Több százan jelentkeztek Alföldi Róbert West Side Storyjába

Elkezdődött az Alföldi Róbert rendezésében jövő nyáron színpadra kerülő West Side Story szereplőinek kiválasztása. A 2020-as év egyik legizgalmasabb produkciójának casting felhívására közel 350-en jelentkeztek.


Máris komoly érdeklődés övezi az Alföldi Róbert rendezésben jövő nyáron bemutatkozó legendás musicalt, a West Side Storyt. A felfokozott várakozást jelzi, hogy a főbb szerepekre kiírt casting felhívására rekord számú, közel 350 jelentkezés érkezett. 

A jelentkezők közül 280-an kaptak meghívást a személyes meghallgatásra, ők a darab rendezője és alkotótársai előtt tartott, két napos szereplőválogatáson mutatkozhattak be. 

Az Alföldi rendezte West Side Storyt először a Szegedi Szabadtéri Játékok tűzi műsorra hat előadással, 2020. augusztus 14 és 20 között. 


A West Side Story Arthur Laurents könyve alapján készült, zenéjét Leonard Bernstein szerezte, szövegét Stephen Sondheim írta. A musical William Shakespeare Rómeó és Júlia című művén alapszik. A darabból készült filmadaptáció minden idők legtöbb Oscar-díjjal kitüntetett musicalje. 

A történet New York West Side negyedében játszódik, ahol két egymással rivalizáló banda szeretné megszerezni a környék feletti egyeduralmat. A Jets, a második generációs amerikai tinikből álló banda és a Puerto Rico-i származású fiatalok bandája, a Cápák közötti feszültség a végsőkig fokozódott. Mindennaposak az utcai összetűzések, és kitörni készül a bandaháború. A két banda vezetői találkozóra készülnek, ahol megbeszélhetik egy utolsó nagy összecsapás részleteit. A győztes mindent visz – ez a jelszó. Csakhogy a szerelem beleavatkozik az eseményekbe. A Jets egyik alapítója, Tony ugyanis szemet vetett a Cápák vezetője, Bernardo gyönyörű húgára, Mariára. Szerelmük azonban – akárcsak Rómeó és Júlia történetében – tragédiába torkollik.

Fotók: Szörényi Réka / Zikkurat Színpadi Ügynökség

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése