Súgópéldány

Benedek pápa lemondása után a bíborosi konklávé ismét összegyűjt, hogy új vezetőt válasszanak maguknak. Pár nap múlva megszületett a döntés; az argentin Jorge Mario Bergoglio bíboros lett a leköszönő pápa utódja. A dogmahű, csökönyösen hagyománytisztelő Benedek után egy életvidám, mérsékelt oldalt képviselő Egyházfő került a Katolikus Egyház élére. Míg Benedek konzervatív elveket vallott, s úgy vélte, a doktrínát nem szabad megváltoztatni azért, hogy a változó társadalom részévé tegye az Egyházat, addig Bergoglio mint egy fuvallatnyi tavaszi szellő, a világgal való együttes változásban hisz. Mint tűz és víz, a két teljesen eltérő gondolkodásmóddal rendelkező ember, akik úgy voltak hatással egymás életére és munkásságára, hogy talán nem is gondolták volna. 

Ez a lelkiismereti dráma úgy elevenül meg a színpadon, hogy a legnagyobb hangsúlyt a bűnre, és a belső hangra helyezi. Mind a két pápa vétkesnek érzi magát; Benedek azért, mert az Egyházához tartozó papjait védte, Bergoglio pedig képtelen volt a követőit megóvni a múltban. Miközben az előadás időrendi sorrendben mutatja be a történteket, azt a kérdéskört boncolgatja, hogy mi számít igazán bűnnek, s kinek van joga feloldozásban részesíteni minket. Vajon a vétkezés után a kirótt szankciónak van-e nagyobb hatása az emberi lélekre, vagy a bűntudat, amit utána életünk végéig magunkkal viszünk? Isten szőlőskertjének megművelőin keresztül válik bemutatásra a lelkiismeret, mint legfőbb emberi mozgatórugó. Lélektani témákat beleszőve a darabba az előadás mély gondolatokat és érzéseket vált ki a nézőből. 

A díszlet gyanánt szolgáló vetítések lehetővé teszik a különböző vallási szimbólumok, történelmi események megmutatását, amik misztikus atmoszférát teremtenek, és segítenek a történet megértésében. Bizonyos dialógusoknál (például, amikor két pápa beszélget a múltjukról) ezek a vetített díszletek nyomatékosítják a nézőben az adott jelenet fontosságát és súlyosságát. Azonban, a modern látványvilág mellett az autentikus, liturgiai kellékek (kehely, reverenda) is szerepet kapnak. Minden olyan eszköz, ami a vallási szertatás szerves részét képezi, megjelenik a színpadon. A többfunkciójú díszlettel való játék metaforikusan a két pápa közötti kézzel fogható kontrasztot eleveníti meg. Az újszerű vetítéseket ötvözve a tradicionális, egyházhoz köthető kellékekkel kialakul a harmonikus egyensúly, mely által az előadás elindul a modernebb megvalósítási formák felé, de mégis megtartja azt a kardinális egységet, amely által mai, mégis autentikus marad. 

Nemcsak a díszleteiben, de az előadás szövegében is tetten érhető ez a finom arány a mai beszélt nyelv és a regényre, darabra jellemző nyelvezet között. A dialógusokba beékelt címek, kifejezések (Rex felügyelő, Facebook) hétköznapivá teszik játékot. Apró szóviccek, gunyoros megjegyzések színesítik a szöveget, és teszik a néző számára könnyebbé a történet mába helyezését. 

A díszletek, kellékek, valamint a nyelvezet összhangja mellett a darab zsenialitása a színészi játékban is tetten érhető. Jordán Tamás eleveníti fel XVI. Benedek pápát, ami leginkább a katonás, merev beszédében nyilvánul meg. Nem csak dialógusaiban, de a testtartásában is az a regulakövető, kimért pápa, akit Ratzinger bíborosban ismerhet a világ. Ezzel szemben Lukács Sándor képviseli a történetben Benedek utódját, Bergogliot. Stílusa közvetlen, még azt is megengedi magának, hogy olykor összekacsintson a nézővel. Jelenetei dinamikusabbak, amiket Vecsei H. Miklós kitűnő színészvezetésének hála korát meghazudtolóan könnyedén old meg. Molnár Piroskának, és Trokán Annának azonban csak felvillanásai vannak, így az előadásban játszott apácák őrlődéseit, fontosságát apró jeleneken keresztül kell bemutatniuk. Rövid felvillanásai ellenére Sophia nővér (Trokán Anna) karaktere kulcsfigura a darabban, hisz monológjai révén vezeti át az eseményeket egyik történésről a másikra, valamint megszólalásaiban olyan dolgokat közöl, amik segítik a nézőt a cselekmény teljes megértésében.