Milyen a színházba lépés rítusa?

Folytonosan bővül a színházi élmény. Az október 8-i Hodworks: GRACE című Lábán Rudolf-díjas táncelőadás előtt most minden érdeklődőnek lehetősége nyílik saját testét bemelegíteni, érzékszerveivel tapasztalni, játszani, kísérletezni, kérdezni, válaszolni és legfőképp: megérkezni. A jelentkezők az előadást érintő témákat játszva kipróbálhatják végzős drámainstruktorokkal. A 60 perces közös játékhoz előzetes tánctudás egyáltalán nem szükséges.


Hazaérve is levesszük a cipőnket, templomba lépve löttyen a szentelt víz és lekerül a kalap... Milyen hát a színházba lépés rítusa?

Az esemény során törekszünk a nonverbális kommunikáció használatára és fejlesztésére, a mozgás alapú kifejezés kísérletezésre, a testtudat felébresztésére és az együttlét létrejöttéhez szükséges közös tér megalkotására, belakására, használatára. Így alapozva meg a várt előadást.

A Színház- és Filmművészeti Egyetem végzős drámainstruktoraiként lehetőségünk nyílt, hogy ráhangoló foglalkozást, közös játékot szervezzünk a MU Színházban. Engedjétek meg, hogy bemutatkozzunk.

Borsos Luca:
„Hazaköltözésem első estéinek egyikén pont a MU Színházban voltam, pont a GRACE című előadáson. Szavak aligha jöttek ki a számon, inkább csak az érzés járt át, hogy jó itt lenni.

Kanyarokkal teli út vezetett el idáig. Hivatalosan budapesti származással, hidegkúti iskolákkal, majd spanyolországi tanulmányokkal patchworköztem össze magam. Mindig is érdekelt a közösség és a játék, így újra meg újra színházi munkákban és csapatokban találtam magam. 
Öt év távollét után 2016-ban végeztem Madridban színészként és költöztem haza, hogy tovább gyarapítsam tudásom, alkossak és újra megismerkedjek Budapesttel. A Színház- és Filmművészeti Egyetem drámainstruktor drámajáték szakával léptünk kapcsolatba, idén vagyunk három évesek. Mindeközben független színházi produkciókban játszom inspiráló és izgalmas emberekkel, független emberekkel játszom inspiráló és izgalmas színházi produkciókban, emberekkel játszom és ez inspirál.”


Botka Dóra: 
„1993-ban születtem Pécsett. 18 éves koromban a Napfény városába, Szegedre költöztem és színházi tanulmányaimat ott kezdtem meg. Három évvel később egy fordulattal Kaposváron találtam magam, ahol a Pedagógia Karon Kisgyermeknevelőként végeztem. Mindeközben 2016-tól a Káva Kulturális Műhelyben megismerkedtem a színházi neveléssel. Majd egy újabb három év elteltével Budapestre kerültem. Színház és Nevelés. Soha kedvezőbb alkalom nem volt arra, mint, hogy 2017-ben jelentkezzem a Színház- és Filmművészeti Egyetem Drámainstruktor- drámajáték képzésére, ahol mindkét szenvedélyem találkozhatott. Most éppen a harmadik évemet kezdtem el. Hamarosan vége és egy újabb hármas következik… kíváncsian várom!”

Hogyan jellemeznénk három szóval a ráhangoló foglalkozást?

megérkezés – közös játék - rituálé

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése