Kétélű dolog elnyerni a legjobb első kötetnek járó Margó-díjat. Egyrészt hatalmas megtiszteltetés, amivel egy bizonyos szinten igazolást nyer az írásba vetett munka, a szakma és a közönség is felfigyel az alkotó nevére. Ugyanakkor frusztráló is lehet, mert egy díjnyertes első kötet után valahogy irreálisabbá válnak az elvárások a következő mű kapcsán. Most akkor jobban kell teljesítenie az írónak? Valami sokkal ütősebb, eredetibb, grandiózusabb dologgal kell előrukkolnia? Vagy ugyanazt kell csinálnia, mint az elsőnél, amit szerettek? Egyáltalán számítanak-e a külső elvárások, vagy az író képes mindezektől elvonatkoztatni, és szabadon, a saját elképzelései szerint továbbépíteni alkotói világát?
A Gyerekzárral Mécs Anna 2018-ban elnyerte a Margó-díjat, és második novelláskötetével, a Kapcsolati hibával sem okozott csalódást. Ha frusztrálták is őt ezek az elvárások, az a könyvén egyáltalán nem látszik. Ugyanolyan pontosan és lényegre törően fejezi ki magát, mint korábban, novelláiban érzékenyen, de kellő távolságtartással kezeli szereplőit, történetei, témái pedig még mindig érdekesek. Érdekesek, vagyis felkeltik az olvasó érdeklődését, kíváncsi lesz a szereplők sorsára, a végkifejletre. Egyrészt. Másrészt, a Kapcsolati hiba novellái az erős koncepció miatt is izgalmasak, ugyanis valamilyen formában mindegyikben megjelenik – de nem játszik főszerepet, nem uralja a történetet – a technológia: okostelefonok, okoshűtők, közösségi oldalak, alkalmazások, a digitális világ termékei, amelyek ma már meghatározzák életünket.
Kézenfekvő a koncepció, előbb-utóbb meg kellett születnie egy ilyen könyvnek, ami ezzel az őrülettel foglalkozik. A technológia rohamosan, napról napra fejlődik. Van egy (írói) generáció, amelynek képviselői már nem fogják ezt a témát boncolgatni, kívülről figyelik, talán felhasználják, de valószínűleg nem lehetnek ennek a jelenségnek a krónikásai. Vannak fiatal írók, akik már ebbe az állapotba születtek bele, magától értetődőnek veszik, ők ebben a környezetben élik mindennapjaikat. És vannak, akik még emlékeznek a régi, analóg időkre, de már belesimultak, idomultak a digtiális korhoz. Ennek a generációnak pedig meg kellett írnia egy (de lehet, hogy több) ilyen könyvet, ami feldolgozza ezt a helyzetet.
A Kapcsolati hiba egy kicsit olyan, mint egy Black Mirror-light. Ezt egyáltalán nem rossz értelemben mondom, a kötetnek nem célja, hogy bármilyen formában is versenybe szálljon a sorozattal, más sportágban játszanak, az összehasonlítás önkényes. A Black Mirrorban az alkotók felvetnek bizonyos társadalmi (vagy egyéni) problémákat, amelyeket a technológia nyújtotta lehetőségek segítségével a végletekig élesítenek. Tanmesék, példázatok. Mécs Anna kötete is ilyen, csak kicsiben. És itt a kicsi jelzőt megint nem degradáló értelemben használom. Csak arról van szó, hogy ezek a történetek nem akarnak olyan nagyot mondani, mint az említett sorozat epizódjai. Erre a novellák rövidsége miatt sem lenne lehetőség, mert mindegyik olyan hosszúságú, mint egy alaposan megfogalmazott Facebook-poszt.
Persze, túlzok, de mégis olyan érzése van az embernek olvasás közben, mintha az üzenőfalát görgetné. A novellák szereplői ismeretlen ismerősök, akikről csak a bejegyzéseik alapján tudunk bármit is. Aha, Eszter most Horvátországba ment nyaralni az új pasijával, Tünde csapatépítésen van valahol vidéken, Zsófi okosgyűrűt kapott a férjétől. A szereplők nem bontakoznak ki, nem ismerjük meg őket igazán. És ez így van jól. Egymást sem ismerik, de főleg önmagukkal nincsenek tisztában. Mindenki a kütyüktől várja a csodát. Vagy a másiktól, aki ugyanabban a vakító neonhomályban botorkál tapogatózva, mint ők. Az emberek vakon mennek el egymás mellett, miközben a fejlődés, ami elvileg az ő javukat kéne, hogy szolgálja, érzelemmentes pixelmosollyal repül el fölöttük.
A novellák nagyjából azonos színvonalon mozognak, de van néhány erősebb, melyeket szeretnék kiemelni. Erősnek találtam a felütést, az első, Robbantott halak című írás remekül határozza meg a kötet hangulatát. A harmincas lány segít a digitális világban járatlan édesanyjának a netes társkeresésben. A szereplők élnek, a helyzet tragikomikus, de teljesen hiteles. A sirály is jól sikerült írás, amiben maga a technika elenyésző szerephez jut, de az emberi, párkapcsolati probléma érzékeny és átgondolt bemutatása egészen remek. A Váltsuk le a Nagypapát talán egy kicsit kilóg a kötet többi írása közül, de kétségkívül az egyik legerősebb darabja. Egy korrupt és tekintélyelvű, elvileg demokratikus társadalom és politikai rendszer allegóriája. Számomra az is erénye a kötetnek, hogy történetei, bár nagyjából klasszikus módon vannak felépítve, mégsem kapnak igazi befejezést. Szemelvények, kiragadott részletek bizonyos emberek életéből, amire megint csak illik a Facebook-poszt analógia. Ezáltal továbbgondolhatóak, maga a kötet pedig érdemes az újraolvasásra.
Bár a Kapcsolati hibának vannak gyengeségei – a rövidség sokszor felületessé is teszi a történetet, néha a sci-fi határán mozog, ami valahogy nem áll jól neki, vannak novellák, amelyek kiszámítható és elcsépelt csavarokra épülnek –, de összességében jól átgondoltra, jól megírtra, élvezetesre és elgondolkodtatóra sikeredett. Talán hiánypótló is, bár személy szerint engem annyira nem foglalkoztat ez a téma. Lehet, hogy készültek vagy készülnek hasonló művek, mindenesetre ezt a kötetet érdemes volt elolvasni. Mécs Annának, bármi volt is az elvárása saját maga felé, sikerült szinten tartania a második könyvét.
Mécs Anna: Kapcsolati hiba
Scolar Kiadó, 2020, 160 oldal
Írta: Böszörményi Márton
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése