Olyan zenére táncolt, amelyben csak ő hallotta, hogy hamisak a hangszerek. A rivaldafényben élő Marilyn Monroe-ban elszakadt a húr, hiszen a showbiznisz a halálba kergette. Charles Casillo 2019-ben megjelent könyvében az ötvenes évek csillagának és szexszimbólumának útja ismét új színezetet kapott. Az életrajzi kötet Hollywood „hátsó karmestereit” is megismerteti.
„Jó vagyok, de nem egy angyal, követek el bűnt, de nem vagyok ördög. Csak egy kislány vagyok a nagyvilágban, aki próbál találni valakit, akit szerethet. Úgy gondolom, minden okkal történik. Az emberek változnak, ezért képes vagy megtanulni elengedni. A dolgok rossz irányba haladnak, ezért értékelni tudod, amikor jó felé mennek. Elhiszed a hazugságokat, de egy idő után megtanulsz csak magadban bízni. És néha a jó dolgok szétesnek, hogy jobb dolgok szülessenek.” – Marilyn Monroe.
Ki vagyok én, amikor minden csak egy szerep?
Monroe-nak a belső zűrzavarait a nyilvánosság előtt kellett megélnie.
„Nem bánom, hogy a férfiak világában kell élnem addig, amíg nő lehetek benne.”
Szemfényvesztők között mi vagyunk a bírók – mit hiszünk el?
Charles Casillo: Marilyn Monroe – A rivaldafény árnyékában
Mindig érdekelt a csiszolatlan igazság Hollywood csillogása mögött. Létezik egy olyan emelkedett állapot, amihez nem a magas sarkú cipő emel fel?
A világban semmi sem fekete vagy fehér, jó vagy rossz, hanem mindez együtt. Így Marilyn sem egy buta félárva, egy tehetséges színésznő, egy szexszimbólum, Arthur Miller mintafelesége, egy „mindenki ágyában megfordult hölgy”, egy bukott, depressziós celeb vagy egy tapasztalt üzletasszony volt, hanem mindez együtt. A könyv az összes szerepben bemutatja Marilynt.
„Hollywoodban egy lány erénye sokkal kevésbé fontos, mint a frizurája.”
Nem fogadhatjuk el kritika nélkül mindazt, amit a divatlapok és a figyelemfelkeltő címek írnak egy emberről, mert ilyenkor csak egy „kameraszögből” mutatják be az illetőt. Akkor is, ha aláássák, de akkor is, ha magasztalják.
Monroe-nak a belső zűrzavarait a nyilvánosság előtt kellett megélnie.
„Ki vagyok én?” – kérdezte sokszor önmagától a tükör előtt. De nem tudta. Nem azért mert „nem kapott választ”, hiszen minden újságíró őt analizálta. Azért nem tudta, mert megfojtotta az a szerep, amit a valóságban kényszerítettek rá. Állandóan szerepelnie kellett, hogy a fenntartsa a figyelmet, ami a belőle élőket kellő bevételhez juttatta. Tehát nemcsak a filmekben volt színésznő, hanem a színfalak mögött is. Ez a rivaldafény árnyéka.
Norma (eredeti nevén) saját magának köszönhette sikerét, még ha ezt irigyei próbálták is eltorzítani. De nemcsak eredményeiért, hanem bukásáért is egyedül ő volt a felelős.
Nem meztelen fotói miatt válhat a fiatal lányok példaképévé – bár az is tiszteletreméltó, hogy vállalta magát minden hibájával együtt – hanem mert erős tudott lenni akkor is, amikor elvetélt (igaz, ezt valószínűsíthetően az alkoholproblémái okozták), erős szoknyában, ékszerekkel a nyakában, de akkor is, amikor egy farmeroverallban a gyári munkába menekült a pszichésen beteg anyja elől.
Nem kellett eljátszania, hogy férfi. Nőként, nőiességét kifejezve és megélve volt erős. Kevesen tudják, de saját produkciós céget alapított, miután a Fox nem fizetett neki annyit, mint férfi kollégáinak.
„Az az igazi szerető, aki akkor is megdobbantja a szíved, amikor homlokon csókol vagy rád mosolyog.”
Legnagyobb szerelmével, Arthur Millerrel öt évig tartó házasságuk során sok kritika érte őket. A külvilág szemében nem illettek össze, mert míg a drámaírót egy intellektuális személynek ismerték el, Marilynben csak a buta színésznőt látták. De maga a kapcsolat is bizonyítja, hogy több volt ő ennél.
A férfi, szerelmével ellentétben, nem szerette a nyilvánosságot, befelé figyelő, gondolkodó, érzékeny ember volt. A közös alkotásban azonban mindig fel tudtak oldódni. A könyvből az is kiderül, hogyan vetett véget a kapcsolatnak Arthur egyik elől felejtett jegyzete.
Összességében egy olyan világba utaztam el, ahol a Napnak nem fénye, hanem fényeskedése van. Ahol az ember nem gondolkodik, hanem rabszolgaként teszi azt, amit a felettesei elvárnak tőle.
Aki a valódi rivaldafényben, az élet szépségében van, nem szorul rá arra, hogy lámpák öleljék körül, mert ő öleli át a sötétet, hogy átvilágítsa azt.
Engem arra tanítottak meg Casillo sorai, hogy ne higgyek el mindent, ami vonzó keretbe van téve. Arra, hogy ne higgyem el, hogy édes az eper, csak mert piros, hanem kóstoljam meg.
Marilyn jelenség volt, akinek az árnyékában kinyíltak a virágok, de ő maga mégis a sötétségben fulladozott. Életrajza mankó ahhoz, hogy megértsük ambivalens személyiségét és összetett életútját.
Tudta, hogy tehetséges, gyönyörű és különleges. De azt is tudta, hogy nem hibátlan, a felszín szépsége változik, és mindig tűnnek fel új csillagok – ahogy az univerzum is állandóan tágul.
Alexandra, 2019, 416 oldal
Írta: Tamásfalvi Hanna
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése