Az ember egész életében célokat tűz ki maga elé, melyeket igyekszik elérni. A gondolat és a megvalósítás közötti út számos szerzőt megihletett már. Nem volt ez másképp napjaink egyik legnépszerűbb írójával sem, akinek műveit a spiritualitás és az emberi lélek boncolgatásának kettőssége jellemzi.
Paulo Coelho neve mindenki számára ismerősen csenghet. A brazil szerző egyszerű, mégis mély gondolatai és tanításai aforizmákká váltak. Legújabb, Az íjász című regényében egy hajdani mesteríjász történetén keresztül járja körül a kitartást, az önmagunkhoz való visszatalálást és a lojalitást. A könyv az Athenaeum kiadó gondozásában jelent meg.
Tetsuya, az egykori mesteríjász a világ elől elbújva ácsként dolgozik. Egyszer egy fiatal férfi keresi fel, hogy megmutassa neki íjásztudását. Az ifjú évekig tanulmányozta a mester technikáját, gyakorolt, majd elhatározta, hogy megkeresi. Az eleinte vonakodó Tetsuya látva a fiú elszántságát, végül hajlandó megnézni őt, és felismeri benne a tehetséget. Azonban felhívja figyelmét a lélek harmóniájának jelentőségére is, hiszen „nem elég pontosan lőni: a lélek nyugalma legalább annyira fontos, mint a tökéletes célzás”.
Tetsuya története a lehetőségek kihasználásra és alázatra tanítja az olvasót. Coelho, az íjászat alapos tanulmányozása után, metaforikusan ülteti át annak szabályait a mindennapi életbe. Túllép a nyilazás határain, párhuzamot von az íjász tevékenysége és az emberek egyes célokért való küzdelme között. Az íjat az élethez hasonlítja, mivel „belőle jön minden energia”, míg a nyíl maga a szándék, mely „összeköti az íj erejét a céltábla közepével”. És ott van az íjász, az ember, aki a célt meghatározza.
A megvalósításig vezető út azonban nem mindig könnyű, sokszor inkább rögös, és néha előfordul, hogy kudarcba torkollik. A brazil szerző szerint a célnak kristálytisztának kell lennie, és kiegyensúlyozottan kell hozzáállni. Az íjász, mielőtt elengedné a nyilat a céltábla irányába, minden energiájával, fejben és lélekben is a táblára összpontosít. A nyugalom, a test és lélek összhangja mély koncentrációt teremt, így az ember és a cél szinte eggyé válik. Coelho kiemeli, hogy nem elég a célpontot kitűzni, de tisztelni is kell azt, valamint a teljes összpontosítás mellett kitér a nyíl haladását befolyásoló tényezőkre, mint például a szél, vagy az elénk gördülő akadályok. Arra ösztönzi olvasóit, hogy merjenek kockáztatni, hisz „ha nem kockáztatsz, soha nem tudod meg, min kellene változtatnod”.
Az íjász a folyamatos fejlődés és ismeretszerzés fontosságát is kiemeli. Miközben Tetsuya az általa bejárt utat meséli, rámutat arra, hogy egy adott technika elsajátítása után is mindig van hova fejlődni. Az élet folyamatos tanulásból áll, minden nap egy új lehetőség, hogy még több tudást szívjunk magunkba. Jóllehet, időnként elfáradunk, és megállunk.
Hiszen az ember is érző lény, nem pedig robot, mely szakadatlanul működik. A kimerültség miatt akadnak olyan pillanatok, amikor az „életet éppen gyötrelmesnek találod”. Elfáradni, és megpihenni természetes, azonban Coelho szerint ebből is okulni lehet. Mélypontok kellenek ahhoz, hogy visszataláljunk az elhagyott ösvényre, és ezzel önmagunkhoz. A legfontosabb: „ne állítson meg se a félelem, se az öröm: az íj útja soha nem ér véget”.
Az író minden könyvében górcső alá veszi a társaság kérdését, kihangsúlyozva, hogy mekkora hatása van a minket körülvevő embereknek a mindennapjainkra. Az íjászban az ilyen hozzánk közel álló személyeket szövetségesnek nevezi, és úgy jellemzi őket, hogy „olyan emberek, akiket érdekel, amit csinálsz”. Paulo Coelho pontosan tudja, hogy az emberek többsége tele van előítéletekkel és félelmekkel, melyek által másokat is magukkal ránthatnak ebbe az állapotba. Tükröt tartva, arra sarkallja olvasóit, hogy olyanokkal vegyék körül magukat, akik „nem félnek megmutatni önmagukat, és vállalják sebezhetőségüket”. Felvállalni önmagunkat ugyan nagy kockázat, és embert próbáló, de ez a legnagyobb bátorság is. A mű arra is rákérdez, hogy miért is adnánk fel valamit, ami nagyszerű lehet, csak mert egyben nehéz is? Elfogadással a lelkünkben önfeledtebben és boldogabban élhetünk, és így másokat is könnyebben tudunk mosolyra fakasztani.
Az íjász kedves története olyan mélylélektani kérdéseket jár körül metaforikusan, melyeket nap mint nap felteszünk magunknak, és egész életünkben a válaszokat keressük rájuk. Coelho egyszerű, mégis költői stílusával azonnal megragadja a figyelmet. Sorai szeretettel és pozitivitással szólnak az olvasókhoz.Ez a rövidke sztori a törekvések legmélyebb pontjait feltárva mutatja meg, hogy minden cél megvalósítható, ha teljes elmével, lélekkel és tisztelettel küzdünk azért, amit szeretnénk.
„A víz is ilyen: megkerüli a sziklákat, alkalmazkodik a folyó áramlásához, néha tó lesz belőle – míg meg nem telik a medre –, majd folytatja útját. Mert a víz nem felejti el, hogy a végső célja a tenger, és előbb-utóbb úgyis odaér.”
Paulo Coelho: Az íjász
Athenaeum Kiadó, 2021, 160 oldal
Írta: Bánhidi Alexandra
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése