Súgópéldány

A politikai pszichiátria intézménye minden volt szocialista államban létezett. Az ötvenes években a Szovjetunióban dolgozták ki, igazán elterjedt a hetvenes-nyolcvanas évekre lett, több százezer embert érintett. Eszerint a másként gondolkodókat, a normálistól eltérőket, azokat, akik nem a hivatalos doktrínák szerint gondolkodtak, és ezt hangosan képviselték – akárcsak egy kocsmai beszélgetésben –, sok esetben kényszergyógykezelésre ítélték. 

A szovjet mintát ugyan nem akkora mértékben, de itthon is átvette a párvezetés. A Kádár-korban a pszichiátria többszörösen is átpolitizált volt, a kezelésekre vonatkozó információkkal való visszaélés, zsarolás vagy fenyegetés a hatalom egyik legfőbb eszközeként működött, ami rendkívül kiszolgáltatottá tette az érintetteket. Minden más szakmához hasonlóan az orvosi szakma vezetőinek többsége be volt csatornázva a pártvezetéshez, mindemellett a titkosszolgálatok használták is a pszichológia módszertanát, az ügynökök beszervezését, a tartótisztek kiképzését is ennek alapján végezték. 

A dokumentumfilmet és podcastokat készítő Papp Bojána rendező elmondta: „Rengeteget kutattam a Kádár-kor pszichiátriáját, hogy elmesélhető történeteket találjak. A téma különösen érzékeny, nehéz volt megszólaló pszichiátert találnunk, rettenetesen nehéz volt bármilyen forrást találni, képeket pedig szinte lehetetlen. Különösen fontos a filmben Laurie Sparham angol fotós Pákh Tiborról titokban készült képe, amelyen Pákh teljesen leszedált állapotban látható. A fotót Haraszti Miklóssal közösen készítették 1982-ben, az OPNI-ban – ez most, ebben a filmben kerül először nyilvánosságra.”

Papp Bojána szerint, a Túlzott igazságérzet legnagyobb tanulsága, hogy a hatalom láthatatlan jelenléte a hétköznapi életben mentálisan rendkívül megterhelte az embereket. A nyolcvanas években ez alattomosabban működött, mint a korábbi nyílt terrorban. Nem csupán a titkosszolgálatok jelenléte miatt, hanem mert az addigra kialakult társadalmi konszenzusban a többség megtalálta a saját számítását. A munkája mellett maszekozott, szert tett egy balatoni nyaralóra, abból kiadott egy szobát az NDK turistáknak, előbb-utóbb autóhoz és telefonhoz is hozzájutott, így a másként gondolkodók, akik ki mertek állni az igazukért, vagy felszólaltak a diktatúra ellen, kívül kerültek a normalitás körén, megbélyegezettek és üldözöttek lettek.

Papp Bojána rendező kiemelte: „A Kádár-korban a pszichiátriai diagnózis stigmát jelentett. Ma már nyíltan beszélünk róla, ha valaki pszichiáterhez vagy pszichológushoz jár, de 40-50 évvel ezelőtt a sárgaházba, vagy a Lipótra kerülni talán rosszabb volt, mint politikai üldözöttnek lenni. A filmbeli beszélgetésekből kiderült, hogy a 2. világháborús traumákat a kommunizmus a négy fal közé száműzte, az 50-es évek terrorja pedig mentálisan még mélyebbre taszította a társadalmat. A mostani – a világháború utáni harmadik – generáció tart ott, hogy felmeri tenni az erre a korszakra vonatkozó kérdéseket.”