SÚGÓ+ – Borzalmak a határon

Tavaly végre magyarul is megjelent Nathan Ballingrudnak, a kortárs horrorirodalom egyik legnépszerűbb szerzőjének bemutatkozó kötete, a Szörnyvidék. A könyv kilenc elbeszélést tartalmaz, melyekből nemcsak az amerikai átlagemberek életéről, mindennapjairól kaphatunk képet, de feltárulnak előttünk a lélek legsötétebb mélységei is.

Ballingrud könyveit rendre a legrangosabb irodalmi díjakra jelölik, műveiből filmek és sorozatok készülnek. Nem véletlenül lett ennyire kedvelt és felkapott, ugyanis egyike azon íróknak, akik tökéletes arányérzékkel mozognak a zsáner- és szépirodalom határán. Bár történeteiben mindig megjelenik a fantasztikum, átlengi valamiféle misztikus, földöntúli hangulat, szereplői és konfliktusaik nagyon is hétköznapiak. És szinte minden esetben Amerikában, leginkább kisvárosokban, peremvidékeken játszódnak ezek a történetek, a bennük felvázolt szituációk és problémák univerzálisak. Persze, a sikerhez nem lenne elég egy-két jól kitalált történet, de szerencsére Ballingrud írni is tud. Angolul is olvastam tőle pár novellát, de hála a fordítók remek munkájának, írói tehetsége a magyar változatban is érzékelhető.

Ahogy már említettem, a történetek átlagemberekről szólnak, hétköznapi helyzetekből indulnak, de mindig megjelenik bennük valami különös, valami korántsem hétköznapi elem, amely felforgatja, de legalábbis megváltoztatja az életüket. Egy pincérnő találkozik egy furcsa férfival, aki emberi bőröket tart az autójában (Ahová visz az utad), egy börtönből szabadult apa a lányával próbál kapcsolatot teremteni, közben egy szörnyű lényre talál a tóparton (Észak-Amerika tavi szörnyei), egy házaspár a gyermekét gyászolja, majd rátalálnak valamiféle groteszk, angyali teremtményre (A mennyország szörnyetegei). Nem kell hozzá nagy képzelőerő, kritikai vagy műelemzői tapasztalat, hogy az olvasó rájöjjön: a fantasztikum, a sötét, bizarr és horrorisztikus elemek itt az emberi tudat (és tudatalatti) manifesztációjaként funkcionálnak. Ahogy Veres Attila rövid ajánlójában is olvashatjuk a könyv borítóján: „Ballingrud a hétköznapok félelmeinek krónikása, aki tudja, hogy a legrémisztőbb szörnyetegeket épp a szeretet ereje teremti.”

Nem arról van szó, hogy a szereplők életében váratlanul és hívatlanul betör a megmagyarázhatatlan, felfoghatatlan rettenet. A novellákban megjelenő borzalmakat maguk a karakterek idézik meg, persze, akaratukon és tudtukon kívül. De Ballingrud nem egyszerű allegóriákra és metaforákra épít, nem von egyértelműen párhuzamot szereplői tudata és az őket körülvevő természetfeletti jelenségek között. Elhallgatásokkal játszik, sok információt rejtve hagy, nem könnyíti meg az olvasó dolgát. És ezt jól is teszi. Felvillantja az értelmezési lehetőségek sorát, amiből mindenki a saját ízlésének és értékítéletének megfelelő következtetéseket vonhat le. Nem akar tanulságokat, instant megoldásokat az olvasó szájába rágni, de nem is hagy minket fogódzók nélkül. Ez a fajta írói hozzáállás teszi bámulatossá ezt a kötetet. 

Mert az alapvető problémák, élethelyzetek, amelyeket a könyv megmutat, már nem annyira egyedülállóak. Olvashattunk már korábban a gyászról, házassági krízisekről, szülő és gyerek problémás kapcsolatáról is. És még fogunk is, mert az embereket érintő és érdeklő alapvető bonyodalmak és tragédiák száma véges. Mondhatjuk, leírhatom én is, mert ezt már előttem is sokan leírták, hogy mostanra már elmeséltük az összes történetünket. Most már nem az a kérdés, hogy mit, hanem az, hogy hogyan mondjuk el. És Ballingrud a hogyanban tud újat nyújtani. Annak ellenére, hogy a Szörnyvidék hivatalosan egy horrorkötet, nagyon is érzékenyen és valamiféle atyai megértéssel nyúl a témáihoz. A borzalmak nem öncélúak, hanem egy magasabb cél érdekében előhívott szükséges rossz megnyilvánulásai.

És itt elérkeztünk ahhoz a ponthoz, hogy megpróbáljuk beskatulyázni ezt a kötetet. A műfaja horror, de egyértelműen a weird szubzsánerhez tartozik. Ami mit is jelent? Hogy furcsa? Különös? Igen, lehet, de nem ennyire könnyű a helyzetünk, hogy ezt ennyivel el lehessen intézni. Viszont ennek az ajánlónak nem is az a célja, hogy a weirdet meghatározza és irodalomtörténeti kontextusba helyezze. Inkább csak a nemzetközi és a hazai kritikai viszonylatokat és eltéréseket próbálnám felvázolni. 

Míg külföldön egyöntetű kritikai és közönségsiker Ballingrud kötete, itthon legfeljebb a geekek és nyitottabb „művelt” olvasók megbecsülésére számíthat. Pedig tényleg nem egy huszadrangú ponyvaregényről, egy sci-fi vagy fantasy világban játszódó, egyszerű kalandtörténetről van szó. Sokakat érintő, releváns kérdések merülnek fel itt, amelyeket a szerző nem a megszokott módon dolgoz fel. De ráaggatták a horror jelzőt, és ezzel ki is esett a hazai irodalomkritika látóköréből. Pedig lehetne ezzel a könyvvel foglalkozni. Többet és jobban.

Hogy csak egy példát említsek, az Észak-Amerika tavi szörnyei, ami talán a legjobban sikerült írás a kötetben, megérne egy hosszabb elemzést. Rendkívül élethűen és átélhetően bemutatott apa-lánya kapcsolatról olvashatunk, ahol a karakterek elsőre tipikus amerikai kisemberek kliséinek tűnhetnek, de lassan, szinte észrevétlenül válnak hús-vér szereplőkké. Aztán találkoznak valamivel, a beszűkült, kilátástalan kis életükbe belekúszik valami, amivel nem tudnak mit kezdeni, ami túlmutat rajtuk. Ez lenne a megoldás? Vagy ez csak egy esély számukra, hogy így egymásra találjanak? Egyáltalán az egymásra találás a cél? Kérdések vannak. És lehetőségek. A válaszokat magunkban találjuk.

Nathan Ballingrud kötete egy remek belépő a weird irodalom világába. Nem horror, nem szépirodalom, mégis mindkettő. Több emberhez kéne eljutnia, több (hazai) elismerést kéne szereznie, hogy egy idő után itthon is elmosódjanak a határok a két világ között.

Nathan Ballingrud: Szörnyvidék
Agave Könyvek, 2020, 256 oldal

Írta: Böszörményi Márton

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése