Klippremier a Szegedi Nemzetiben

Tavalyi sikere után új dallal jelentkezik Szemenyei János és Horgas Ádám. A Lélegzet börtönében klippremierjére május 15-én 10:00-kor kerül sor a Szegedi Nemzeti Színház Facebook-oldalán és YouTube-csatornáján. 

Jelenet a klipből (forrás: Szegedi Nemzeti Színház)

Egy évvel ezelőtt jelent meg Szemenyei János és Horgas Ádám Kis suttogás című közösségi klipje, mely 168 neves művész közreműködésével jött létre. A dal több mint negyedmilliós nézettséget ért el és megnyerte a Belvárosi Mozi karanténfilmes pályázatát. A szerzőpáros ezúttal a Szegedi Nemzeti Színház produkciójaként mutatja be új dalát Lélegzet börtönében címmel. 

Az ötletgazda, Tóth Éva a kollégáinak szeretett volna erőt adó gesztust tenni ebben a szélsőségesen nehéz egészségügyi helyzetben. Munkahelye, a Szent Imre Egyetemi Oktatókórház szívbemarkoló vágóképekkel támogatta a kezdeményezést. 

Horgas Ádám, a színház főrendezője így fogalmazott: „Ez a kisfilm reflektál a pandémia okozta félelmeinkre, szeretteinkért aggódó szorongásainkra és hangsúlyozza azt a reményt, mely begyógyítja lelki sebeinket. Egyben szívből jövő tisztelgés az egészségügyi dolgozók áldozatos munkája előtt.” 

Szemenyei János zenéjét Mészáros László hangszerelte. A szöveget Horgas Ádám írta, és ő rendezte a klipet is, melyben a Szegedi Nemzeti Színház tánckara látható Hajdu Anita látványos koreográfiájában.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése