Janza Kata debütál a Játékszínben

A Menopauza című zenés vígjáték a Játékszín egyik legkeresettebb darabja – Janza Kata, Hernádi Judittal váltva, a Profi szerepét alakítja majd.


Reflektorfényben négy bombasztikus színésznő és egy tabutéma – ez a Menopauza. Novembertől Bereczki Zoltán rendezésében látható az amerikai musical. Elsőként Hernádi Judit, Náray Erika, Falusi Mariann és Tóth Enikő, majd Szőlőskei Timea mutatkozott be a darabban, november 28-án pedig Janza Kata debütál.

A kétfelvonásos előadáson négy különböző, ám hasonló korú nő találkozásának lesznek tanúi a nézők; egy üzletasszony, egy celeb, egy korosodó hippi és egy egyszerű háziasszony egy plázában botlik egymásba. A téma kisvártatva a mindnyájukat sújtó klimax – innen indul a humorral szőtt őrület, amely a nyolcvanas évek sziporkázóan átszövegezett világslágereivel megbolondítva üdítően szórakoztat.

„Évekkel ezelőtt bemutatkoztam már a Játékszínben, A vidám kísértet-ben. Egy igen exkluzív társasággal játszani nagy szó volt nekem, és már akkor volt egy titkos gondolatom, hogy jó lenne még itt színpadra állni. Ami a témát illeti: igenis kell erről beszélni, és fontos, hogy segítsünk azoknak a nőtársainknak, akik nem mernek. Elképesztően felszabadító érzés lehet, ha a néző magára ismer, ráadásul a partner megértését is segíti. Amikor megnéztem a többiek próbáját, egy pillanatra sem éreztem magam zavarban és meg sem fordult a fejemben, hogy bármelyik mondat fura lesz a számból. A bemutatón a nézők abba sem hagyták a nevetést – mondja az énekes-színésznő.

– Hernádi Judit egyedül játszotta eddig a Profi szerepét. Az én alakításom nem lesz nagyon más, mint az övé, mert nem titkoltan Hernádi-rajongó vagyok. A jót átvenni jó dolog, ugyanakkor van egy pont a darabban, amit a saját személyiségemből fakadóan szeretnék megmutatni. Sok drámai musical főszerepet énekeltem, és egy bizonyos dalban egy nagy, drámai pillanatot szeretnék majd felépíteni. Jucinál ez a momentum keserédes, nálam karcosabb lesz. A Profi mindenért kétszer annyit harcol, mint mások – ezt akarom megmutatni, keményebb lesz az én karakterem, de azt is átengedtem magamba, amit tőle láttam”– fogalmaz.

Jeanie Linders rendhagyó témájú musicaljét 2001-ben mutatták be Amerikában. „Ez a show a nőkről szól, nem színházról” – mondta egy interjúban Linders, aki görbe tükörben láttat számos, mindenkit foglalkoztató kérdést, melyekről addig beszélni sem volt ildomos, nemhogy egy teljes estés produkció középpontjába állítani. A bemutató óta világszerte közel tizenegymillió néző látta a darabot, több, mint 350 városban. A Menopauza bejárta tizenöt ország, többek közt Ausztrália, Kanada, Írország, Izrael, Olaszország, Malajzia, Mexikó, Új-Zéland, Anglia, Dél-Afrika és Dél-Korea színpadait.

Fotók: Kaszner Nikolett / Játékszín

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése