Az Igazgyöngyök a szeretetről szól. Nem feltétlenül az idealizált, rózsaszín ködbe vesző illúzióról – pedig a gyönyörű borító alapján joggal gondolhatnánk ezt – hanem a megfogható, tettekben megnyilvánuló érzésről. Palotás Petra nem is akar többet mutatni ennél: a szeretet megnyilvánulási lehetőségei tárulnak elénk kis magyar valóságunkban.
Persze, nem ez az egyetlen közös vonása a történeteknek. A novellák többségében a szeretet egy kisgyerekhez köthető, aki óvodás vagy alig kezdte el az iskolát, és saját gyermeki naivitásával még vajmi keveset ért a felnőttek kicsinyes játszmáiból. Vele szemben, illetve érte – úgy tűnik – sokkal egyszerűbb a pozitív érzésekre koncentrálni, még akkor is, ha az író nem feltétlenül hozza a gyereket olyan helyzetbe, hogy ő lesz a szeretet egyetlen és konkrét tárgya. Ugyanakkor a novellák nyelvezete néhol egészen gyermekivé válik, stílusában közelít egy fiatalabb elbeszélő nyelvhasználatához. Mintha nemcsak a kicsikről szólna, hanem az ő meséjükön keresztül nekik is. Azonban felmerül a kérdés, hogy elmesélhetők-e, el kell-e mondani ezeket a történeteket a gyerekeknek? Vagy a gyermeki stílus a novellák felnőtt tanmese-jellegét hivatott erősíteni? Netán nem több mint véletlen stílusbotlás?
És ha már a szeretetről van szó, pontosan mit értünk alatta? Egy olyan univerzális érzésről beszél a kötet, amiről mindenkinek egyéni fogalmai vannak, és amit szinte lehetetlen egyetlen definícióba sűríteni. Ugyanakkor az Igazgyöngyök mégis megpróbál változatokat mutatni, feltételezhetően azzal a szándékkal, hogy néhány történetben az olvasó magára ismerjen. A szeretet megfogalmazódásaként értékel kedves gesztusokat is, mint például a talált dolgok visszaadása, vagy éppen a gyengébbek megvédése. És ugyanúgy működik az ellendefiníció is: a szeretet nem-léte egészen másfajta döntéseket generál, ám Palotás Petra ebben az esetben szándékoltan korrigál – elemelkedve a racionalitás talajáról, a figurákban ilyenkor győz valamiféle szeretetlenség okozta lelkiismeret-furdalás, és „jó útra térnek”.
Ez a kötet egyetlen gyenge pontja. A szerző feláldozza a karaktereit és helyzeteit a kötetkompozíció oltárán, és nem engedi meg magának azt, hogy az érzésnek a nem jótékony oldalát is megmutassa. Ez a túlzott jóság, ami a novellákat belengi, pedig szituációkat tesz hiteltelenné, karaktereket életszerűtlenné. Azt még csak-csak elhisszük, hogy az apa a családi fénykép láttán erőt vesz magán, és ellenáll a felkínálkozó csinos titkárnőnek, az azonban még egy romantikus young adult regényben is furcsa lenne, hogy a félig részeg popsztár egy szenvedélyes öltözői csók után, tanító jellegű monológban engedi útjára a szüzességét bevalló – és magát sokkal idősebbnek hazudó – tinédzser rajongóját.
Ha a fikció igényével lépne fel a kötet, ezeken a csúsztatásokon minden bizonnyal könnyedén lépnénk túl, ám mivel a helyszín és az élethelyzetek saját mikrokörnyezetünkből is ismerősek lehetnek, a valóság leképezése olvasói igénnyé válik. Ezt a könyv pedig csak részben tudja kiszolgálni.
Van azonban egy ígéret, ami maradéktalanul teljesül: a könnyedség és kellemes olvasmányélmény. Hiszen ami egyik oldalról néhány novella gyengesége – a történetek végkifejletének eltolása egy másik irányba a pozitív végkicsengés érdekében –, az a másik oldalról nézve lehetővé teszi, hogy a lezárás tompítsa bizonyos drámai események élét. Így válik az Igazgyöngyök egyszerre elgondolkodtatóvá, mégis rendkívül szerethető szórakoztató irodalommá.
Palotás Petra: Igazgyöngyök
Álomgyár Kiadó, 2019, 272 oldal
Írta: Vass Antónia
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése