A Vad nyomozók, ahogy az a könyv fülszövegén olvasható, Roberto Bolaño nemzedékéhez íródott szerelmeslevele, de sokkal több is annál. Térben és időben hatalmas távolságokat bejáró eposzi mű, sorskatalógus, írói ars poetica, műfajok és zsánerek egész tárháza. Rengeteg irányból meg lehet közelíteni, de végső megoldást soha nem fogunk találni. És talán éppen ebben rejlik a titka. A legideálisabb olvasói magatartás, ha ez ember csak hagyja, hogy magával ragadja ez a féktelenül hömpölygő szövegfolyam.
Azt azért nem árt leszögeznünk, hogy a Vad nyomozók esetében nem beszélhetünk lineáris, cselekményközpontú történetvezetésről. Az első részben egy fiatal költőpalánta naplójába nyerhetünk betekintést, aki a magukat zsigeri realistának nevező költői csoport vonzáskörébe keveredik, majd a harmadik, befejező fejezetben megint az ő elbeszéléséhez térünk vissza. A középső, a könyv nagy részét kitevő szakasz különböző nemű, foglalkozású és származású emberek beszámolóiból áll, akik valamilyen módon kapcsolatba kerültek a zsigeri realisták két vezéregyéniségével, Ulises Limával és Arturo Belanoval. A Vad nyomozók arról (is) szól, hogy ez a két figura megpróbálja felkutatni művészi irányzatuk „ősanyját”, az első zsigeri realistát, Cesárea Tinajerot.
Hogy mit is jelent pontosan a zsigeri realizmus, azt soha nem fogjuk megtudni, legalábbis úgy biztosan nem, ahogy arra számítanánk. A zsigeri realizmus ugyanis maga a mű, nem egy hetvenesévekbeli, mexikói költői irányzat, hanem az, amit maga Bolaño művel. Az a mód, ahogy hitelesen bújik bele több tucat szereplő bőrébe, ahogy pár mondattal képes bemutatni különböző kultúrákat, ahogy elképesztő természetességgel képes az érzelmek és pszichés magatartások végtelen skáláját végig zongorázni. Ezek olyan írói bravúrok, amire csak kevesen képesek.
Az olvasó számára fantasztikus élmény, ahogy a látszólag véletlenszerűen feltüntetett elbeszélésekből megpróbálja kihámozni és összerakni a két kulcsfigura, Lima és Belano személyiségét, életútját. Ezáltal az olvasó gyakorlatilag nyomozóvá válik. A két rejtélyes szereplő, habár igencsak különböző utat jár be, értelmezhető egyazon érme két oldalaként is. Vagy két különböző érme azonos oldalaként. De mindenképpen az író alteregóiként jelennek meg, mintha a személyiségének két eltérő aspektusát jelképeznék. Ahogy Hamvas Béla Karneváljában kettészakad Bormester Mihály, úgy válik szét a Vad nyomozókban Bolaño is. Csakhogy itt nem történik meg az alkímiai egyesülés, ezért Bolaño könyve sokkal pesszimistább Hamvasénál. Az összetartozó felek gyakran találkoznak, de nincs semmi, ami maradásra bírná őket. Ebben a világban nem létezik nyugvópont, a kiegyensúlyozott létre való törekvés csupán illúzió.
A Bolaño által megszólaltatott szereplők nagyrésze értelmiségi, leginkább csóró bölcsész, feltörekvő művész, de akadnak bűnözők, örömlányok, étteremtulajdonosok is. Nagyon különbözőek, de az közös bennük, hogy mindegyiküknek saját hangja van. Bolaño úgy szólaltatja meg ezeket az embereket, úgy lát bele a fejükbe, a gondolataikba, ahogy Krasznahorkai csinálja karaktereivel. És itt ki is kell javítanom magamat: az olyan íróknál (szándékosan nem használok semmilyen jelzőt, mert mindenképpen nevetséges lenne, akármilyen méltató is), mint Krasznahorkai, McCarthy, Carver, vagy Bolaño, nem karakterekről beszélünk, hanem hús-vér, létező-lélegző emberekről. Tudjuk, hogy amit írtak, amit olvasunk az mégiscsak fikció, de egy percig sem kételkedünk abban, hogy az adott szereplő valóban azt teszi, azt gondolja, amit olvasunk. Nincsenek kétségeink, mindent elhiszünk a mesélőnek.
Bolaño nagy ívű könyvében (a 2666-hoz hasonlóan) ez az illúzió csak még inkább erősödik azáltal, hogy a világ különböző pontjaira helyezi szereplőit. Egy idő után ugyanúgy otthon érezzük magunkat Spanyolországban, Franciaországban vagy Jeruzsálemben, mint Mexikóban. A legelképesztőbb az egészben, hogy az idő, a tér és a szereplő is változik, de az elbeszélői hang ugyanaz marad. Bolaño biztos kézzel, lehengerlő eleganciával vezet minket végig az életen.
A Vad nyomozók nem feltétlenül könnyű olvasmány, oda kell rá figyelni, mert el lehet veszni benne. Nem fogja kézen az olvasót, és nem vezeti el a labirintus bejáratától a megoldást jelentő kijáratig. De ha az ember nem fél elveszni a részletekben, ha nem lusta feldolgozni egy ilyen bonyolultmű szimbólumrendszerét, akkor igazán bele tud szeretni, és az első olvasás után azonnal újra akarja majd kezdeni, hogy más megvilágításból is lássa a történetet. Mindenkit bíztatok arra, tegye meg!
Roberto Bolaño: Vad nyomozók
Jelenkor Kiadó, 2019, 556 oldal
Írta: Böszörményi Márton
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése