SÚGÓ+ – „Kilátás van, de nem látni ki”

Talán André Van Peteghem, a nem túl éles eszű burzsoá családfő (Fabrice Luchini) fent idézett  szavaival lehetne legjobban jellemezni Bruno Dumont A sors kegyeltjei… meg a többiek című szatirikus vígjátékát, amely éppenséggel pont a két műfaj jellegzetességeinek van híján.

A Slack öbölnél 1910 nyarán rejtélyes módon egyre több turista tűnik el. Machin főfelügyelő és segítőtársa Malfoy fáradhatatlanul, de eredménytelenül keresi az eltűnteket, vagy bármilyen hátrahagyott nyomot. Ezzel egy időben a gazdag Van Peteghen család a nyári vakációját tölti  egyiptomi stílusú, Typhonium nevű villájában. Hamar megismerkednek a kagylógyűjtő, nincstelen halászokkal, köztük a Bréfort famíliával, amelynek feje, az Örökkévaló és legidősebb fia, Öccse alkalmanként révészkedik: az ölükben viszik át a turistákat a túloldalra, csónakot csak dagálykor használva.  

A burzsoák és a küszködő munkások kölcsönös megvetést éreznek egymás iránt, viszont az ifjak, Van Peteghem unokahúga, a hol fiúnak, hol lánynak öltöző Billie, meg a látszólag szótlan és mogorva Öccse ezt másként gondolják. A nézőnek fölösleges egy festői tájjal megspékelt, finoman kidolgozott detektívtörténetre gondolnia, ugyanis ennek a filmnek mindössze az a célja, hogy bemutassa nekünk az emberi hülyeség jelentősen kitágult határait. 


A sors kegyeltjei… meg a többiek abszurd, szatirikus és humoros filmet ígér a nézőnek, de mindössze  az abszurditást sikerült bemutatnia. A két társadalmi réteg kifigurázása magában hordozta a humor és szatíra lehetőségét, de Dumont végül egy olyan filmet írt és rendezett meg, melyen az ember csak bosszankodik. Talán népszerűvé tehette volna a híres-neves színészgárda (Fabrice Luchini, mint Van Peteghem, a húgát, Aude-ot alakító Juliette Binoche, felesége szerepében Valeria Bruni Tedeschi és persze a Machin főfelügyelőt játszó Didier Després), amelynek az lett volna a feladata, hogy a rájuk osztott jellemeket kifigurázzák. A színészek azonban elnagyolt gesztusokkal és idétlen mimikával akarják karaktereik gyengeelméjűségét bizonyítani, amivel azonban saját magukat járatják le. 

Machine felügyelő túlsúlyosságát már-már bántó módon túlhangsúlyozzák, például azzal, hogy minden mozdulata olyan hangot ad ki, mintha a végtagjai lufiból lennének. Hűséges társával, Malfoy-al amellett, hogy eltökélten küzdenek az igazság kiderítéséért, aktívan jellemzik és ítélik meg a többi karaktert. A szegényebb réteg egy sértő, régiesített dialektussal beszél, unottan és keserűen, míg a burzsoák megengedik maguknak a lehető legcifrább érzelmi kitöréseket, némi ájuldozással színesítve. 


A film sok töprengeni valót nem hagy a turisták eltűnésével kapcsolatban, hiszen már az első húsz percben világossá válik, hogy mi történt velük. És ekkor még legalább száz perc van hátra a filmből! Minden karakter siralmasan buta, és senkit sem érdekel más, csakis a saját gondja-baja, ami ennyi szereplővel nemcsak összezavarja az embert, de még irritáló is. Főleg, amikor a szereplők két külön dologról beszélnek párhuzamosan. Amíg a film bemutatja mindegyikük személyiségét és elméjének problémáit, a néző vagy elalszik a székben, vagy a vérnyomása emelkedik az egekbe.

A sors kegyeltjei… meg a többiek természetesen eredeti alkotás, már hogyne lenne az. Értelmi  fogyatékos nagybácsik és érzelmileg túlfűtött nagynénik, homokvitorlázás, katolikus körmenet, egyre puffadó felügyelő és a néző, aki reménykedik egy csattanóban és abban, hogy nem hiába nézte végig a filmet. A történetbe egy kis izgalmat talán Billie és Öccse románca hozhatna, de amint Aude rájön, hogy a lánya és a halász között több van, mint barátság, teátrális zokogásba kezd, aminek az lesz a következménye, hogy eggyel több visszataszító családi titokról szerezhetünk tudomást. De egyelőre úgy tűnik, a szerelmes fiataloknak a hisztérikus anya sem állhat útjába… 


A filmet a közönség elsőre szürreális ostobaságnak hinné, és amikor Van Peteghen felesége egy adott pillanatban spontán a levegőbe emelkedik, rájön, hogy tényleg az. Durmont szatírája, amellyel neki és színészeinek, ha mást nem is, de saját magukat sikerült gúny tárgyává tenniük, ékes példája annak, hogy a gyönyörű díszlet és a híres színészek önmagukban még nem alkotnak nézhető filmet. 

A film megtalálható a Cinego kínálatában.

Írta: Szabó Iringó
Fotók: Mozinet

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése