Kallós Zoltán gyűjtéséből válogat a Göncöl zenekar

A Duna Művészegyüttes állandó zenekara, a Göncöl zenekar önálló albumot jelentet meg, mely a kétszeres Kossuth-díjas erdélyi magyar néprajzkutató, Kallós Zoltán népzenei gyűjtéseiből válogat.

Forrás: Duna Művészegyüttes

A Fordulj, kedves lovam. Válogatás Kallós Zoltán gyűjtéseiből című album a Spotify zenemegosztó csatornáján jelenik majd meg, ehhez kapcsolódó kedvcsináló koncertjüket pedig május 16-án a Hagyományok Házában tartják. Az album célja, hogy Kallós Zoltán életét, kiemelkedő személyiségét legfontosabb népzenei gyűjtéseiből válogatva mutassa be, melyet a koncerten videó-illetve hangbejátszásokkal, fényképek vetítésével kívánnak majd még érzékletesebbé tenni.

Az album zenei anyagában kimagasló szerepet játszik Kallós szűkebb szülőföldje, a Kis-Szamos menti Válaszút és Bonchida, illetve Mezőség számos falujának (Feketelak, Buza, Vajdakamarás, Magyarszovát, Szék) hangszeres és vokális népzenéje, de Kallós Zoltán moldvai, gyimesi, kalotaszegi és nagysajói gyűjtéseiből is válogatnak. A zenei anyagot szerkesztette és természetesen a koncerten is közreműködik Enyedi Ágnes népdalénekes, aki Kallós Zoltánnal gyerekkorától kezdve nagyon szoros kapcsolatot ápolt. Énekesként közreműködik továbbá Mezei Balázs, a Duna Művészegyüttes táncművésze, illetve a Duna Művészegyüttes táncosai.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése