November 21-én kerül a mozikba a Valan – Az angyalok völgye című magyar lélektani krimi, az emberkereskedők után nyomozó nagyvárosi rendőrről. Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) – a film készítővel és a forgalmazó Mozinettel együttműködve – videósorozattal hívja fel a figyelmet arra, hogy közös odafigyeléssel segíthetünk az eltűnt gyerekeknek hazatalálni.
A Valan - Az angyalok völgye című filmben Péter (Krisztik Csaba) arra teszi fel az életét, hogy eltűnt lányokat találjon meg, akikben a huszonkét évvel ezelőtt elveszett húgát, Julit látja. Péter egy telefonhívás miatt hazatér az erdélyi bányavárosba, Valanba, amikor felmerül, hogy testvére holtteste került elő a hófödte fenyvesek között. A nyomozás során Péternek nemcsak a bűnözéssel kell megküzdenie, hanem saját emlékeivel, szorongásaival is.
"A Valan – Az angyalok völgye c. film azokról a gyerekekről szól, akik egyik pillanatról a másikra nyomtalanul eltűnnek. Látjuk a fényképüket a hírekben, olvassuk a róluk írt statisztikákat, sóhajtunk egy nagyot, és abban bízunk, hogy ez a szörnyűség a mi gyerekünkkel úgysem történhet meg. De ezek a gyerekek attól még ott vannak valahol. Valahol a sötétben. Péter ebből a sötétből próbálja kimenteni a gyerekeket, miközben ő maga is majdnem elvész benne.” – mondta Bagota Béla rendező, akinek ez az első nagyjátékfilmje.
A krimi alkotói, forgalmazója (Mozinet) és az ORFK közös kezdeményezésére induló, “Ne várj 72 órát!” című kampány azt a közhiedelmet igyekszik eloszlatni, hogy az eltűnési esetekben várni kell a bejelentésig. Fontos tudnunk, hogy a nyomozás a bejelentéskor azonnal megkezdődik, és minden eset elévülési ideje 90 év.
A tájékoztató videósorozat megtörtént esetek bemutatása mellett olyan kérdésekre válaszol, mint: mit tegyünk, ha valaki eltűnt vagy úgy érezzük, valakit fogva tartanak, kihasználnak? Mi segíthet a kiskorúak szökésének megelőzésében?
A videók a következő linken tekinthetők meg:
Hogyan segíthetünk az eltűnt gyerekeknek hazatalálni?
Interjú Kemény Balázs rendőrszázadossal
Interjú Kele János rendőrőrnaggyal
A Valan – Az angyalok völgye képviselői és az ORFK számára kiemelten fontos, hogy társadalmi diskurzust indítsanak a témában, és felhívják a figyelmet arra, hogy közös összefogással segíthetünk az eltűnési esetek rövidre zárásában.
A Valan - Az angyalok völgye című filmben Péter (Krisztik Csaba) arra teszi fel az életét, hogy eltűnt lányokat találjon meg, akikben a huszonkét évvel ezelőtt elveszett húgát, Julit látja. Péter egy telefonhívás miatt hazatér az erdélyi bányavárosba, Valanba, amikor felmerül, hogy testvére holtteste került elő a hófödte fenyvesek között. A nyomozás során Péternek nemcsak a bűnözéssel kell megküzdenie, hanem saját emlékeivel, szorongásaival is.
"A Valan – Az angyalok völgye c. film azokról a gyerekekről szól, akik egyik pillanatról a másikra nyomtalanul eltűnnek. Látjuk a fényképüket a hírekben, olvassuk a róluk írt statisztikákat, sóhajtunk egy nagyot, és abban bízunk, hogy ez a szörnyűség a mi gyerekünkkel úgysem történhet meg. De ezek a gyerekek attól még ott vannak valahol. Valahol a sötétben. Péter ebből a sötétből próbálja kimenteni a gyerekeket, miközben ő maga is majdnem elvész benne.” – mondta Bagota Béla rendező, akinek ez az első nagyjátékfilmje.
![]() |
Fotó: Kántor László |
A tájékoztató videósorozat megtörtént esetek bemutatása mellett olyan kérdésekre válaszol, mint: mit tegyünk, ha valaki eltűnt vagy úgy érezzük, valakit fogva tartanak, kihasználnak? Mi segíthet a kiskorúak szökésének megelőzésében?
A videók a következő linken tekinthetők meg:
Hogyan segíthetünk az eltűnt gyerekeknek hazatalálni?
Interjú Kemény Balázs rendőrszázadossal
Interjú Kele János rendőrőrnaggyal
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése