Folytatódik a Vörösmarty Színház online vetítéssorozata

Újra foteljükből, hintaágyukból, a Balaton partról vagy a medence széléről élvezhetik a Vörösmarty Színház nagysikerű előadásait, hiszen folytatódik az online vetítéssorozat. Sőt, a nagy érdeklődésre való tekintettel a Trianon c. darabból készült rendhagyó összeállítás is elérhető még péntek estig.


A nagysikerű A Mester és Margarita kerül először a virtuális színpadra 2020. június 12-én, pénteken 19 órától a Vörösmarty Színház Facebook oldalán. Zseniális szatíra és filozofikus mű Bulgakové. A XX. század egyik csúcsteljesítménye, a XX. század krízis-regénye, benne foglaltatik kétezer év, és XXI. század még nem tette érvénytelenné a benne foglaltakat.

Közreműködők: Egyed Attila, Törőcsik Franciska, László Zsolt, Cserhalmi György, Lábodi Ádám, Andrássy Máté, Makranczi Zalán, Kádas József, Sághy Tamás, Kuna Károly, Radnay Csilla, Blaskó Borbála, Krisztik Csaba, Keller János, Kozáry Ferenc, Juhász Illés, Kricsár Kamill, Kerkay Rita és Ostorházi Bernadett, valamint a Vörösmarty Színház táncosai és a Nemes Nagy Ágnes Színészképzés hallgatói. Az előadást Hargitai Iván rendezte, és 48 órán keresztül érhetik el a színház facebook oldalán a bejegyzések ill. a videók között.

Óriási érdeklődés övezte a békediktátum aláírásának 100 évfordulójára készült Trianon című előadás különkiadását. Ezért is döntött úgy a színház, hogy június 12-ig a Vörösmarty Színház Youtube csatornáján még elérhető lesz.


Szikora János, az előadás rendezője a különkiadásról így nyilatkozott: „Trianon megcsonkította Magyarországot, mi pedig ebben az előadásban megcsonkítjuk Trianont. Ahogyan a Trianon utáni Magyarország nyomokban ugyan őriz egy jóval nagyobb, hatalmasabb, gazdagabb országot, úgy ez az előadás is nyomokban őriz és utal egy nagyobb, gazdagabb előadásra.”

Az előadás közreműködői Gáspár Sándoron és Seress Zoltánon túl Trokán Péter, Lábodi Ádám, Tűzkő Sándor, Kozáry Ferenc, Kádas József, Keller János és Juhász Illés.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése