A Távmoziban debütál az Európai Filmdíjra jelölt Gunda

Ha korábban nem is, a 2020-as Oscar-díjátadón mindenki szembesülhetett Joaquin Phoenix állatvédelem iránti elkötelezettségével. A Jokerért kapott szobrot ugyanis olyan zavarba ejtő és szenvedélyes beszéddel köszönte meg, amely elsősorban az állatok kizsákmányolásáról szólt. Nem meglepő tehát, hogy producerként segítette a Gunda című dokumentumfilm létrejöttét. A sertések sorsára fókuszáló alkotás az országos mozibemutató előtt, február 12-én és 14-én látható a Távmoziban.


A címszereplő Gunda egyike a világon élő egymilliárd sertésnek. Egy tanyán neveli kicsinyeit, mit sem sejtve a szomorú jövőről: ha eljön az ideje, levágják, hogy az emberek táplálékául szolgáljon. Az orosz dokumentumfilmes Viktor Koszakovszkij rendezése nem is állhatna távolabb a Babe (1995) idilli világától, hiába veszik körül Gundát további kedves állatszereplők, köztük két tehén és egy egylábú csirke. Koszakovszkij megközelítésében ők mind hősök, akiknek sorsa lehet olyan megrendítő, mint egy emberé.

Fotó: Mozinet

A forgalmazó Mozinet közleménye szerint a fekete-fehér Gunda (6) „egyszerre intim portré egy állatcsaládról és megdöbbentő erejű, szöveg nélküli dokumentumfilm, amely különleges vizuális megközelítéssel tesz fel súlyos morális kérdéseket.” 

A tavalyi Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon nagy sikerrel vetített Gundát a legjobb európai dokumentumfilm kategóriában Európai Filmdíjra jelölték. A Távmoziban február 12-én és 14-én látható majd, jegyelővételre ezen az oldalon van lehetőség. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése