Mi lesz az ország sorsa, ha csak rajtatok áll?

Mitől lesz demokrácia, a demokrácia? A szavazástól? Hogyan működik egy demokratikus parlament? Egyenjogúan? November 14-én az V. OPEN Fesztivál alatt a MU Színházban demokratikus játszótéren közösen járjuk körbe a nyugati civilizáció legelterjedtebb államformájának kérdéseit egy jövőbeli fiktív világban. Ebben az időben óriási válságban van a képviseleti demokrácia, a kormány feloszlatása után az ország lakosságából sorsolás útján létrejön az új országgyűlés: ezek lesztek Ti, a Civil Parlament. A frissen megalakult parlament alkotmányozó ülésén pedig szavazásra kerül a nép által felterjesztetett első és legfontosabb ügy. Hogy mi lesz az ország sorsa, az csak a rajtatok áll! Kabdebon Dominikkal beszélgettünk a Demokratikus játszótér című társas-játék kapcsán.


Milyen alapok mentén építitek fel a demokratikus játszóteret?

Erre talán az a legadekvátabb válasz, hogy demokratikus alapok mentén. A játszóteret sokkal inkább a résztvevők alakítják nem konkrét fizikális formában, hanem szellemileg, azzal, hogy jelen vannak és, amilyen attitűddel játszanak vagy képviselik a véleményüket. Mi csak kereteket adunk és megpróbáljuk izgalmas lehetőségekkel megkínálni őket, hogy közösen olyanná tegyék ezt a fiktív teret, amilyennek gondolják.

Mesélj egy kicsit az alkotófolyamatról.

A játszótér először az én politikai érdeklődésemből fakadt, majd egy közös üggyé vált a csapattal. Valamilyen úton szerettem volna színházi helyzetbe hozni a manapság is nagyon sokat cincált politikát, de nem igazán tudtam elképzelni, hogy miként. Aztán főleg a demokrácia lett a fókusz, mivel nem igazán tudtunk védhető definíciót adni, arra a kérdésre, hogy: „Mi a demokrácia?” Alapvetően három blokkból állt a koncepció, amelyek különböző formában foglalkoztak a demokrácia és a politika kérdéskörével. Volt egy elképzelés, ami arra fókuszált, hogy milyen hatással vannak ránk a közfunkciót ellátó terek és milyen szervezőelvet veszünk alapul ezek kialakításához, ami különösen érdekes a parlamentek esetén. 
A második blokk a hanggal, zenével, zajokkal foglalkozott volna különböző technikai eszközökkel.  Arra a kérdésre alapozva, hogy: milyen rendszereket tud kialakítani egy alkalmi közösség a hangok által, akár egy kórus? 
Végül pedig ez a verzió maradt, ami alapvetően egy társasjátéknak indult, de azt hiszem annál egy kicsit több vagy másabb lett. Ennek a fejlesztésébe, kitalálásba szálltak bele az egyetemi szaktársaim és kb. 2 hét intenzív próbafolyamattal felraktuk az alapjait, azóta pedig folyamatosan fejlesztjük. Ez alatt az idő alatt rengeteget vitatkoztunk alapvető fogalmakról és interakciós formákról pont azért, hogy a résztvevők minél tisztább helyzetbe tudjanak belépni. Ez számunkra is egy kísérlet és tanulási felület, hiszen jelenleg mindannyian ezt tanuljuk az SZFE Drámainstruktor szakán.

Hogyan szeretnétek elérni, hogy a résztvevők közelebb kerülhessenek a demokrácia kérdésköréhez?

Hát talán azzal, hogy evidenciákat veszünk ki a lábuk alól. A játék története szerint megbukott a képviseleti demokrácia és most nulláról az általuk alakított Civil Parlamentnek kell leraknia az új rendszer alapjait. Ez reményeink szerint, valahol arra sarkallja a résztvevőket, hogy ránézzenek a saját demokrácia képükre. Abból indultunk ki, hogy mindenki számára ez a kiindulási pont, amitől el kell, hogy rugaszkodjon és, hogy újrapróbálja-e gondolni, vagy tulajdonképpen visszahozza a már általa ismertet, az már az általuk alapított pártokon múlik. Mi alapvetően demokratikus kereteket adunk a játékhoz, de ezt megtörhetik a résztvevők, ha úgy érzik, hogy ezek nem megfelelőek számukra. A parlamenti vita részt kemény kézben tartjuk, hogy hatékonyan tudjanak vitázni a pártok, de ezt már volt, hogy a játék közben próbálták megkérdőjelezni, hogy miért ezt a parlamenti metódust használjuk. Nyilván, ha ezt egységesen bevállalja a közösség, hogy felülírja, akkor valamilyen alternatívát is kell találniuk, amihez nekünk alkalmazkodnunk kell, de úgy gondoljuk, hogy jóval nehezebb feladat.

Miért tartjátok fontosnak egy demokratikus játszótér kialakítását?

Azt gondoljuk, hogy Magyarországon nagyon elhidegültek az emberek a politikától és a hétköznapokban érzelmi ventillációs felületnek használják, vagy valamilyen érinthetetlen hatalomnak látják, amire nem tudnak hatással lenni és amúgy sem értik. Szerintünk érdemes lenne újraértelmeznünk a demokrácia fogalmát, hogy pontosan mit is jelent ez ma számunkra, mi a közünk hozzá. A mi olvasatunkban a szolgálatról, a közösség szolgálatáról kellene szólnia. Olyan, mintha Dr. Frankenstein megcsinálta volna a teremtményét, majd az miután felkelt a műtőasztalról befogta volna őt szántani a földeken. Valami olyan dologtól félünk, amit mi kreáltunk saját magunk megsegítésére, de valamiért mostanra inkább jobb szeretünk lemondani róla, ezzel pedig teret adunk mások számára a kontrollmentes hatalomgyakorlásra. Majd, amikor korlátoznak minket felháborodunk, és ezzel elindul egy ördögi kör, amiben újra és újra ugyanaz történik. Kialakul a közömbösség – probléma - reakció ismétlődő dramaturgiája. Ettől érzik sokan azt, hogy valójában sosem történik semmilyen változás, akármekkora energiával is próbálkoznak ilyen-olyan erők a világban. Nincs politikai immunrendszerünk, csak néha bedobunk egy antibiotikumot tünetkezelés gyanánt.

Mire számíthatnak a résztvevők?

Ez a két óra elég pontosan le van osztva, hogy modelláljuk kicsit a hivatalos ügymenetet, de ezen belül csak rajtuk múlik, hogy mennyire lesz intenzív egy-egy helyzet, vagy éppen játékos és szórakoztató. Végig csoportban kell dolgozniuk, így sok tapasztalatot gyűjthetnek egymásról és magukról, hogy: mikor kezdenek el vitatkozni, vagy kompromisszumot kötni, mettől meddig tartanak a tudatosabb érvek és, hol kezdődnek az inkább érzelmi megnyilatkozások. Eddig az a tapasztalatunk, hogy ez a foglalkozás később kezd el hatni, amikor kilépnek az utcára, vagy pár nappal később, amikor már kicsit reflektáltabban tudnak ránézni eseményekre.

Mit üzentek a közönségnek?

Bátorság!

A Demokratikus játszótérről és az V. OPEN Közösségi- és Részvételi Színházi Fesztiválról bővebb információ a MU színház honlapján tekinthető meg.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése