Súgópéldány

Ha valami fenyegető vészhelyzet lenne, és csak egyetlen könyv maradhatna a polcomon, akkor biztos, hogy ez lenne az. A Hermész Triszmegisztosz bölcsessége nem olyan olvasmány, amit csak úgy átfut az ember, majd lép is rajta tovább. Minden emberben megvan az a természetes kíváncsiság, ami arra sarkallja, hogy megfejthesse saját eredetét. Velem sincs ez másképp, lelkem mélyén mindig vágytam arra, hogy „megismerjem a létezőket, és megértsem természetüket”. Tökéletes vezérfonalat kaptam a kezembe ezzel az ősi szöveggyűjteménnyel. A világ krízisének minden okát ugyan nem deríthetjük ki, de saját lelki válságunkra találhatunk megoldást. 

Nem új keletű dolog az, hogy az ember a transzcendens, tehát természetfeletti síkkal, a szellemvilággal foglalkozik. A különféle vallások, filozófiák, hagyományok más-más szempontok szerint, de ugyanazt a misztériumot próbálják leírni. Mi van az anyagon túl? A káosz, az összeomlás, a zűrzavar, a fojtogató üres semmi? Egy habos-babos mennyei világ angyalokkal és más fénylényekkel? Egy zöldellő Paradicsom örök vadászmezővel? Vagy a tudatunkban eltárolt információkból kialakult összkép, végkép? 

Ez a könyv komoly tudományos igénnyel lett megírva, szinte minden oldalán lábjegyzetekkel van kiegészítve a korhű dokumentum. A fordított szavak különféle lehetséges változatait is megtaláljuk benne, így nem veszik el a jelentés akkor sem, ha többértelmű egy adott archaikus kifejezés. A részletesség segítheti az olvasót a mélyebb jelentések megértéséhez, hiszen nem minden egyértelmű a szövegekben, ami abból is adódik, hogy a hermetika elzártat, titkosat, elrejtettet jelent, ami csak a bevatottak számára világos. 

Az archaikus korból fennmaradt hagyományok útmutatót adhatnak a modern embernek is. Hamvas Endre Ádám és munkatársainak legújabb fordításában hermetikus szövegek egész csokrát találjuk. A „háromszorosan nagy” bölcs, akit az ősi egyiptomiak mellett számos más kultúra is tisztelt, óriási kincset hagyott maga után. A legtöbb kutató szerint Hermész Triszmegisztosz Egyiptomban született és egyiptomi filozófiai gondolkodást művelt. 

A bölcs személyét rejtély övezi, de legtöbben isteni beavatottként tartják számon. A könyv egy helyen azt írja: „a filozófusok közül először fordult a fizikai és matematikai vizsgálódásoktól az isteni dolgok szemlélete felé, és Ő beszélt először a legfőbb Isten nagy bölcsességéről, és a lélek átváltozásairól. Előre látta az ősi vallás pusztulását, az új hit megszületését, Krisztus eljövetelét, az eljövendő ítéletet.” (563. oldal) Neve beavatási fokozatára is utalhat, mert Triszmegisztosz bölcsessége átfogta a világ hármas lényegét. Minden más azonban csak feltételezés róla, de egyébként is, a személyénél tanítása számottevően fontosabb. 

Üldözték, tiltották, büntették ezt a világlátást. A politikai vezetők, akik szoros kapcsolatban voltak a klérussal, tehát a papsággal, nem akarták, hogy a köznép, az átlagember találkozzon ezzel az égi eredetű tudással, amely a halhatatlan Lélek kozmikus alászállásáról és az ember földön betöltött küldetéséről, sorsáról is szól. 

A világ leánya: „Figyelj, gyermekem!” 

A kötet egyik legérdekesebb fejezete a Koré Koszmu, amelyben Egyiptom legfőbb istennője, Ízisz tanítja fiát, Hóruszt. Egyes értelmezések szerint a „koré” jelentése pupilla, ami maga az istennő. Ízisz a kozmosz közepének, a Napnak a pupillája, azaz a világnak a fénye. Feladata a mindenség rendjének fenntartása. Részben felfedi, részben elrejti azt a gnózist (tudást), ami segít az anyagba süllyedt embernek visszatérnie otthonába, az égbe. 

Férjével, Ozirisz istennel, aki egyben testvére is volt, a hősök szerepében tűnnek fel. „Ők töltötték meg az életet élettel. Ők szüntették meg az emberek között dúló kölcsönös vad öldöklést. Ők értik majd meg – mondja Hermész – és válogatják át írásaimat, még ha egyeseket el is hallgatnak. Ők voltak az ígéret és a hűség első megalapítói és elhozták az emberek életébe a hatalmas istent, az Esküt. … Ozirisz és én megtettük mindezt, gyermekem. Miután láttuk, hogy a világ teljes, ekkortól visszahívtak minket az ég lakói. De nem térhettünk vissza, míg meg nem kértük az Urat, hogy a légkör teljen el ezzel a tanítással. Nekünk pedig szíves visszatérésben lesz részünk. De az Isten a himnuszokban leli örömét!” (205. oldal) 

Kiemelkedő helyet kap a gyűjteményben a Tabula Smaragdina, amit az egyik legfőbb ezoterikus iratként tartanak számon, a szellemi alkímia is erre épült. Az aranykészítést a beavatott ebben az esetben képletesen értette, és saját lényét akarta nemesíteni. Tehát nem valódi fémekkel dolgozott. 

Állítólag Hermész sírjába vitte magával a Smaragdtáblát, és múmiája kezében lelt rá a kutató. A mai embernek a műből körülbelül annyi lehet ismerős, hogy „amint fent, úgy lent”. A mindenség ezen alapelvét is a hermetikusoktól kölcsönözték a maiak, és születtek belőle olyan hasonlatok, mint az ember és az univerzum kapcsolata, a mikrovezum és a makroverzum analógiája, tehát, hogy a csillagok úgy csoportosulnak a térben, mint a testben a sejtek stb. 

A gyűjteményben Hortulánus kommentárját is megtaláljuk a Tabulához, aki az alkímiai „Nagy Mű”, az Opus Magnum elkészítését fejtegeti. A Nap művelete során a lélek átalakul, megnemesedik és visszanyeri eredeti, isteni mivoltát. „Atyja a Nap, anyja a Hold; a szél hordozta méhében, táplálója a föld.” (267. oldal) 

Valahol valójában minden egy, összetartozó és szétválaszthatatlan? – adódik a kérdés a könyvet olvasva. Egy királlyal beszélget Tat, Hermész fia, aki átvette apja helyét, miután a bölcs felszállt a csillagokhoz. A testekben lévő testetlen dolgokat a tükörhasonlattal bizonyítja, hiszen a test, ami beletekint a tükörbe, testetlenként jelenik meg az üveg síkján. Az ideák és a formában lévő természet is ilyen módon egymás tükörképei. „A testetlen dolgok visszatükröződnek a testiekben, a testiek pedig a testetlenekben.” (163. oldal) Ilyen módon a fizikai síkon túli dimenzió valójában elválaszthatatlan a szellemi világtól. Ha az anyagot kutatjuk, megismerjük a szellemet. Ha a szellemet vizslatjuk, megértjük az anyagot. 

„Aki megismeri Istent, eltelvén minden jóval, isteni gondolatokra tesz szert, amelyek nem hasonlítanak a tömegéihez. Ezért nem szeretik a tömeget azokat, akik birtokában vannak a tudásnak, és ezért nem szereti őket sem a tömeg.” (121. oldal) A szellemi ember képes átlátni az életben újra és újra kialakuló rendetlenségen és értelmével eljut Istenhez. Ez a mi legbelsőbb törekvésünk, amit ha egy bányászásként írunk le, akkor ez a könyv csáklyát ad a munkához és megkönnyíti az áttörést tudtunk homályán. „Akkor majd felfogod a Szépet, a Jót, a Ragyogó fényt, amit Isten világít meg felülmúlhatatlan módon, mert ez a szépség semmihez sem hasonlítható, ez a Jó utánozhatatlan, amiképpen maga Isten is.” (114. oldal)