Csodálatos élményben lehetett része mindenkinek, aki részt vett az Alba Regia Szimfonikus Zenekar évadnyitó hangversenyén. Igazi őszköszöntő romantikus estet hallgathattak végig a zenebarátok a fehérvári szimfonikusok jóvoltából, akikhez egy kivételes tehetségű fiatal hegedűművész, Langer Ágnes csatlakozott az e-moll hegedűverseny szólójára. Az estet a zenekar művészeti vezetője, a Junior Prima-díjas Dobszay Péter dirigálta.
Ha a Mendelssohn-est a Tündértánc címet kapta, mi mással kezdődhetett volna az ARSO új évada, mint a Szentivánéji álom nyitányával. Az Alba Regia Szimfonikus Zenekar a német koraromantika játékosságának és a komolyságának finom egyensúlyát teremtette meg a Vörösmarty Színház nagyszínpadán.
Az e-moll hegedűverseny szólójára Langer Ágnest, a kivételes tehetségű szólistát kérte fel a zenekar, aki – ahogy már a próbákon érezhető volt – óriási szenvedéllyel, virtuóz technikával és nem kevesebb játékossággal és finomsággal örvendeztette meg a közönséget.
Az estet záró 3. „Skót” szimfónia, a vadregényes táj és a történelmi emlékek élményétől ihletett, magával ragadó Mendelssohn-mű előadásában pedig a közönség megtapasztalhatta, hogy milyen, amikor a karmester (Dobszay Péter) és a zenekar teljesen azonos pulzusszámon rezeg. Az évadnyitó koncert után így a vastaps megérdemelten zengett a színházteremben.
Az erős évadindító hangverseny után az Alba Regia Szimfonikus Zenekarral legközelebb szeptember 15-én, a Zene-Szó sorozat záróhangversenyén találkozhatnak a székesfehérvári Szent Imre templomban, majd szeptember 21-én indul a Somorjai Ferenc sorozat „Haydn Eszterházán” című kamarakoncertjével a Szent István Hitoktatási és Művelődési Ház Szent István termében.
Fotók: Simon Erika
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése