Meglehet, a Vera sikereinek árnyékában nem kapott akkora hírverést, ám az idei évben Grecsó Krisztián sokéves kihagyás után verseskötettel jelentkezett. A Magamról többet címe sokat sejtet a kötet témaválasztását illetően, amit tovább erősít a könyv borítója. A Grecsót ábrázoló sziluettet a versek töltik meg tartalommal, élettel. Kétségkívül nagyon személyes, önreflexív verseket rejtenek a lapok.
A kompozíció szempontjából különös, hogy a költő, mielőtt kísérletet tenne önmaga meghatározására, még kitérőt tesz. A kötet három szerelmes verssel kezdődik (Mire zöldül, Amiből nekem kellene, Minden apróságban), amelyek nem pusztán szerkezetileg, de hangulatukban és témájukban is elkülönülnek a további, egységet képező művektől. A válsághelyzetbe került individuum bizonytalansága, szorongása és félelme fázisokra bontva jelenik meg.
A szerelmes verseket követően a betegség, elmúlás és halál gondolata kerül a középpontba, amely összekapcsolódik az Istenbe vetett hittel, illetve annak megingásával. Erős Babits-hatás szövi át ezt a részt, melyben a szerző külön ciklust (Balázsolás) szentelt a költőelődnek, ráadásul még az Esti kérdésre is választ kapunk. Babits mellett Grecsó még számos írót megidéz, köztük például Pilinszky Jánost, Kassák Lajost vagy József Attilát.
„Mitől vehetnék el,
Kinek lehetnék kevesebb?
Nincs olyan egyenlet,
Becsületbíróság,
Mi megoldatlan maradna nélkülem,
Mi feladná ítéleteit,
Hasztalan fenyegetőzni –
Miért vonná vissza az értelem
Amúgy is véges ígéreteit?”
(Arctalan ima)
Az egyén, az énkép változása a betegség hatására a kötet kiemelt témája. Hogyan változik meg az egyén viszonya a világhoz, a környezetéhez és önmagához is egy nagy traumát követően? A betegséggel párhuzamosan megjelenik a magány, a befelé fordulás, a magárahagyatottság. Miként lehet feldolgozni mindezt?
„ha bármi közöm is lenne
ehhez az új valósághoz
ha tudnám
miért az én sorsomat metélték el
találtak éppen annyi szemes láncot
amennyire szükség volt
miért akkor húzott ki valaki
a pomádés munkásisten
hajszálai közül egyet
amikor engem emeltek
a színe elé
és fűrészelte üvöltve ketté
mintha sosem lett volna
a korábbi”
(A Kassák utca sarkán)
Jellemző ezekre a művekre, hogy képesek egyszerre szomorúak és élettel teliek lenni. A borongós sorok között is megbújik a jövő lehetősége, a lírai én hite pedig – bár kissé mintha meginogna –, mégis mindig jelen van a versekben. Érezzük az élet fájdalmas törékenységét és illékonyságát, de végül mindez feloldódik a gyógyulásban és egy új élet kezdetében.
A rezignált hangot szép lassan az öröm és a remény váltja fel, mígnem elérkezünk a kötet utolsó, címadó ciklusához. Ebben a részben egy új szerep, az apává válás a versek fő ihletforrása. Kezdetben a betegségélmény hatása ütközik ki a versekben, mely alapjaiban alakítja át a költő identitását, világlátását, majd az apaversek ismételten egy belső átalakulást ábrázolnak. A betegség következtében magába tekintő egyén az apaság hatására ismét kinyílik, és gyermekét önmaga föle emeli. Ettől a ponttól kezdve az írót apasága, és nem betegsége határozza meg.
„Apa lettem,
Magamról, tőle teljesen függetlenül,
Többet nincs mit mondanom.”
(A tizennegyedik év)
Grecsó Krisztián: Magamról többet
Magvető Kiadó, 2020, 148 oldal
Írta: Kis-Szabó Brigitta
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése