Adventi kalendárium – Fényre várva

Bár Tori Amos tavaly decemberben is kiadott egy Christmastide című kislemezt, az igazán hangulatos téli Tori-élményhez ennél egy kicsit messzebbre, 2009-be kell visszautaznunk, a Midwinter Graces megnyugtató világához. Az amerikai énekesnő saját bevallása szerint is szereti feszegetni a határokat, karácsonyra hangoló albumával azonban csupán – a Comfort And Joy szövegéhez hűen – vigaszt és örömet akart szerezni a közönségnek. Mindkettő ránk fér idén is.

A zeneszerzőként mindent átértelmező és saját képére formáló Amos persze nem hazudtolta meg önmagát, a klasszikus karácsonyi dalokat, mint az Emmanuel vagy We Three Kings (Star of Wonder) a kereszténységet háttérbe szorítva, egy fokkal univerzálisabb formában dolgozta fel. Bizonyára van ebben egy adag a metodista lelkész édesapa elleni örök lázadásából is, de ennél is jelentősebb az a szándék, hogy ezek a dalok bárki – akár még egy megrögzött ateista – számára is élvezhetőek, miközben nem veszítik el ünnepélyes, filozofikus jellegüket sem.


Hiszen a Midwinter Graces-ben vissza-visszatérő fény(esség)ről és világosságról, amit a kereszténység számára Jézus Krisztus jelent, a pogánysághoz vonzódók nyugodtan asszociálhatnak a Napistenre, a mindenféle vallástól idegenkedők pedig egyszerűen csak arra a természet törvényeiből következő megújulásra, amely a nappalok hosszabbodásával minden évben újra és újra bekövetkezik. Sőt, ahogyan a Comfort And Joy refrénje szól – a God Rest You Merry, Gentlemen sorait kissé átírva – , a fény mindennap megszületik. (Let nothing, no nothing, nothing you dismay/Remember the light is born every day.)

A lemez saját szerzeményeket (Our New Year, A Silent Night With You) is felvonultat, amelyek a magánéleti, párkapcsolati szálat is bevonva teremtenek kicsit szomorkás, de mindig reményteli atmoszférát, amelyben kellemes elmerülni addig, amíg el nem oszlik a téli sötétség.

Írta: Frei Gabriella

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése