SÚGÓ+ – Önkény vagy emberi jog a húsevés? – Élet egy sertés szemével

Milyen élet lehet az, amely csupán másokat szolgál ki? Aki nincs tudatában a végzetének, önfeledten heverészhet? A március 18-án mozikba kerülő Gunda értékes természetfilm egy malacról, aki közös nyelven szól hozzánk: általa a mulandóságra is ráébredhetünk.


A norvég-amerikai dokumentumfilm számtalan kérdést felvetett bennem. A fekete-fehér képkockák hatására az ember egy merőben új nézőpontot ismerhet meg, akár már február 12-én vagy 14-én, a premier előtti vetítéseken.

Észrevesszük, amikor a természet üzen?

Ez nem a Micimackó, benne a kedves Malackával: a Gunda mese helyett a valóságot mutatja be. De miért nézzen az ember másfél órán keresztül egy disznó életéről szóló filmet? A bennünk élő ösztönlény motiválhat erre? Netán a sajnálat és a szánalom, amiért ezek az élőlények olyan üresen tengetik a mindennapjaikat?

Egyre többen döntenek az egészséges életmód mellett, és gyarapszik azoknak a száma is, akik vegetáriánus vagy vegán táplálkozásba kezdenek. A húsmentes étkezés egyeseket vallási okokból szólít meg (például több keleti nézet szerint gyilkosságnak számít az állat megölése), mások azonban puszta együttérzésből igyekszenek a húst száműzni az asztalukról. Hiszen manapság a fogyasztói társadalom dominanciája miatt gyakran előfordul, hogy mostoha körülmények között tartják az állatokat. De előfordulhat az is, hogy fogyókúrás célból kerüljük a húst.



Élet a szürke mezőn

A filmben – megnyugodhatunk –, vér nem folyik. Esetleg pár csepp akkor, amikor Gunda, az anyasertés világra hozza utódjait. Az igényesen összevágott jelenetek végigvezetnek egy malac életén, bemutatva, hogy miképp érintkeznek a sertések egymással és a tanyán lévő többi állattal. A sejtelmes közeg, amit az ember (főként a városi), nem igazán ismer, rengeteg értelmezési síkot nyit meg. Valójában mindenki egyéni stílusához illően gondolhat bele a filmbe azt, amit akar.

Előttem főleg az összetartozás jelent meg, ahogyan mi, élőlények mind kölcsönhatásba kerülünk egymással. A föld tápanyagai, sói és egyéb oldatai a növények részeivé válnak. A zöldellő szárak és levelek a növényevők testét gyarapítják. A növényevő állatok pedig a húsevőket (köztük az embereket is) táplálják.

A hangulatfestést segítették a hanghatások: a kellemes madárcsicsergés és rovarzümmögés a képernyőn keresztül is közel hozta a forgatás helyszínét. A letisztult vizuális rendszer és a lágy zörejek együtt adtak lehetőséget arra, hogy a néző fantáziája felébredjen. Nem tudhatjuk, hogy mennyi idő alatt játszódott le a történet, ahogy konkrét dramaturgia és cselekmény sincs. Ezt a filmet a természet írta, és a nézői természet dönti el, hogy társadalomkritikának vagy értékes ismeretterjesztőnek fogja-e fel.



Kizsákmányolás vagy jogos felhasználás?

Csirkéket is láthatunk a film elején, ahogy megfontolt óvatossággal lépkednek a baromfiudvar aknamezején. Hiszen az itt élők mind halálra születtek. Egyik nap még élvezettel legelésznek, majd másnap a végzet kopogtat be hozzájuk.

Baj ez? Sajnálnunk kell ezeket az állatokat? Elvégre a természet rendje hierarchikus, a magasabb szinten lévő megeszi az alacsonyabbikat. A film perceken keresztül nem mutat mást, mint azt, ahogy a felcseperedő kismalacok szopnak, majd a rétről eszegetnek. Később egy szarvasmarhacsorda tűnik fel előttünk, és az ő egésznapos falatozásuknak lehetünk tanúi. Ilyen szempontból nézve nincs semmi szégyenletes abban, amit az ember tesz az állattal, hiszen az állat ugyanazt teszi a növénnyel. Mondhatnánk, hogy szegény növényvilág, a „csendben tűrők csoportja”, mindennek a legfőbb elszenvedője. De legyünk körültekintők! Bár a növények részben fényből élnek, másrészt viszont magukba szívják a földből az ásványi anyagokat.


Gunda, a gondoskodó édesanya

Hiába vizsgáljuk egyre élesebb mikroszkóppal, azt fogjuk felfedezni, hogy a természetben a nagyobb bizony legyőzi a kisebbet. Hiszen a túlélését kockáztatná, ha nem így tenne. Nincs helye morális kérdéseknek ott, ahol mindennapos küzdelem folyik a fennmaradásért. Gunda nem kér elnézést a pitypangtól, mielőtt leharapja azt. Igaz, egy állat soha nem zárná nagyüzembe a növényeket, mi azonban iparrá tettük a pusztítást, kizsákmányolunk más fajokat a jólétünk érdekében.

A szöveg nélküli mű sokkal kifejezőbbé teszi a mondanivalót, mintha ember is feltűnne benne, és szavaival megzavarná a finom üzeneteket. Így a néző pillanatok alatt belemerül a szürke mező szabadságába, ahol zavartalanul élnek együtt az állatok. Talán nem is vagyunk olyan távol ezektől a most született kismalacoktól? Csak mi nem a sárban dagonyázunk, hanem a bosszúságaink között vergődünk. Amikor Gunda az utódokat szoptatta és gondoskodott arról, hogy mindegyiküket megtisztogassa, megjelent előttem a féltő édesanya képe.



Röfögés, zümmögés: de te ember légy!

Hol a határ az ember és az állat között? Vannak állatfajok, amelyek közelítenek az emberhez. De vannak ember-egyedek, akik az ösztönvilágukba merülve szinte állati szinten élnek. Sokszínűek vagyunk mind: az állatok is, az emberek is.

Nem azt akarom eldönteni, hogy melyik csoportnak van igaza, a húsmentes vagy a húsevő tábornak. Inkább arra szeretnék rávilágítani, hogy az ember milyen értékes lény. Felhozhatnánk millió érvet amellett, hogy miért nem az – bűneit szemlézve – de van egy, ami igenis koronát tesz az ő fejére: a szeretet képessége. Együttérzőek tudunk lenni a társainkkal, sőt még a nálunk alacsonyabb létformákkal is, mint például a sertések. Elvégre egy malac mikor készítene filmet a mező virágairól, bemutatva, hogy miképp élnek a füvek mielőtt az étlapjára kerülnek?

Az ember, pontosabban Viktor Koszakovszkij és csapata képes volt erre. Úgy ábrázolja a sertéseket és a teheneket, hogy a legtöbbünknek összeszorul a szíve, látva a szegényes, monoton és szűkös életkörülményeiket. Ilyenkor azt tudom mondani: köszönöm, hogy embernek születtem!

Számunka rengeteg lehetőség adva van: ha kifelé indulunk, felfedezhetjük a csillagokat, de ha a másik irány vonz, akkor az atomok részleteit is kutathatjuk. Embernek lenni egyenlő azzal, hogy álmodunk, alkotunk, teremtünk és magasabb szinte emeljük a világot. Ez a művészi film is ezt tette, Gunda szavak nélkül beszélt, vagyis röfögött hozzánk. Vegyük észre ezentúl ezt a röfögést, hogyha legközelebb húsra tekintünk – akkor is, ha megesszük, akkor is ha nem, mint írtam, most nem az a lényeg. Hanem az, hogy emlékezzünk, nagyon értékes pozícióba születtünk: embernek, a hierarchia csúcsán.


Írta: Tamásfalvi Hanna
                                                                                                                                 Fotók: Mozinet

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése