SÚGÓ+ – Múlt és jelen szövetének összemosódása

Az álmainkért gyakorlatilag bármire képesek vagyunk. Ha kell, feladunk mindent, vagy épp az ország másik végébe költözünk, hogy megvalósítsuk őket. De vajon vállalnánk-e mindezt akkor is, ha előre tudnánk, milyen árat kell fizetnünk a végén? Az angol forgatókönyvíró, rendező Edgar Wright Utolsó éjszaka a Sohóban című pszichothrillerében az álom és a valóság összemosódását vitte vászonra. Alkotásában felteszi a kérdést: vajon képesek lennénk-e akár véráldozatra is a céljainkért?

Eloise (Thomasin Mckenzie) minden álma, hogy híres divattervező legyen, ezért maga mögött hagyva a vidéki életet, Londonba utazik. Miközben megpróbál boldogulni a nagyvárosban, különös képességének köszönhetően kapcsolatot létesít egy hatvanas években élt nővel, Sandie-vel (Anya Taylor-Joy). Látomásai annyira a tudatába égnek, hogy már képtelen megkülönböztetni a valóságot a fantáziától, szinte eggyé válik a dívával, miközben olyan múltbéli igazságokra is fény derül, melyeket jobb lenne nem is bolygatni.

Wright amellett, hogy a képzelet és valóság játékára helyezi a hangsúlyt, olyan súlyos, ma is tetten érhető témákat feszeget, mint a nőket érő fizikai és mentális bántalmazás vagy a gyengébb nem kiszolgáltatottsága. Emellett felhívja a figyelmet az híressé válás lélekromboló útvesztőjére és felveti, hogy vajon létezik-e ezen a világon bármi, amiért érdemes ekkora áldozatot hozni.

A közel kétórás alkotásban számos zsánerelem keveredik. A horrorisztikus jegyek összemosódnak a misztikummal, ez azonban olykor túlságosan kiszámíthatóvá teszi a filmet. A bűnügyi szál bevonása bár gazdagítja a történetet, azonban időnként követhetetlenné is teszi. Látványvilága azonban ellensúlyozza ezt, a Sohóban minden megtalálható, ami a hatvanas évekbeli Angliára jellemző volt. Megjelenik a „swinging sixties” kultúrája, a fényűző mulatságokkal, díszes ruhákkal, reggelig tartó táncokkal. A rendező amellett, hogy a felsőbb rétegek akkori szórakozási szokásait eleveníti meg, finoman a rétegek közti különbségekre is reflektál. Ez a dekadencia az egész filmre rányomja a bélyegét, és ugyan nem von le az értékéből, de időközönként vontatottá teszi.

Annak ellenére, hogy a néha előrelátható események néha egyhangúságot eredményeznek, a pszichothriller sok meglepetést tartogat. Szignifikáns, korunkat érintő kérdésfeltevéseivel tükröt tart a nézők számára. Lebilincselő képi világával a film egy pattanásig feszülő atmoszférát alkotva, akaratlanul is az elmébe ivódik. A történettel együtt lélegezve a nézők nemcsak a filmben boncolgatott témákra, de önmaguknak fel nem tett kérdésekre is válaszokat keresnek.

Írta: Bánhidi Alexandra

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése