Az ukrajnai menekültek megsegítésére tartanak jótékonysági vetítést a Menekülés című filmből

A legjobb dokumentumfilm, legjobb animációs film és a legjobb nemzetközi film kategóriákban egyaránt Oscar-díjra jelölt Menekülést forgalmazó Mozinet és a Művész mozit üzemeltető Budapest Film az ukrajnai menekültek megsegítésére fordítja a március 10-én, este 8 órakor kezdődő vetítés teljes nettó jegybevételét. Az összeg a Menedék Egyesületen keresztül jut el a rászorulókhoz. 


A Menekülés főszereplője, a harmincas évei közepén járó Amin sikeres egyetemi kutató Dániában, éppen házasságra készül barátjával. Afganisztánból Európába érkezésének traumákkal és titkokkal terhelt igaz történetét azonban még senkinek sem mondta el, nemcsak azért, mert fájdalmas, hanem mert az őszintesége akár kitoloncolással is járhatna. Most, a kamera előtt mégis szembenéz a múlttal. 

A március 10-ei jótékonysági vetítést követően a látottakról és az Ukrajnából érkező menekültek helyzetéről Papp Bojána dokumentumfilmes beszélget Vadai Viviennel, a Menedék Egyesület jogi tanácsadójával.

A jótékonysági vetítésről és a jegyvásárlásról további információk az esemény Facebook-oldalán olvashatók.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése