Vajon milyen naplót írt Háy János a karantén alatt? Megtudhatjuk belőle például az író heti menüjét, vagy éppen a villanyoltás előtti rutinját? A válasz nem – bár néhány ételt kétségkívül megemlít. Az így megspórolt oldalakra Háy gondolatai kerültek a világról, az emberről, vagy éppen az ember hiányáról. Az elmúlásunkról. „Feltámad a szél, feltámad a tenger, de nem támad fel egyetlenegy ember sem.”
Háy János Ne haragudj, véletlen volt című könyve idén májusban jelent meg az Európa Kiadónál. Szükségnaplóként definiálja magát, és az bizonyos, hogy a szövegrészek előtt feltűnik a dátum: az első egész pontosan március 17-e, az utolsó pedig április 16-a. Minden napra jut szöveg, egy napra akár több is, de erről majd később.
Naplónak látszik tehát, ám talán csak annyira az, amennyire cigaretta egy cigaretta alakú rágógumi. Inkább az író és az olvasó közös játékának mondanám. Talányok vannak benne, rögtön például arra vonatkozóan – és erre a könyv is utal néhol –, hogy mikor is íródtak az egyes szövegek. Tényleg aznap, adott esetben a kitűzött órában? Vagy be vagyunk csapva? Számít ez egyáltalán?
Játszik a történésekkel is, hiszen naivan azt gondolhatná az olvasó, hogy napló lévén a történet főhőse és írója szükségszerűen egybeesik. Ehhez képest a mű két részre bontható. Egyfelől – többnyire a könyv első szakaszában – az emberi léten, azon belül vissza-visszatérve az írói működésen való merengés jellemzi, melynek ismétlődő gondolata az önismeret nélkülözhetetlensége az íráshoz, és úgy általában az egész élethez. Ezek az elmélkedések a könyv gyengébb pillanatai, hiszen – ahogyan olykor reflektál is erre a szöveg – nehéz velük mit kezdeni. Van egy önsegítőkönyv-érzetük, vagy ahogyan Háy fogalmaz, megingathatatlan állításoknak látszanak, amivel elveszik a továbbgondolás, illetve a szerethetőség esélyét.
A kis híján 230 oldal nagyobbik felében viszont inkább hasonlít ez a napló egy novelláskötetre, ami pedig egy újabb terep az olvasó kíváncsiskodására. Ha ugyanis összeilleszti a két puzzledarabot, miszerint ez egy napló, amelyben az írója magáról beszél, illetve a tényt, hogy látszólag mégsem az ő személye kerül a történetek fókuszába, akkor elgondolkodik, hogy hogy is van ez. Talán amikor Háy a néniről ír, akkor valójában magáról mesél? Vagy csak részint? Ismét adja magát persze a kérdés: számít ez egyáltalán?
A szerző látszólag fürdőzik ebben a játékban, amit egyben mintha az olvasók szocializálására is használna. Nem az számít, hogy valami megtörtént-e azzal, aki írja, hanem hogy te, mint befogadó elhiszed-e. Együtt érzel-e a figurával, megérint-e a helyzet? És az olvasó egyre csak azon kapja magát, hogy elhiszi, hogy belekerül abba a teremtett világba, amely nem feltétlenül az író valamely személyes élményének (általa pontosnak vélt) lenyomata.
Ezzel a játékossággal kontrasztban – ám azt egyáltalán nem hiteltelenítve – a Ne haragudj, véletlen volt olvasói alapélménye az elmúlás. Például a formán keresztül, ami modellként is értelmezhető. A könyv nagy részében egy napra egy írás jut, azonban ahogyan egyre szűkül a még kitölthető tér, úgy sűrűsödnek a szövegek a napon belül. Ahogyan a fogyatkozó időt is egyre tartalmasabban szeretné megélni az ember. Az utolsó naphoz végül huszonnégy szöveg készült. Ám nem csupán a formában – valamint a formát olykor magyarázó néhány mondatban – mutatta meg magát az elmúlás, hanem egy vissza-visszatérő történetszálban is, melyben az elbeszélő feleségének utolsó napjait kísérjük végig.
A Ne haragudj, véletlen volt látszólag napló, bár találóbbnak gondolnám az adventi kalendáriumok mintájára a karanténkalendárium elnevezést. Melynek egyes ablakai mögött egészen magával ragadó, másutt kevésbé ízlésünknek való szövegek rejtőznek. Háy János mindenesetre folyton-folyvást emlékezteti az olvasót, hogy alaposan ízlelje meg az aktuális csokoládét, mert lehetséges, hogy holnap nem lesz, mármint nem csokoládé, hanem éppenséggel az ember maga.
Háy János: Ne haragudj, véletlen volt
Európa Kiadó, 2020, 228 oldal
Írta: Kószó Ádám
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése