Alföldi Róbert és Szikszai Rémusz is rendez a Radnóti Színház következő évadában

Stílusosan A végével zárta az évadot a Radnóti Színház június 15-én. Ezen a napon Kováts Adél, a színház igazgatója kihirdette a következő évad bemutatóit: a négy új premier közül kettő először látható Magyarországon, lesz egy regényadaptáció, az évad utolsó bemutatója pedig egyeztetés alatt áll. A három első bemutatót Alföldi Róbert, Nagy Péter István és Szikszai Rémusz rendezi. A legjobb színészek és dolgozó díját, valamint a közönségdíjat is kiosztották az évadzáró társulati ülésen.


„Nagy öröm, hogy annak ellenére, milyen óriási gondot okozott mindannyiunknak a gazdasági és rezsiválság, a nézők visszatértek a színházba. Sok jó visszajelzést kaptunk a közönségtől és a szakmától is a kortárs évadunk előadásaira. Úgy érzem, ebben az évadban nyertük vissza a lendületünket, biztonságosabb üzemmenetet tudtunk biztosítani. Sikeres évet tudhatunk magunk mögött!” – E szavakkal kezdte évadzáró értékelését Kováts Adél. De nem csak a Radnóti Színházról és az elmúlt évadban végzett munkáról beszélt, hanem a szakma egészéről is. „A kíméletlenség korában élünk, már most megjósolható, milyen hatással lesz majd ránk a kulturális sokszínűség jelenleg is zajló kivégzése. És azt is tudjuk, hogy rengeteg művész kerül létbizonytalanságba. Mi sem vagyunk elkényeztetett helyzetben, de nekünk még van miből teret és lehetőséget adni néhány független csapatnak, ahogyan ezt megtettük az elmúlt évadokban, és ezt a törekvést a jövőben is folytatni szeretnénk.” Ezt követően a négy bemutató tervével az igazgató kihirdette a következő évadot.

A 2023/2024-es évad egy magyarországi bemutatóval, a 3téllel indul: a kortárs horvát szerző, Tena Štivičić díjnyertes darabját Alföldi Róbert rendezi. Nagy Péter István Ray Bradbury és Bartis Attila regényei után újra prózai alapanyaggal dolgozik: Ödön von Horváth regényéből, kortárs adaptációban állítja színpadra az Istentelen ifjúságot. 2024 tavaszán, hazánkban először a Radnótiban lesz látható Robert Icke Oidipusza: Szophoklész drámájának modern feldolgozását Szikszai Rémusz viszi színre.

Ezután következett a jubilálók, az elmenők és érkezők számbavétele. 35 éve hűséges és meghatározó tagja a Radnótinak Valló Péter főrendező, 30 éve pedig szeretett színésznője a színháznak Kováts Adél. 25 éve dolgozik itt a díszítőtár vezetője, Kovács János „Öcsi” színpadmester, a művészeti titkár, Pap Zsuzsanna pedig 20 éve kormányozza az előadások rendjét és a művészeti háttérmunkát. A társulat ajándékokkal és tapssal jutalmazta munkájukat, jelenlétüket. Szerepeik egy részét megtartva Rusznák András hét, Baki Dániel pedig három év után távozik a Radnótiból, a jövő évadban Tóth Ildikó, Major Erik és Kuttner Bálint szerződik a társulathoz.


Végezetül kiosztották az évad idei bemutatói alapján a színház díjait. A Kicsi-díjat, amely a színészek szavazatai alapján a legkisebb szerepben a legnagyobb alakítást nyújtó színésznek jár, Baki Dániel kapta. A Legjobb színésznő Sodró Eliza, a Legjobb színész Porogi Ádám lett, a Közönségdíjat pedig Pál András vihette haza. A színház Legjobb dolgozója a társulat szavazatai alapján Görbe Judit, bér- és munkaügyi előadó lett.

Fotók: Dömölky Dániel / Radnóti Színház

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése