Súgópéldány

A regény William Shakespeare Hamlet című tragédiájának születéséről szól, ám nem a megszokott, hagyományos módon, hiszen maga a híres drámaíró csupán egy szereplő a sok közül, akinek még a nevével sem találkozunk a műben. Ez a történet ugyanannyira a családjáé, szüleié és gyermekeié: Susannáé és az ikerpáré, akik halál után is elválaszthatatlanok, valamint a feleségéé, Agnesé. Talán őt lehetne az egyetlen, igazi főhősnek nevezni, akit egészen addig nem is érdekel, miről szólnak a férje komédiái, amíg meg nem tudja, hogy az egyik a pestisben elhunyt fiukról kapta a címét.

Ebben a könyvben minden mellékszereplő ugyanakkora figyelemben részesül, mint a főszereplő, akkor is, ha pár oldal múlva kilépnek a cselekményből. Mindezt az írónő bravúros perspektívaváltásai, illetve az idősíkokkal való játszadozása teszik lehetővé. Ám ezek a váltások nem hirtelenek és összezavaróak, csupán hozzájárulnak ahhoz, hogy a történetnek mindig egy újabb, ismeretlen szegmentuma kerüljön megvilágításba. A szerző így olyan hús-vér figurákat alkot, akiknél pár oldal után az olvasó úgy érzi, egyaránt ismeri a múltjukat, jelenüket és szorít a jövőjükért. A mesterien rétegződő részletek által kötődünk ennyire a karakterekhez, noha ezek egyesek számára lényegtelenek, másoknak pedig lényegesek, de pont ettől a relativitástól, amely mindenkinek a sajátja, olyan emberi az a régmúlt világ, amelyet O’Farrell az olvasó elé tár.

Egy megvetett kesztyűkészítő fia kénytelen latinórákat adni egy birkafarm tulajdonosának fiai számára, hogy törlessze apja adósságait. A farmon találkozik Agnesszel, a gazda lányával, akit mindenki, de főleg mostohaanyja boszorkánynak és holdkórosnak tart, ám ez nem akadályozza meg abban, hogy szerelembe essen vele. Azonban hiába veszi el Agnest és reméli, hogy ezután a saját lábára tud állni és együtt sikerül kitörniük az erőszakos otthoni körülmények közül, hamar kiderül, hogy tévedtek. A fiú boldogtalan, hiába születnek sorban a gyerekei és hiába tesz meg bármit érte a felesége. Így, csak egy lehetőség marad: Agnes elküldi a férjét Londonba, ezzel pedig egy világ által ismert karrier felé vezető út veszi kezdetét. Ezután, Agnes a megtépázott család összetartásával próbálkozik, miközben a város betegein segít, azonban nem is sejti, hogy hamarosan olyan jelenségek sorozata veszi kezdetét, amelyekkel szemben most először hagyja cserben a tudása.

A cselekmény maga egyszerű, egy család története, amelyet könnyedén három részre lehet osztani: a család létrejötte és mindennapjai, majd a család a tragédia idején és a tragédia után. Mindennek a leírásához egy fele ilyen hosszú könyv is elég lenne, viszont megjelenik a fájdalom. Pontosabban az, ahogy O’Farrell a fájdalomról beszél. Ugyanis ez az, amiben az író kiemelkedőt alkotott. Noha a gazdag, talán nem éppen a legkorhűbb nyelvezetű szövegben végig markánsan érzékelhető az elbeszélő jelenléte, amikor a szereplők fájdalmáról ír, akkor az olvasó is magáénak érzi azt, el akar merülni ő is a bánatukban, mert egyszerűen nincs is más lehetőség a könyv ezen sorait olvasva.

A Hamnet őszintén és sokoldalúan beszél a gyászról, összetartozásról, öregedésről, fiatalságról, az emberi mindennapokról és azok fontossá válásáról, amikor úgy tűnik minden mulandó. Teszi mindezt egy olyan komplex és különleges stílusban, amely meghökkentően hitelesen ábrázolja az emberi lélek mozzanatait, ezáltal pedig rájövünk, hogy bizonyos érzelmek és életesemények már a tizenhetedik századi ember számára is ugyanazt jelentették, mint nekünk.

Maggie O’Farrell: Hamnet

Európa, 2022, 368 oldal

Fordította: Schultz Judit