Súgópéldány

De miben rejlik a mű, úgymond, örökérvényűsége? Ennek a kérdésnek a megválaszolásához röviden a történetet kell összefoglalni. A mű középpontjában Florian Herscht áll, egy türingiai kisváros, Kana egyik lakója, foglalkozását tekintve „falmosó”, azaz a főnökével, a Bossal graffitiket távolítanak el. Az elbeszélés (ez magának a szerzőnek a műfajmegjelölése) első és legelemibb konfliktusa éppen ezért alakul ki, hiszen a Bach-kultusz különböző épületein titokzatos graffitik jelennek meg, amelyet az egyébként neonáci Boss személyes sértésnek, a németség meggyalázásának tart. Ezekután a kisváros élete teljesen felbolydul, hiszen rejtélyes eltűnések és egy benzinkút felrobbantása utána maga Florian válik gyanússá – miközben a valódi bűnösök felkutatása közben elállatiasul –, az a Florian, akit mindenki egy szerény, kissé együgyű, de jó lelkű emberként ismert. Egyszerűségét jól mutatja az, ahogyan hétről hétre levelekkel bombázza Angela Merkelt azügyben, hogy a világ a végső pusztulás felé tart és azonnali lépéseket kell tenni a világvége elkerülése érdekében. Tehát a fő- és címszereplő két domináns jellemvonása ebben az egy cselekedetében megmutatkozik: az egyszerűség és a jószándék. A szöveg előre haladtával és a végjátékkal éppen e két vonásnak az inverzébe csap át, viszont ez csak az érem másik oldala, tehát Florian nem megváltozik, csak éppen jellemének a másik arcát mutatja világa és az olvasó felé.

„A remény hiba” – szól a könyv mottójául, amit a szerző így magyaráz meg az Élet és Irodalomban J. Győri Lászlónak adott interjújában: „Található egy kozmológiai-kvantumfizikai probléma a könyvben, aminek létezésére a figyelmemet Etesi Gábor hívta fel, aminek a lényege az, hogy a különböző rétegekben félreértett kérdésfelvetés szerint a világ kezdetének egy lehetséges elméletében az ősrobbanáskor nem azonos számú anyagi és antianyagi, tehát egymást annihiláló részecske keletkezett, hanem minden 1 milliárdnyi keletkezés után eggyel kevesebb antianyagi részecske: egy anyagi részecskével több tehát. Ezt a Herscht 07769 egyik szereplője úgy értelmezi, hogy egy hiba történt egyetlenegyszer, és ennek köszönhetjük az anyagi világot. Ebben az összefüggésben áll ott a könyv elején a mottó, ahol tehát azt jelenti, hogy épp az a reményünk, hogy ha egy hiba történt, akkor az megismétlődhet, azaz értelmezhető úgy is, hogy a világ, ahogy nekünk adódik, egy reményből született.” 

Természetesen nem szükséges a szerző minden szavát elfogadni, főleg, ha a saját szövegét elemzi, ugyanakkor ez az értelmezés kifejezetten pontosan világítja meg a könyv lényegét, hogy a világban létező dolgok és események és emberek megítélése mindig legalább két tartományban mozog, egy negatívban és egy pozitívban, azaz amikor valamit értelmezünk egyféleképpen, akkor egyben rögtön az inverzével is azonosítjuk, hiszen lényegileg ezek az ellentmondások egytőről fakadnak. Amikor Floriant a kanai lakosság megmosolyogja, mert Merkellel kíván levelezni, akkor egyben fel is néz rá embersége miatt, amiért minden követ meg akar mozgatni, hogy segítsen a világon, az emberiségen. Valamint amikor Floriant utoljára látjuk a könyv lapjain, éhesen, űzötten és a bűnösök üldözésében megfáradtan, amint két vak farkas társaságában belesétál az éjszakába, mint (ahogy Margócsy István is némi iróniával, de említi) a germán mitológia valamely alakja, akkor egyúttal azt a megtört embert is látjuk, akit megnyomorít a világ és a környezete. Az olvasás során ez az egyik legnagyobb tanulság, hogy az érem egyik vagy másik oldala csupán látszólagosan különbözik annyira.

Mi az a remény, ami a könyvben megteremtheti azt a plusz egy részecskét, ami talán egy világot jelenthet? A korlátozottan mindentudó elbeszélő, aki dinamikusan változik, fejlődik szereplői belső vívódásai és változásai során, természetesen nem ad egzakt választ, csak éppen felvillantja a lehetőségeket. Ilyen például az, ahogyan Florian nemet mond a Boss antiszemitizmusára és vérszomjára, vagy az, ahogyan végül is érkezik válasz Angel Merkeltől, mutatván, hogy a hatalom talán mégsem olyan embertelenül elzárt és megközelíthetetlen, ahogyan teljesen legitim módon érezhetjük. Ezek és ilyenek a lehetőségek arra nézvést, hogy a világban valamiféle tartós változás következhessen be, csakhogy ehhez jóval több emberség, jóval több empátia szükséges, amellyel mindig is híján volt az emberiség történelme során, jelenünk (és úgy néz ki, hogy közel jövőnk szintén) pedig mintha már fel is hagyott volna az erre való akarattal.

Krasznahorkai interjúiban többször is elmondta már, hogyan szokott alkotni, úgy fogalmaz, hogy a „lét határán kívül rekedt” alakok, mintegy kopogtatnak a lét kapuján és elsuttogják Krasznahorkainak a történetüket, amit aztán csak le kell jegyzetelnie. Nagy kár, hogy a Florian Herscht típusú emberek a léten kívül rekedtek.

Krasznahorkai László: Herscht 07769

Magvető Kiadó, 2021, 432 oldal