SÚGÓ+ – (Képzeletbeli) utazás a Duna mentén

Tittel Kinga új könyvében, illeszkedve eddigi munkáinak sorába, a Duna budapesti szakaszáról számol be érdekesen, informatív és egyben innovatív módon. Tittel, olvashatjuk a fülszövegben, polgári állását tekintve idegenvezető, így már világosan láthatjuk, hogy a könyv feszes szerkesztése nemcsak a kiadói elképzelésnek, de magának a szerzőnek is köszönhető. E könyvben a „nagy, bölcs” Duna folyásirányában tematikusan követhetjük végig a hajdani dunai foglalkozásokat (a jegestől a halászig), a Duna történelemben és gazdaságban betöltött szerepét, és egyáltalán, azon jellegzetességét, amely évszázadokon keresztül meghatározta a Buda és Pest közötti kifejezetten furcsa kapcsolatot.

A Duna kincsei kérdésfeltételekkel (Tudtad-e…?) kommunikál folyamatosan az olvasóval (ez egyfelől betudható a kiadói elképzelésnek, másfelől a szerző és olvasója közötti intenzív viszony a könyv struktúrájában is megjeleníti a Duna összekötő sajátságát), és a figyelmét is fenntartja ezzel, valamint a fejezet témájához lazán kapcsolódó érdekességekkel. 

Ezeknek tudható be az, hogy a könyv olvasásához minimum két, szöges ellentétben álló olvasói stratégia használható. Egyrészt, a szöveg intenzitása miatt igen gyorsan „végig lehet rajta futni” anélkül, hogy értékes információk vesznének el, hiszen nem lehet rá nem odafigyelni, másrészt egy lassabb, mélyebb olvasási stratégiára is lehetőséget nyújt azzal, hogy maga a szöveg nem feltétlenül ér véget az utolsó oldalon. Sőt, a QR-kódok beiktatásával képes egy újabb felület felé is nyitni, hogy audiovizuális tartalmakat is kapcsolhasson hozzá az olvasó; ez kifejezetten dicsérendő ötletnek mondható, hiszen a Kolibri Kiadó egy fiatalabb közönséget céloz meg, amelyet az ilyen a virtualitást is bevonó technikák lekötnek, az olvasást pedig érdekesebbé teszik.

Ami miatt innovatívnak mondható a könyv, az a végén található kvíz. Szó volt már arról, hogy a kötet képes új területek felé kitágítani a témát, a kvíz pedig konkrétan a valóságba, Budapest utcáira invitálja az olvasót azzal, hogy híres szobrok, emléktáblák, stukkók részleteit jeleníti meg, amelyek mind-mind a Duna budapesti szakaszán találhatóak, valahol a folyó közelében. Ilyen leleményes ötletekkel lehet rábírni az embereket arra, hogy e csodaszép város csodaszép látványosságai mellett elidőzzenek egy kissé. 

A könyv elolvasása után nem lesz majd furcsa látvány, ahogy A Duna kincseivel a hónuk alatt silabizálnak emberek emléktáblákat a Batthyány téren, hogy ne csak képzeletben utazzanak a Duna mentén. 

Tittel Kinga: A Duna kincsei
Kolibri, 2020, 196 oldal 
Írta: Nagy Balázs Péter

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése