Az idei évad formabontó, és új gondolkodást igényel a színházaktól. Ha nem akarjuk csupán távolság tartó szemlélőként figyelni az eseményeket – legyünk akár színpadon vagy nézőtéren – a megszokott működési mechanizmusokat átgondolva megértjük, hogy az online tér nem valamiféle ketrec, hanem perspektíva arra, hogy nem maradjunk kultúra nélkül. Több más teátrumhoz hasonlóan a Pesti Magyar Színház is a biztonságos online térbe helyezte át legnépszerűbb előadásait, vagyis a streamelés mellett döntött, melynek lényege, hogy egy adott, jelenleg is repertoáron lévő darabot felvételről sugároznak egy adott időpontban, így a nézők részesei lehetnek a produkcióknak.
A Pesti Magyar Színház előadásainak rögzítését végző cég vezetője, Kolostori Gábor szerint nagyon fontos, hogy a felvétel megismerjék a darabot, meghallgassák a rendezői elképzeléseket. „Először megtekintjük az előadást, akár élőben, akár felvételről (a színháznak minden előadásból van egy egykamerás felvétele, amit akkor használnak, ha egy színésznek be kell állnia vagy ugrania egy szerepbe, ebből tanul). Emellett megkapjuk a szövegkönyvet is, ebből és a videóból tudunk dolgozni. Készítünk egy vizuális tervet, amiben felvázoljuk, hogy mit és hogyan képzelünk el, és ha erre a színház rábólint, akkor 5 vagy akár 8 kamerával rögzítjük az előadást, külön a hangot és külön a képet. Fontos még tudni, hogy a felvételekhez fontos az átvilágítás is, mert a kamera nem minden világítást tud úgy rögzíteni, hogy az jól mutasson a képernyőn, de persze, igyekszünk tiszteletben tartani az eredeti világítástervet. A felvételt megelőzően egy vagy két próbát végig kísérünk kamerákkal, már ez alatt koordináljuk a felvételt az adásrendezővel és a technikai rendezőkkel. Élesben is minden kamera képe rögzítésre kerül, ezt követi a vágás, a hang-utómunka, majd, ha ez készen van, az egészet fel kell fényelni, az összes kamera képet egyformára húzni. Ekkor mondjuk, hogy teljesen kész az előadás.”
Mindig nagy dilemma, hogy egy közönség előtt zajló színházi előadást hogyan lehet vizuális mozgóképpé alakítani úgy, hogy az egyik műfaj szabályait se írja felül. Az egyik legfontosabb feladat, hogy ahol lehet, a nézők többet kapjanak: így igyekeznek kárpótolni őket az élő varázs elvesztése miatt.
Fotó: Pesti Magyar Színház
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése