Alkoholmentesség, társtaláló és limitált nézőszám – jön a nyolcadik Everness

Új helyszínen, megújulva nyitja meg kapuit nyáron a tudatosság ünnepe, az Everness. Európa legnagyobb életmódfesztiválja idén Siófok-Sóstón lesz és alapításkori értékeire építve számos újdonságot ígér: alkoholmentesség, limitált nézőszám, minden eddiginél zöldebb környezet, tematikus falvak, hangosság szerinti időzónák, nagyobb vega/vegán ételkínálat és társtaláló. Ezek mellett pedig a korábbi, népszerű programok sokasága, táncprogramok, koncertek, előadások, workshopok várják a látogatókat.


Idén június 17 és 22 között gyűlnek össze a tudatosság jegyében fesztiválozók Európa legnagyobb életmódfesztiválján, az Evernessen. Az immár nyolcadik évébe lépett rendezvénysorozatot új helyszínen, Siófok-Sóstón rendezik, ahol merítve a fesztivál korai szellemiségéből, számos újdonsággal találkozhatnak majd a látogatók.

– Úgy döntöttünk, hogy a 2020-as Everness fesztivállal visszanyúlunk a fesztivál korai értékeihez. Az elmúlt időszakban bennünk, szervezőkben is érlelődött a vágy a változásra, ami szerencsésen találkozott a közönségtől érkező visszajelzésekkel. Az idei Everness valami újnak a kezdete, ám törvényszerű eredménye annak az útnak, amin eddig jártunk: olyan környezetet teremtünk, amelyek igazán hasonlóak a mi kis belső útjainkhoz, olyan változásokat és programokat vezetünk be, amelyek minden eddiginél teljesebbé teszik a tudatos együttlétet – mondta Klein Csaba, fesztiváligazgató. 

Az egyik legfontosabb változás, hogy – a hazai fesztiválok közül egyedüliként – nem lesz alkohol árusítás. A rendezvény környezetében az alkoholfogyasztást természetesen ki-ki maga dönti el, de a szervezők mindenkit arra ösztönöznek, próbálják ki, milyen tisztán bulizni, táncolni, beszélgetni. Nagyobb vega és vegán kínálattal várják a vendégeket, az Everness Menzán pedig kedvező árú napi menüt árusítanak. 

A szervezők idén visszanyúlnak a korai évek falu koncepciójához és 5 tematikus területet – Intimitás, Szakralitás, Környezettudatosság, Holisztikus és Szórakozás – alakítanak ki. Az újrarendezés célja a jobb átláthatóság mellett a közösségformálás, azaz, hogy a látogatók egy-egy „kedvenc” helyszínükön több időt töltve, közös érdeklődésük alapján könnyebben kapcsolódjanak egymással. Az Everness Társtaláló koncepció keretében pedig külön programokat szerveznek azoknak, akik a fesztivál biztonságos közegében szeretnék megtalálni a párjukat.

100% Te – az Everness idei hívószava nem csupán szlogen, de olyan változások indukálója is egyben, amelyet a látogatók zavartalan fesztiválélményéért vezetnek be. Limitálják a vendégek létszámát, legfeljebb 2000 heti bérletet, valamint 500-500 napijegyet adnak ki és bevezetik a hangosság szerinti időzónákat, mely szerint 23 óráig lesznek a programok korlátozás nélkül, 23 és 01 óra között csendesebb időzóna lesz, éjjel 1 és reggel 9 között pedig teljes csend lesz a fesztiválon.

Idén teljesen bezöldül az Everness, és ez nem csak az új helyszín rengeteg fával, bokorral tarkított paradicsomi környezetének köszönhető, de a szervezők szemléletének is, hiszen a korábbi években mellőzött műanyag poharak, szívószálak és zacskót mellett száműzik a PET palackos megoldásokat is, sőt papír alapú fesztivál magazin helyett a jóval környezetbarátabb fesztivál applikáción keresztül informálják a közönséget. 

Ami pedig változatlan, az a korábbi népszerű programok tömkelege. A közösségi élményt erősítendő a fesztivál központi területén lesz állandó tűz, lesznek közösségi energetikai kezelések, valamint közös meditációk, és természetesen a táncprogramok, koncertek, előadások, workshopok sem fognak hiányozni a programkínálatból. 

Az Evernessen fellép többek között: Palya Bea, Zagar, Netanel Goldberg, Tribali, Paul Pahil, Bedő Imre, Balogh Ottó, Mabel Katz, Mirabai Ceiba.

A fesztivál helye és ideje: 2020. június 17-22., Siófok-Sóstó, SióCamping

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése