A világ jobbá tételén fáradozni olyan, mintha Aspirint adnánk egy halottnak? Fájdalomcsillapítóval senkit sem lehet visszahozni az életbe, de talán van gyógyír, ami kezelheti a társadalmunkon keletkezett gennyes vágást. Bár A jövő orvosának főhőse megpróbálja fertőtleníteni a sebet – mely a regény futurisztikus kultúrájában a halál felsőbbrendűsége az élet felett – ez nem mindenkinek tetszik.
Philip K. Dick már az első sorokkal kiemelt a langyos hétköznapokból. Egy olyan történetbe csöppentem, ami kicsit sem megszokott, hanem abszurd és irracionális. Irigylésre méltó a szabadság, amivel az író képzelete szárnyalt a korok, bolygók és idősíkok között, az egyik legkalandosabb olvasmányélményemmé emelve a közös utazást.
Mindig szerettem a sci-fiket, de A jövő orvosa esetében nem tudtam megállni a műnél, meg akartam ismerni a szerzőt is. Dick pályafutása során számos díjat kapott, alkotásai alapjában véve változtatták meg a sci-fi műfaját, ugyanis tudományos tények helyett metafizikai összefüggésekre épített. Azok közé az írók közé tartozik, aki haláluk után nagyobb tiszteletben részesülnek, mint életükben, talán ezért is vágyott úgy a jövőre, és írt róla olyan sokat.
Műveiben gyakori a karakter személyiségének és a világról alkotott elgondolásának teljes átalakulása. Különös álmai már gyermekkorában voltak, a hatvanas évektől pedig számos misztikus látomásban és istenélményben volt része. Világnézete párhuzamba állítható az ősi filozófiákkal, és a gnoszticizmussal. Látta Jézust, máskor önmagát, mint római őskeresztényt. Nem állapítottak meg nála pszichés zavart, de volt dolga kábítószerekkel, például az LSD-vel.
A tiltott gyógyulás
A jövő orvosának piros borítója és a rajta lévő erőteljes fekete caduceus szimbólum mélyen egybefonódik a témájával, a könyv végére megérthetjük a nyílvessző és a kígyók jelentését. Különleges szerepet kap ez az ősi jel, mely főleg a görög és egyiptomi kultúrához kötődik.
Adott egy orvos, Jim Parsons, aki érthetetlen okokból a jövőbe csöppen, ahol már az első pillanatban majdnem kivégzik. Ennek a társadalomnak ugyanis mások a normái, itt természetellenes, ha valaki szeretne életben maradni. A halál kegy, és hálás lehetsz annak, aki meg akar ölni. „Mint az egyiptomi társadalom: élet és halál annyira összefonódott, hogy a világ egy temető lett, az emberek pedig pusztán a holtak csontjainak eleven őrzői. A saját szemükben tulajdonképpen élőhalottak.”
Nem olyan véres a könyv, mint amilyennek elsőre tűnik. Nem horror, a pusztítás helyett éppen a gyógyításra kerül a hangsúly. De ehhez előbb Parsonsnak meg kell találnia a társadalomnak azt a szűk, lázadó csoportját, amely nem tartja törvényellenesnek az orvosi beavatkozást.
Lélekkocka, totemtörzsek, huszonharmadik századi háború
A szerző érzékletesen ír a pillanatról, amikor megtörténik a megmagyarázhatatlan, és a főszereplő átkerül 2045-be: „Nem érzett fájdalmat. Nem érzett a világon semmit. Alaktalan, sűrű köd bugyolálta be. Sugárzó mező. Valamilyen fénynyaláb. Az erő, amely megzavarta a vezérlősugarakat.”
Hamarosan kiderül, hogy Parsons a beszélt nyelve és a fehér bőre miatt feltűnően különbözik a jövő embereitől. Ők mindannyian hasonlítanak egymásra, csak fiatalok vannak köztük, rézszínű a bőrük és kevert nyelvet beszélnek. Egyedüli megkülönböztető jegyeik a furcsa, apró állatfigurák, amiket a polgárok szembetűnő helyen, a ruhájukon viselnek. „Totemtörzsek szerint szerveződő társadalom lenne?” – teszi fel megdöbbenve a metaforikus kérdést saját magának az idővándor.
Megtudjuk, hogy a fehér nemzetek (Oroszország, Európa és Észak-Amerika) domináns szerepe még egy évszázadig maradt fenn, aztán ezt a színes bőrű népek vették át. „A huszonharmadik századi háborúban minden faj összeolvadt.”
Legmegragadóbb az ötödik fejezet volt, amelyben egy igazán tekintélyes személy látja vendégül a múltból jött idegent. Stenog az állam egyik embere, aki kezdetben segítőkésznek mutatkozik. A társadalmat egy óriási központ irányítja, amit Forrásnak neveznek. Bizonyos fontossági zónákból áll össze a város szerkezete, koncentrikus körök követik egymást. Stenog a Forrás Igazgatójaként vezeti körbe Parsonst a titkos birodalomban. Éjszaka megmutatja neki azt a központi termet, ahol a mindent irányító rejtélyes kocka található.
„Az éle érzete azonban nem illúzió volt: a kockából áradt. Él, és mégis hideg, nem meleg, mint a mi életünk. Látta az emberek lélegzetének páráját a folyosókon, a sajátját, Stenogét, ahogy fehéren kifúják. A pneuma.”
A Lélekkockában százmillió lefagyasztott zigóta van, a népesség összes ivarsejtje. „Vagyis gondolatban nem a jelenre koncentrálnak, nekik a jövő a valóságos. Azok, akik jönnek, bizonyos értelemben valóságosabbak, mint akik itt és most járnak-kelnek.” Minden férfi steril, természetes úton nem foganhat meg gyermek. Megismerkedünk a Farkastörzs Legfelsőbb Anyjával, Lorissal, akinek egyetlen ivarsejtje sem vész el, mindegyiket kiveszik, és a Forrásban azonnal megtermékenyítik. „Minden haláleset automatikusan elindít egy zigótát a fejlődés útján. Minden halál azonnal új életet fakaszt. Az ő szemükben a halál az élet előidézője.”
Van választás?
Kibontakozik a Parsons és a Stenog társadalma között feszülő ellentét:
„ - Talán tagadjuk a halált, de ez még mindig jobb, mintha belerohannánk.
- Közvetve igenis megtették – vitatkozott Stenog. – Azzal, hogy megtagadtak egy ilyen erős valóságot, aláásták a világuk racionális alapzatát. Nem tudtak megbirkózni a háborúval, éhínséggel, és túlnépesedéssel, mert nem bírtak beszélni róla. Ezért háború sújtott le magukra, akár egy természeti csapás – mint valami, ami egyáltalán nem emberi eredetű. Önálló erő. Mi uralni tudjuk a társadalmunkat. Létezésünk minden aspektusát tekintetbe vesszük, nem csak azt, ami jó és kellemes.”
Mellbevágó, mintha jelen korunkra utalna a szerző. De vajon pusztán azzal, hogy beszélnénk róla, megoldódnának a problémák? A kulcsmondatok elhangzása után deportálják a főhőst a Marsra, azonban az igazi kaland csak akkor veszi kezdetét, amikor kikerül az űrbe. Miközben fejlődik a „szakértelmünk” az időutazás területén, a jövő orvosát olyan expedícióra és hivatásbéli kihívásra kísérhetjük el a távoli múltba, ahol főszerepet kapnak az indiánok, akiknek a történelmük is megváltozhat, begyógyulhat.
Meggyógyíthatja a jövőt Parsons? Végleg odaát ragad? Halálával fizet azért, hogy egy illegális csoporthoz csatlakozott? Megértetheti az idegen kultúrával, hogy a gyógyítás csodálatos és szükséges dolog? A válasz szívbe markoló, de gyönyörű „ha elmondom, eldöntöttnek érzed. Sorsszerűnek. Szerinted létezik választás? Nem csak illúzió?” Ahogy Philip K. Dick a végén írja: „Egy kérdésben azonban nincs választásod: tudsz róla és azt is tudod, hogy mit kell tenned.”
Philip K. Dick: A jövő orvosa
Agave Könyvek, 2021, 180 oldal
Írta: Tamásfalvi Hanna
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése