A szőnyeg szélén a szegedi MASZK Egyesület

A szőnyeg szélén nem egy új előadás címe, hanem helyzetjelentés: az idei évben a szakminisztérium pályázatán nem nyert működési támogatást a MASZK Egyesület, amely 1992 óta működteti befogadószínházként a szegedi Régi Zsinagógát és 2020-ban 30. alkalommal rendezte meg a THEALTER fesztivált. 


A jelentős szakmai múlttal, fesztiválja és koprodukciós előadásai révén számtalan szakmai elismeréssel rendelkező egyesület 1995 óta mindig sikerrel pályázott a működési keretre. Míg 2019-ben még 21,5 millió, tavaly, a Budapestre és vidékre osztott új rendszerben már csak 7 millió forintot ítélték oda számukra, így nem csak a pandémia okozta nehézségekkel küzdöttek meg tavaly. 

Az idei évre vonatkozó, 2021. április 30-én nyilvánosságra hozott döntési listán 0 Ft megítélt támogatási összeg szerepel a nevük mellett, azaz idén a szakminisztérium már nem tartja támogatásra méltónak a tevékenységüket. A pályázati kiírásban megfogalmazott értékelési szempontok alapján a vidéki szervezeteket bíráló kuratórium a lehetséges 100 pontból 36 pontra értékelte a pályázatukat – azaz a szakmai múltjukat, eredményeiket és terveinket, közönség- és közösségépítő tevékenységüket, szakmai aktivitásukat, jelentős hazai és határon túli együttműködéseiket, az általuk megvalósított és tervezett programok művészi színvonalát, a tevékenységük társadalmi eredményességét és közösségre való hatását, a működésük és gazdálkodásuk átláthatóságát és eredményességét. Így idén nem érték el a bűvös 51 pontot, amely lehetővé tenné, hogy a szakminisztérium az adófizetők pénzéből támogassa a fennmaradásukat - miközben működésük átláthatósága és következetessége, programjaik színvonala nem változott, és a jelentős támogatási deficit, meg a pandémiás helyzet okozta nehézségek ellenére minden feltételt teljesítettek, hogy elindulhassanak az idei pályázaton. 

A döntési listából az nem derül ki, hogy az elért összpontszám hogyan alakult ki – azaz nem tudható, hogy a pályázati kiírásban szereplő 5 értékelési terület közül melyiken hogyan teljesítettek a kuratórium szerint. A döntési listán ezúttal sem szerepel az egyes pályázatokra vonatkozó indoklás, és idén elmaradt a kategória egészére vonatkozó kuratóriumi összefoglaló is – így ez sem nyújt támpontot számukra. 

Érthetetlen számukra az is, hogyan szerepelhet a „professzionális színházművészeti vagy táncművészeti előadó-művészeti szervezetek” számára kiírt pályázat döntési listáján nyertesként: 
  • - olyan szervezet, amely a bírósági nyilvántartás szerint 2018 januárjában alakult át kosárlabda klubból hagyományőrző egyesületté, és amelynek cél szerinti besorolása „sporttevékenység (pl. fizikai, szellemi és technikai sport, diáksport, sportélet)”; 
  • - olyan szervezet, amely nevében ugyan közhasznú minősítésű, de a bírósági nyilvántartás szerint nem, és amely 2019-ben ugyan nem végzett cél szerinti tevékenységet, de több mint 162 millió Ft nettó árbevétele mellett közel 2 milliós veszteséggel zárt; 
  • - olyan szervezet, amely nem teljesítette a küszöbkritériumokat – azaz nincs „működő, naprakész és – minimálisan egy évadot magában foglaló – archívumot is tartalmazó honlapja”, amelyen közzéteszi a működésére vonatkozó adatokat (beszámolók, jegybevétel stb.), holott a pályázati kiírás szerint „Amennyiben a küszöbkritériumokként megfogalmazott feltételek mindegyike maradéktalanul nem teljesül, úgy a kuratórium a pályázatot érdemben tovább nem vizsgálja és szakmailag érvénytelennek minősíti.” 
Nem értik, milyen szempontok alapján ítélt inkább támogatandónak ebből a forrásból a kuratórium közművelődési feladatot ellátó intézményeket, illetve önkormányzati alapítású és fenntartású cégeket – miközben az elmúlt évben készült számos felmérés, például a Magyar Fesztivál Szövetség összefoglalója is arra figyelmeztet, hogy a fesztiválszervezők között is az alapítványi vagy egyesületi formában működőket sújtotta leginkább a pandémiás helyzetből adódó bevételkiesés. 

Az értékeléssel kapcsolatos kérdéseket azonban nem tehetik fel a kurátoroknak, hiszen a kuratóriumról csak annyi tudható, hogy 5 tagját a Színházművészeti Bizottság és a Táncművészeti Bizottság kérte fel, és hogy a beérkező pályázatokat „saját szakmai tapasztalatuk, szakmai tanácsadók beszámolói, személyes konzultációk, videó dokumentációk és a benyújtott pályázati anyagban szereplő információk alapján, a pályázati kiírásban megadott szempontrendszer szerint bírálják el.” 

A működési támogatások 2010-es visszavágásával és zárolásával induló elmúlt évtizedben a független színházi területen működő szervezetek, köztük a MASZK Egyesület is, számos nehézséggel megküzdöttek. Ez a mostani döntés azonban teljesen új helyzetet teremt számukra, és velük együtt a szintén nagy múltú szegedi Metanoia Színház számára is, akik ugyancsak nem nyertek támogatást ebben az évben. Nem könnyíti meg a helyzetüket, hogy civil szervezetként próbálnak fennmaradni és továbbra is elkötelezetten és átláthatóan végezni azt a megkérdőjelezhetetlen szakmai minőségű, innovatív művészeti munkát, és tágabb értelemben vett kulturális tevékenységet, amelyet 30 éve kezdtek el. 

A döntés fényében a szervezet vezetői természetesen átgondolják a lehetőségeiket és az idei évre vonatkozó terveiket is, hiszen ez olyan súlyos financiális veszteség, amelyet nem terveztek, ráadásul egy olyan év után, amelyben a bezárások miatt a jegybevételeik 44%-kal estek vissza, és amelyben – többek között a működési támogatás visszavágásának köszönhetően – felélték a tartalékaikat is. Egy olyan évben próbálnak meg túlélni ezen döntés ellenére, amelyben a pandémiás helyzet továbbra is ellehetetleníti a megszokott működést. 

Az egyesület azt ígéri: minden tőlük telhetőt megtesznek annak érdekében, hogy sikeresen megküzdjenek ezzel a helyzettel, az ezzel kapcsolatos döntéseikről és terveikről továbbra is tájékoztatni fogják nézőiket és együttműködő partnereiket. 

Továbbra is számítanak közönségük kitartására és támogatására: a nehéz helyzet ellenére 2020-ban – Szeged és Budapest mellett – 11 megye 46 kisebb-nagyobb településéről és a határon túlról is érkeztek nézők a jubileumi THEALTER fesztiválra. Remélik, hogy közel 4000 nézőjük közül sokan támogatják az egyesületet az adójuk 1%-ával, hiszen most minden eddiginél nagyobb szükségük van erre. 

Fotó: Révész Róbert

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése