Az első szájmaszk design-verseny

Az Első Magyar Karantén-Színház felhívását semmiképpen nem áprilisi tréfának gondolja. Ez valóban nem egy áprilisi tréfa, az Első Magyar Karantén-Színház szájmaszk design-versenyt hirdet. Most bárki megmutathatja, hogy a Bárányok hallgatnak, a Maszk, vagy a V, mint vérbosszú című filmek legendás maszkjain túl egy, a koronavírus diktálta élethelyzetben használt arcmaszkból is mennyi minden kihozható. A beérkezett pályaművek közül neves képzőművészekből és kurátorokból álló zsűri választja ki a legjobbakat, akik megjelenhetnek a Herself zenekar új klipjében.


A koronavírus járvány új szokásokat hozott mindannyiunk életébe. Az utcákon, köztereken, boltokban egyre többen viselünk különböző típusú szájmaszkokat, hogy ezzel is védjük magunkat és egymást a vírussal szemben. A kialakult helyzet senki számára sem egyszerű, számtalan nehézséggel találkozunk, azonban az Első Magyar Karantén-Színház alapítói úgy gondolják, hogy most aztán különösen fontos, hogy ne veszítsük el a humorunkat.

Bárki jelentkezhet a versenyre két fekvő formátumú, félalakos, jó felbontású és minőségű fotó beküldésével április 18-ig – egy maszk nélküli és egy maszkos portréval. A fotók elküldésével a pályázók engedélyt adnak a felvételeik nyilvános felhasználására. A kiválasztott maszkok a Herself zenekar a koronavírus-járvány okozta rendkívüli élethelyzetre reflektáló, természetesen a zenekartagok otthonában rögzített új dalához készülő klipjében szerepelnek majd. A beérkezett pályaművek közül neves képzőművészekből és kurátorokból álló zsűri választja ki azokat, amik a klipben is láthatóak lesznek. A klip animációját Hajdú Levente készíti. 

A pályázati anyagokat a kiírók a TRIP Facebook-oldalára várják Facebook-üzenetben. 
További részletek az Első Magyar Karantén-Színházat létrehozó TRIP oldalán és Facebook-oldalán találhatóak.

A 2020 márciusában megalapított Első Magyar Karantén-színházban színészek, zenészek, előadóművészek dolgozhatnak egymással, hogy egyszeri és megismételhetetlen produkciókat hozhassanak létre közösen. Mivel nézők nélkül nincs színház, ezért a TRIP Hajó csapata minden előadást rögzít, és lehetőséget biztosít arra, hogy a nézők otthonukban, biztonságos környezetben, élő Facebook-közvetítésen keresztül lehessenek részesei ennek az egyedülálló kulturális programsorozatnak. A virtuális társulat tagjai Láng Annamária, Rába Roland, Vecsei H. Miklós, Trill Zsolt, Kamondy Ági, Georgita-Tenki Dalma, Martinkovics Máté, Jenővári Miklós, Balázs Júlia, Fabacsovics Lili, Divinyi Réka, és Magács László. A fellépő művészek mindannyian ingyen vállalták a fellépéseket, azonban ez a működési modell hosszútávon nem fenntartható, a TRIP Hajót működtető alapítvány a TRIP weboldalán közzétesz egy számlaszámot, ahová szeretettel várják a felajánlásokat.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése