A közönség dobta össze: új bemutatóra készül az Átrium

Több mint egy év kihagyás után új bemutatóval jelentkezik az Átrium. A kulturális tao megszűnése után az Átrium a közönségéhez fordult, és az Átrium Mecénás Klub keretében kérte a közönség segítségét a túléléshez. Most részben ezekből a támogatásokból tud megszületni egy új produkció, a Minden nagyon jó lesz.

Fotó: Lakatos Péter
Legutóbb 2019 decemberében Reginald Rose: 12 dühös ember című darabját állította színpadra az Átrium Mucsi Zoltán és Gyabronka József főszereplésével, azonban a kulturális tao megszüntetése és a 77%-os támogatásmegvonás következtében sokáig nem tervezhetett új bemutatót a színház. Tavaly mindössze egy közel sem klasszikus produkciót, a Fehér nyuszi, vörös nyuszi című egyszemélyes, díszlet és jelmez nélküli előadást tudták színre vinni, aminek érdekessége, hogy egy színész az életében mindössze egy alkalommal játszhatja el, ugyanis a színpadon találkozik először és utoljára a darab szövegével.

Most azonban ismét egy „hagyományos” komédiát mutat be a színház február 22-én: Zach Braff, amerikai szerző darabját, amely azonban korántsem lesz hagyományos. A Scrubs (Magyarországon: Dokik) címen futó, különleges humorú, többször díjazott sorozat egyik főszereplője, aki producer, rendező és forgatókönyvíró is, 2011-ben írta meg darabját, amely az életben elkövetett hibákról, gyökerekről és útkeresésről, reményről és társakról szól. Azokról, akik nem tartoznak a nyertesek közé, de nem is annyira vesztesek, mint ahogy azt magukról gondolják. Tehát mindannyiunkról.

A 35 éves Charlie élete mélypontján van. Az Isten háta mögött akarja befejezni az életét, ám váratlanul és leginkább hívatlanul érkező vendégei – egy véletlenül felbukkanó angol ingatlanügynök, a helyi tűzoltóparancsnok és egy New York-i lány – hatására kénytelen félbehagyni tervének megvalósítását. A négy egyedülálló ember hirtelen összezárva találja magát ebben a nyaralóban, ahol a hangulat nem éppen felhőtlen, a társas magány azonban nem várt kapcsolatokat és felfedezéseket teremt. A gazdagon megfestett karakterek szellemessége a bennük rejlő félelmekkel és nárcizmusukkal társul, és mindebből könnyen pergő, eredeti helyzetek és párbeszédek születnek: a vádló önvizsgálat, a fekete humor és az újrakezdés lehetőségét kutató remény egyedi pillanatai.

Az Átriumban több produkcióban is látható színészek, Parti Nóra, Brasch Bence és Bányai Kelemen Barna mellé Móga Piroska és a rendező Spáh Dávid csatlakozott. A bemutató február 22-én lesz.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése