Súgópéldány

A koronavírus miatt a színházak zárva vannak, köztük az Erkel Színház is. Így az erre az időszakra kiírt előadások nem kerülnek színre. Jelen cikkben, valamint majd a későbbiekben egy-egy, az Erkel Színházban most nem látható operát tárgyalunk, operánként eltérően másra helyezve a hangsúlyt.

Verdi Don Carlos című operáját a 2015/2016-os évad óta nem tűzte műsorra az Operaház (egészen addig pedig Mikó András 1969-es rendezését játszották), idén május 16-án pedig új rendezéssel került volna színpadra, azonban a járványügyi helyzet miatt erre később kerül sor, így a premier várhatóan 2021. február 19-én lesz, a darab rendezője pedig Frank Hilbrich.

Történelmi áttekintésben: a 16. századi Spanyolországban járunk, ahol II. Fülöp uralkodik. A király fia, Carlos fizikai nehézségekkel és mentális zavarokkal küzdött – így kiállása valójában nem olyan, mint amit az opera elénk tár. Azonban Carlos apja, azaz a király ellen lázadt, a németalföldi területeket akarta magáénak, hogy az ott élőket felszabadítsa, szabadságot adjon nekik. Végül egy, az apja ellen irányuló merénylet leleplezése után börtönbe került, néhány hónap múlva pedig meghalt; halálának körülményei tisztázatlanok.

Erzsébet Carlos jegyese volt, azonban, az esküvő évében meghalt a király felesége, ezért úgy döntött, hogy fia helyett ő veszi feleségül a fiatal francia nagyhercegnőt. Bizonyos források szerint Fülöp és Erzsébet a nagy korkülönbség ellenére megkedvelték egymást, és harmonikus házasságban éltek. Azonban Erzsébet Spanyolországba érkezése után himlőt kapott, amibe bele is halt – ugyanabban az évben, három hónappal később, mint Carlos.

A történelmi tények tükrében „érthető”, hogy az utókor különböző ötletekkel állt elő a királyi családot illetően. A XVIII. századra, sok átalakítást követően, már megvolt a számunkra is ismerős történet vázlata: Carlos szimpatizált a németalföldi mozgalmakkal, ezért akart ott helytartó lenni, valamint érzelmi szálak fűzték mostohaanyjához, Erzsébethez. Ez a két jelenség – habár csak az első, a protestáns mozgalmakkal való szimpatizálás tény –, mégis kellő alapot szolgáltatott ahhoz, hogy „legendává” váljék a fiatal infáns, Carlos története.

1787-ben Friedrich Schiller drámájában elevenednek meg a történelmi szereplők és kevésbé történelmi események, beleszőve Eboli hercegnőt, aki a valóságban az udvar egyik kiemelkedő személye volt és Erzsébet jó barátnője. Megjelenik Posa márki alakja, aki Carlos barátja, és az érdekében próbál közreműködni a királynál. A márki az emberiség szabadságának hírnöke, a barátság, az igazság megtestesítője, történelmi megfelelője nincs, Posa figuráját Schiller szőtte bele a drámába.

Verdi a párizsi Opera felkérésére írta meg a Don Carlost, eredetileg francia nyelven. A szövegíró Joseph Méry volt, azonban még a munkálatok elején elhunyt, így Camille du Locle fejezte be a megkezdett szövegkönyvet.

A bemutató a császári család jelenlétében zajlott 1867. március 11-én. Habár, állítólag az előadás kiváló volt, mégsem aratott nagy sikert, ugyanis a kritikák szinte mindegyike wagnerizmussal vádolta Verdit, akinek egyik válasza ez volt „Tehát majdnem tökéletes wagneriánussá változtam volna. Ám hogyha a kritikus urak kissé több figyelmet szentelnek művemnek, észrevehették volna, hogy ugyanezek a szándékok már fellelhetők az Ernani tercettjében, a Macbeth alvajáró-jelenetében és számos más darabomban… A kérdés azonban nem az, hogy a Don Carlos valamiféle rendszerhez hozzátartozik-e, hanem egyszerűen az, hogy a zene jó-e vagy rossz.”

Már a párizsi ősbemutató előtt is átdolgozta a művet Verdi, ám ezután még számos változtatást megélt a darab: 1872-ben az olasz bemutatóra lefordították, és néhány rész is átalakításra került. Tíz évvel később, 1882-ben Bécsben került bemutatásra a Don Carlos, Verdi ekkor megrövidítette a művet: az első felvonást elhagyta, tehát a párizsi verzió második felvonásával kezdődött a darab. 1884-ben, illetve 1886-ban további módosításokat hajtott végre a zeneszerző a darabon, halála után pedig, az 1920-as években Franz Werfel dolgozta át az eredeti változatot. Nemcsak szövegi változtatások voltak ezek, hanem a zenébe is belenyúltak helyenként, így a Don Carlosnak számos változata létezik, és a mű befejezése is többféleképpen lehetséges: Don Carlos öngyilkosságával vagy kolostorba „vonulásával” is zárulhat a darab.

Schiller drámájától számos esetben elrugaszkodott az opera librettója. Posa, bár a szabadság eszményét képviseli itt is, mégsem tudjuk meg tetteinek mozgatórugóját, nem tudjuk, mi motiválja őt pontosan, szemben a drámával. Ebolira is igazak a márkira tett állítások, hiszen az ő motivációi sem derülnek ki, szövevényes múltbeli történetére sem derül fény, így néha érthetetlenek a cselekedetei.

Ezeknél fontos megjegyezni, hogy valószínűleg nemcsak Schiller drámája volt a librettó forrása, hanem 1846-ban Eugéne Cormon ötfelvonásos szomorújátéka, ami ugyan Schiller művén alapul, azonban azt jelentősen átdolgozza. Ezek az átdolgozások pedig belekerültek Verdi operájának szövegkönyvébe is, így érthető a dráma és az opera közti különbség.

Ami azonban talán a legnagyobb eltérés az irodalmi mű és a zenei mű között, az az alapvető érték, amit képvisel. Schiller drámája politikai hitvallás, politikai dráma. Ezzel szemben az operában a kapcsolatok és az érzelmek kerülnek előtérbe, különösképpen az emberek közötti kommunikáció hiánya.

A magam részéről nem tekintem ezért se kevesebbnek, se többnek, hiszen egy adaptáció nem lehet teljes körű: az irodalmi műfajok nem egyeznek meg a librettóval, hiszen a zenei műnél mindenekelőtt a zene az, ami a leglényegesebb. Verdi a Don Carlossal szinte utat tört későbbi, szinte mindenki által ismert operájának, az Aidának és az akkor kevés sikert arató Don Carlos még ma is szerepel az operaházak műsorán.

A 2020/2021-es várható főbb szereplői: II. Fülöpöt Palerdi András, Don Carlost Mykhailo Malafii, Posa márkit Szegedi Csaba, Erzsébetet Anna Shapovalova, Ebolit Gál Erika, míg a Főinkvizítort Gábor Géza fogja játszani az Erkel Színházban bemutatásra kerülő új rendezésben.

A Youtube-on megtekinthető az előző rendezés 2002-es operaházi előadása, melynek szereposztása: II. Fülöpöt Polgár László, Erzsébetet Tokody Ilona, Don Carlost Kelen Péter, Posa márkit Miller Lajos, Ebolit pedig Komlósi Ildikó alakítja.

Írta: Kovács Alexandra

Fotók: Juhász Attila, Nagy Attila, Rózsa Zsuzsanna

Források:

Don Carlos műsorfüzet, írta és szerkesztette: Kenesey Judit, Magyar Állami Operaház, Mátai és Végh Kreatív Műhely.

Gatti, Carlo: Verdi, Budapest, Gondolat, 1967.

Till Géza: Opera, Budapest, Zeneműkiadó, 1985.

Várnai Péter: Verdi operakalauz, Budapest, Zenemű Kiadó, 1978.

Világirodalom, főszerkesztő: Pál József, Budapest, Akadémiai Kiadó, 2008.