Olvasópróbával indult az Újszínház évada

„Mivel az előző évadot nem volt alkalmunk hivatalosan lezárni, ezt én most megteszem. És rögtön meg is nyitom az új, 2020/2021-es évadot.” – így kezdte Dörner György az Újszínház évadnyitóját. Az igazgató beszélt arról, hogy bár fontos a színház, az egészség megőrzése mindenek előtt kell legyen. Ennek ellenére bízik benne, hogy ebben az évadban minden előadást meg tudnak tartani.Az évadnyitó társulati ülésen Dörner kiemelte, hogy az Újszínház közönsége megmutatta lojalitását: az elmaradt előadásokra szóló jegyek visszaváltását a vásárlók mindössze 6 százaléka kérte. Ezért ezúton is háláját fejezte ki a nagyérdemű felé.


A 2020/2021-es évadban két bemutató lesz a stúdiószínpadon (Fatornyok, Császármorzsa), egy pedig a nagyszínpadon (Fatia Negra).

Az évadnyitó után meg is kezdődött a Fatornyok című darab olvasópróbája. Zilahy Lajos műve egy család életén keresztül mutatja be a szülőföldtől való elszakadás drámáját. A visszavágyódást gyökereinkhez, amely évtizedek alatt sem múlik el. A történet a második világháború küszöbén játszódik, abban a történelmi időszakban, amely még inkább kiélezi az országok és népek közötti ellentéteket.

A bemutató szeptember 25-én lesz a Bubik István Stúdiószínpadon. Ezután Gyurkovics Tibor Császármorzsa című darabját fogja megrendezni Dörner György. Érdekesség, hogy korábban Dörner játszotta a darab egyetlen férfi szerepét, méghozzá a szerző, Gyurkovics Tibor rendezésében. A darab különlegessége, hogy hét női és egyetlen férfiszerep van benne. Ennek köszönhetően a társulat nőtagjainak minden generációja képviselteti majd magát ebben az előadásban.

2021-ben Nagy Viktor viszi színre Jókai Mór - Kocsák Tibor - Miklós Tibor: Fatia Negra című nagyszabású zenés darabját. A történet, a dalok, a rendező személye és a szereposztás garantálja, hogy igazi közönségkedvenc legyen ez az előadás.

A társulat idén új tagokkal is bővült: Ivancsics Ilona, Frajt Edit és Rusz Milán mellett a frissen végzett Nagy Péter János erősíti ezentúl az Újszínház csapatát.

A járványveszély leküzdése során rengetegen voltak, aki helyt álltak a nehéz helyzetekben, mindent megtettek a vírus megfékezése érdekében, és a betegek gyors felépüléséért. Az Újszínház társulata nekik szeretné megköszönni fáradhatatlan munkájukat egy Gálaműsorral. Az októberre tervezett esemény fővédnöke
Fekete Péter, kultúráért felelős államtitkár. Részletekről a színház hamarosan tájékoztatja a közönséget.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése