Új terek, új műfajok – elindult a Trafó 22. évada

Szeptember 15-én, a STEREO AKT Tisztasági festés című előadásával elkezdődött a Trafó Kortárs Művészetek Házának 2019/2020-as szezonja, melynek programját idén is egy közös főzéssel egybekötött gasztro-sajtóesemény keretében ismertették. Mint azt Barda Beáta ügyvezető igazgató elmondta: minden eddiginél izgalmasabb, erősebb és sokszínűbb programmal várják a közönséget. Minden műfajban – színház, tánc, zene, újcirkusz – kínálnak újdonságot, de több olyan produkció is érkezik, amelyek átlépik a műfaji határokat.


Barda Beáta beszámolt arról, hogy jelenleg is tartanak a Trafó átépítési munkálatai, amellyel egy régi álmuk valósul meg: a kibővített közönségforgalmi részek kényelmesebb, szebb és otthonosabb környezetet biztosítanak majd a nézők fogadására. A környezettudatosság jegyében korszerűsítik a ház fűtésrendszerét is. Az utcakapcsolatos kávézó és az új terek novemberre készülnek el, addig is a felújított épületrészekben várják a közönséget.

A Trafó a 22. évadban is változatos, minőségi programot kínál, a magyar és külföldi kortárs szcéna legjobbjait, a nyitottság, az értékközvetítés és a közös gondolkodás jegyében. Kiemelt esemény lesz szeptember végén a Close Reading sorozat, ahol három külföldi monodráma fontos közéleti, gazdasági, politikai kérdésekre irányítja a figyelmet. Mi közünk a rizsfőzőjével beszélgető dél-koreai fiúhoz, a brazil „vörösiszap” katasztrófához vagy a náci karlendítés politikai kultúrtörténetéhez? A dokumentarista lecture-performansz előadások a saját jelenünket veszik górcső alá. Valós történetet rekonstruál Milo Rau és az International Institute of Political Murder november elején érkező Five Easy Pieces c. tabudöntő előadása is, amelyet a genti CAMPO-val hoztak létre. A színházi működésre is reflektáló darabban a belga gyerekgyilkos, Marc Dutroux történetét gyerekszereplők adják elő.


A tánc, a színház, a képző- és hangművészet határmezsgyéjén kalandozó újcirkusz az elmúlt években a Trafó egyik legnépszerűbb műfajává vált. Szeptember 20-án a világ legjobb zsonglőrének tartott Jérôme Thomas Magnétic c. előadása nyitja a szezont, majd október 11-én a svájci Dimitri de Perrot érkezik a Myousic c. hangistallációs koncert-színházzal, amelyben a virtuóz jazzdobos, Julian Sartorius közreműködik. Novemberben jön a belga Alexander Vantournhout Red Haired Men (Vörösek) c. abszurd humorral átszőtt előadása, majd Phia Ménard zsonglőr, performanszművész Immortal Tales c. monumentális előadása, amit a híres Documenta fesztiválra készített. A folytatásban lesz török Taldans-vendégjáték, a kiégés jelenségét tematizáló belga újcirkusz, de visszatér a népszerű Compagnie 111 francia társulat is, Aurélie Bory aSH c. előadásával, amely Shiva istennő mítosza köré épül, előadója pedig az indiai származású táncos, Shantala Shivalingappa.

A tánc idén is kiemelt jelentőséget kap a Trafó programjában. Október 18-án a világhírű belga koreográfus, Sidi Larbi Cherkaoui Nomad c. előadása lesz látható a CAFe Budapest keretében. Áprilisban érkezik a londoni DV8 fizikai színház Llyod Newson Enter Achilles c. előadásával, amely a 24 évvel ezelőtti sikerprodukció új változata. Májusban Marie Chouinard tér vissza, ezúttal a Szólók és duettek c. produkcióval. A külföldi sztárok mellett a magyar táncszcéna is képviselteti magát: a Collective Dope október 4-én [D]OPEN your move táncfesztivált szervez, ahol először találkozik az urban dance és a kortárstánc világa. Műsoron marad a 30 éves Közép-Európa Táncszínház dupla estje Mészáros Máté és Anton Lachky koreográfiáival, valamint Hód Adrienn munkái és a Tünet Együttes előadásai, a locarnói és a szarajevói fesztiválokon nemrégiben díjazott Szabó Réka rendezéseivel. A Duda Éva Társulat november elején meglepetés esttel ünnepli a 10. jubileumát, Frenák Pál társulata pedig decemberben új előadást mutat be.


A Trafó továbbra is helyet ad a hazai független színházi társulatok bemutatóinak, valamint repertoáron tartja a rezidens társulatok – a Dollár Papa Gyermekei, a STEREO AKT, a TÁP Színház, a Titkos Társulat, a Soharóza és a KV Társulat – előadásait. A 10 éves Proton Színház újra műsorra tűzi Mundruczó Kornél Frankestein-terv, A jég és Látszatélet c. rendezéseit. A Trafóklub első bemutatója október 3-án Gábor Sára Kutyaportéka című, V. TITÁNium Színházi Szemle Trafó-díjas előadása lesz, egy szociológiai kutatáson alapuló etnodráma. Október 8-án érkezik Horváth Csaba és Dargay Marcell Armel Opera Fesztiválos El valahová c. előadása. Novemberben mutatja be itthon a European Freaks c. részvételi színházi előadását a STEREO AKT. Kárpáti Péter Díszelőadás drámáját decembertől új koncepcióban láthatják a nézők. Januárban Menedék címmel a TÁP Színház készül premierre, Pass Andrea februárban mutatja be a Családi tűzfészek c. Tarr Béla-film színpadi adaptációját. Májusban a végzős fizikai színházi koreográfus-rendező osztály mutatkozik be. A 2019-es Staféta Pályázat nyertesei közül az évad második felében Kálmán Eszter és Matkó Tamás, Pető Kata és Porogi Dorka, valamint Simkó Beatrix előadásai kerülnek színre, de műsoron maradnak korábbi Stafétás előadások is.

A zenei kínálatot is az egyediség és sokszínűség jellemzi. A koncertsorozat a hagyományos indiai zenei esttel indul szeptember 29-én: ritkán hallható rágák csendülnek fel autentikus zenészek előadásában, multiszenzuális élménnyel. Október elején jön a 15. UH Feszt kísérleti zenei fesztivál, majd a hónap végén az Electrify sorozat. November 9-én a Ndagga Rhythm Force dakari zenekar lép fel, 23-án a magyar Surya Kencana A együttes játszik tradicionális közép-jávai gamelán zenét. December 7-én elő-születésnapot ünnepel a Mayberian Sanskülotts magyar dreampop zenekar, 27-én koncertet ad az Ivan & the Parazol, 28-án a Freakin'disco, 29-én pedig a The Qualitons.

A Trafó Galéria szeptember 28-án nyit Mécs Miklós (x4 + fischer Judit + sz.a.f.): Posztadokkapokaliptikus c. kiállításával. Ekkor indul a szombat délelőtti új olvasókör sorozat is, amelyben kurátorok és művészek közreműködésével a kiállításokhoz kapcsolódó elméleti és kritikai nézőpontokkal foglalkozhatnak az érdeklődők.

Fotók: Ducker Dávid, Mónus Márton, Christophe Raynaud

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése