A 9. Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztivált új időpontban, május 27. és június 2. között rendezik meg a Toldi moziban és további szabadtéri helyszíneken. Az egyhetes rendezvény nemzetközi versenyprogramja már összeállt, rekordszámú, 27 nemzetközi filmet vetítenek majd.
Genius Loci |
Idén először lesz öt nemzetközi versenyszekció, a filmeket tematikus blokkokba sorolták a szervezők: Találkozások, Furcsaságok, Családban marad, Felnövéstörténetek mellett az ötödik blokk a Határesetek címet viseli, olyan külhoni (vagy épp tiszteletbeli) magyarok alkotásai lesznek itt láthatóak, akik a hazai válogatásba nem férnének be.
Olyan többszörös díjnyertes alkotók vadonatúj filmjei is láthatóak lesznek majd, mint a lengyel-magyar Tomek Ducki, akinek 2007-es Életvonal című animációs munkája komoly nemzetközi karriert futott be, új animációs filmjének címe: Plantarium. A Varga Katalin balladája és a Berberian Sound Studio tiszteletbeli magyarnak számító angol rendezője, Peter Strickland kellemes fejbizsergést ígér az ASMR-jelenséggel foglalkozó kisfilmjével, címe Cold Meridian. A szlovéniai születésű Horváth Botka Áron filmjében (Bits) pedig Nagy Zsolt ígéri meg a fiainak, hogy elviszi őket a Hungaroringre. A FAMU-n végzett Mihályi Michaela és David Stumpf animációs filmjét, a Sh_t happens-t a Velencei Filmfesztivál is beválogatta programjába.
A Friss Húson mutatkozik be a magyar közönségnek a rövid animációs Oscarra jelölt Genius Loci (r: Adrien Mérigeau), amely egy fekete nő észleléseit mutatja be Párizsban, valamint a Berlinale rövidfilmes programjában díjat nyert My Uncle Tudor, amely a Színház- és Filmművészeti Egyetem Doc Nomads programjában készült, rendezője, Olga Lucovnicova tanult egy ideig a magyar egyetemen. Tarr Béla egykori tanítványa, Rand Abou Fakher filmje is a Berlinaléról érkezik, a So We Live a Berlinale Shorts programjában szerepelt.
Leonardo van Dijl filmje, a tornászlányról szóló Stephanie a Cannes-i Filmfesztivál rövidfilmes programjában szerepelt, a Stickert (r: Georgi M. Unkovski) a Sundance Filmfesztivál válogatta be a programjába, a fiatal török pár megpróbáltatásai bemutató The Criminals (r: Serhat Karaaslan) pedig forgatókönyvírói díjat is nyert a Sundance-en. Több kisfilm is foglalkozik a turizmus kizsákmányoló hatásával: a francia Massacre (r: Maïté Sonnet) és a nepáli Ashima (r: Dekel Berenson) is.
A visszatérő alkotók között van a 2017-es Friss Hús legjobb nemzetközi rövidfilm díját a Glass House-szal elnyerő Ivar Aase, aki egy különös szerelmi történetet feldolgozó új filmjével, a Cam Boy-jal érkezik a Friss Húsra.
A nemzetközi versenyben a legjobb film díját és a zsűri különdíját ítélik oda, illetve a közönség is szavazhat kedvenc külföldi filmjéről.
A filmek részletes listáját és adatlapját a Friss Hús Budapest honlapján lehet megtekinteni.
A szervezők bíznak benne, hogy május végén az érvényes szabályok mellett meg tudják tartani a rendezvényt a Toldi moziban.
Fotó: Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztivál
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése