Robert Mapplethorpe művészete a nyolcvanas évek New York-i underground világának vizuális lenyomata. A tökéletes pillanat és forma után kutatott a fényképészetben, fényekben, szexuális élményekben. Egyszerre volt angyal és ördög. Hajszolta a hírnevet és a pénzt, legfőbb vágya volt, hogy legendává váljon. Az életét és munkásságát körültekintően bemutató Mapplethorpe: A fényművész (Mapplethorpe: Look at the Pictures) az egyik legvitatottabb Sundance-en debütált dokumentumfilm.
Mapplethorpe-fotót már mindannyian láthattunk, hiszen olyan hírességek álltak neki modellt, mint Iggy Pop, Debbie Harry, William S. Burroughs, Patti Smith, Andy Warhol vagy Arnold Schwarzenegger. Mint a legtöbb képe, ezek is fekete-fehérek, és ahogy Debbie Harry fogalmazott, a mosoly nem volt az ő műfaja.
Fenton Bailey és Randy Barbato, a film rendezői kendőzetlen őszinteséggel mutatják be Mapplethorpe életútját és művészetét. Saját nézőpontjuk hangsúlyozása helyett megszólaltatnak régi barátokat, ismerősöket, kritikusokat, a művész testvéreit és az exeit, akik közül viszont joggal hiányolhatjuk Patti Smith-t. Az interjúk mellett különböző archív anyagok, hangfelvételek gazdagítják a dokumentumfilmet.
A film egy 1989-es kongresszusi felszólalással indít, amelyben Jesse Helms szenátor elítéli Mapplethorpe-ot obszcén képei miatt. Ennek hatására még a fotós halálának évében bezárják a kiállítást. A következő képkockákon már 2011-ben járunk, amikor izgatott kurátorok két párhuzamosan megvalósuló tárlathoz válogatnak anyagot egy 120 000 darabból álló, fotókat, negatívokat, filmeket és naplókat tartalmazó gyűjteményből. Ez a kontrasztos kezdés a művész életének ellentmondásait is előrevetíti.
Robert anyja kedvence volt, míg apja sosem fogadta el szexuális irányultságát, amit nyílt titokként kezeltek: még szakításuk után is Patti Smith játszotta el a család előtt a párja szerepét. Legelső támogatói a nővére és a családjuk papja volt. Az idős pap kedvesen emlékezik a fiúra, akinek tinédzserkori alkotását még mindig a falán őrzi. Robert Mapplethorpe testvéreivel együtt katolikus neveltetésben részesült, ami nélkül valószínűleg nem nyúlt volna vallási témákhoz, többek között a katolikus martirológiához. Megjelenítette a sátánt, angyali arcokat, feszületet, megkínzott testeket ábrázolt, és a szexualitást is szertartásként mutatta be.
Mapplethorpe az 1960-as évek végén költözött a művészek körében méltán népszerű Chelsea Hotelbe, itt készítette első fényképeit. A fotózás nem volt olyan elismert, mint más művészetek, Mapplethorpe eredetileg festészetet és szobrászatot tanult, miután már 16 évesen letette az érettségit. Mindig voltak támogatói, első Polaroid gépét például Patti Smith vásárolta. Smith után az idősebb, tehetős Sam Wagstaff oldalán új kapuk nyíltak előtte a Mustique magánszigeten.
New Yorkba visszatérve azon képei tették híressé, amelyeket az ottani meleg BDSM („kötözés-fegyelmezés, dominancia-alávetettség, szadizmus-mazochizmus” szavak angol megfelelőjéből álló mozaikszó, ami egyfajta szexuális viselkedésformát jelöl) közösségben készített, hidat képezve a művészet és a szokatlan életforma között. Különleges tehetségéről árulkodik, hogy a pornójeleneteket is érdekfeszítően tudta ábrázolni. Fotóinak tökéletesítésével sok időt töltött.
Egyik exbarátja, az újságíró Jack Fritscher remek kommentárjai között kimondja, hogy amitől az emberek a legjobban félnek, az a pénisz. Ellenséges kritikusait feltehetően már az „egyszerű” hímtagot ábrázoló fotók is megbotránkoztatják. Mapplethorpe nem volt rest a péniszt kiállított műtárgyként ábrázolni, vagy afroamerikai férfiakét is fotózni. A nyolcvanas évek végén ugyanis a fekete férfiakhoz kezdett vonzódni, ők lettek elsődleges modelljei. Hangsúlyozta, hogy nem akarja megkülönböztetni őket a fehér alanyaitól.
A rendezők célja Mapplethorpe művészetének és az azt ért kritikáknak bemutatásával, hogy eldöntsük, mi azoknak a táborát gazdagítjuk, akik szerint fétisfotói undorítóak, kiállíthatatlanok, és nem képviselnek művészeti értéket vagy azokét, akik látják a kompozíciókban rejlő többletjelentéseket, értékelik zsenialitását. Bár inkább Mapplethorpe kései művészetére helyezik a hangsúlyt, hiányérzetet kelt, hogy a csodálatos virágfotóival alig foglalkozik a film.
Halhatatlansága zálogaként kicsapongó, kábítószerekkel és rengeteg szexszel tarkított élete végén leamortizálta az AIDS. Utolsó, 1989-es kiállításán, az ünnepelt, 42 éves művész már mint „élőhalott” volt jelen.
A film megtalálható a Cinego kínálatában.
Írta: Daám Sára
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése