Súgópéldány

Történelmi események keretei közé helyezve a dráma belső motorja átlibben egy pszichoanalitikus előadásba a közel négy órás játékidő alatt. A valós eseményekre felfűzött történet Raszputyin szemüvegén keresztül válik fikcióvá; magában hordozva az idővel és az emberiséggel való versenyfutást. Ez az idővel és változással való hadakozás az előadás nyelvezetében is tetten érhető: az archaikus nyelvet ötvözik mai obszcén kifejezésekkel. Maga a darab elindul egy modern irányba a mai korra jellemző trágár kifejezésekkel, valamint a különböző díszleti elemekkel (pl.: konfetti). Azonban mégis megtartja az egyensúlyt az eredeti drámához való lojalitás, és a modernitás között. 

Az előadás alatt a háttérben történelmi triviák (pl.: évszámok), és idézetek (pl.: Nietzsche) kerültek kivetítésre. Ezek a múltbeli tények erősítik az emberi tettek és döntések világra gyakorolt hatását, azonban némileg zavart okozhat a nézőben a játékra és a kivetített szövegre történő megosztott figyelem. A valósággal és a következményekkel való szembesülés nyomatékosítja a lélekben keletkezett bűntudatot. Raszputyin tudja, hogy mi lesz a világháború végkimenetele. Ezáltal feltevődik a kérdés; vajon jobb-e tudni, hogy mi fog történni a jövőben; a mindentudók bölcsessége, vagy az áldott tudatlanság nagyobb ajándék-e a világnak? 

Az egész előadás gazdag szimbólumrendszerrel dolgozik. A vörös rózsák megjelenése nemcsak Raszputyin kicsapongó életének, de a halál, és a vér jelképei is. Preventálni a világháborút egyenlő a felesleges vérontás és halál megelőzésével. Megjelenik az előadásban egy néma karakter (egyfajta pantomim figura), egy külső szemlélő, aki mindent lát, mindent hall, de nem szól egy szót sem. A darab utolsó etapjában derül ki, hogy ő nem más, mint Gavrilo Princip, akit Ferenc József ellen elkövetett merényletéért, a világháború kirobbanásának egyik legfőbb okaként tartják számon. Egyfajta ártatlannak tűnő árnyékként („Az árnyékunk végigvonul majd Bécsen, bejárja az udvart és halálra rémíti majd az urakat” – Gavrilo Princip) van jelen mindenhol, míg be nem bizonyosodik róla, hogy „vétkesek közt cinkos, aki néma.” (Babits Mihály: Jónás könyve). Karaktere metaforikusan ábrázolja a lelkiismeretet és a halált, melyek átlengik a mindennapjainkat, nem veszünk rólunk tudomást, azonban váratlanul csapnak le az emberre. Gavrilo, a darab utolsó jeleneteiben, egy fehér rózsát fest vörösre, szimbolizálva azt, hogy még az ártatlan lelkek kezéhez is vér tapad. 

Tagirovsky karakterei hús-vér emberek, nagyhatalmi figurák, nem kifejezett tulajdonság, hanem cél, és érdek köré vannak felépítve. Raszputyin kivételével az összes szereplő arca hófehérre van mázolva, utalva ezzel arra, hogy Raszputyin volt az egyetlen tiszta, őszinte szándékú. Ellentétben az államok élén állókkal, akik katonáik, harckocsijaik, és a népünknek, valamint önmaguknak mondogatott hazugságaik mögé rejtőztek. A főhős gyermeki jóhiszeműséggel bízik a jóban, és a békébe vetett hite erősebb bárminél. Nemcsak a megnyugvás prófétája, de a költő megtestesítője is egyben. Egyfajta poéta, aki azt a kérdéskört feszegeti, hogy mi a szerepe a művészetnek, valamint milyen felelősség terheli a művészt egy rideg kirekesztő világban. 

Az előadás során a nézőket bevonják a játékba több alkalommal is – koccintanak velük, (vodka, kávé, pezsgő), vagy épp kovászos uborkával kínálják őket. Ezáltal a közönség nem csak nézője, de egyben részese lesz a darabnak. A közös játék élménye által a közönségnek lehetősége adódik „együtt lélegezni a darabbal”, és könnyebben tud azonosulni a látottakkal. 

A színháznak ez a fajta közvetlensége, valamint az, hogy történelmi pillérekre állított mai kérdéseket boncolgat, teszi a darabot impozáns előadássá. Aktualitásának nagysága abban rejlik, hogy nem szándéka reflektálni a mai világra, mégis minden mozzanata magában hordozza a mai kor kérdésfeltevéseit. Szimbolikájával eléri, hogy a néző nem csak a látottakra, de saját képzelőereje segítségével egy olyan világba csöppenjen, ahol saját maga által foglalkoztatott gondolatokat találja. A harmonikusan felépített játékidő alatt körbejárt témákban minden nézőnek megvan a lehetősége magára találni.