A szeptember 5-i társulati üléssel hivatalosan is elindult a Szegedi Nemzeti Színház 2023/24-es évada. Az idén 140 éves teátrumban már hetek óta zajlik a munka, sőt nyáron sem állt meg, a Szegedi Szabadtéri Játékok produkcióin, valamint a színházi kulisszák mögött szinte a teljes társulat dolgozott, és impozáns számokkal zárta az évadot, most pedig nagy lendülettel kezdi az újat.
Ezekkel a gondolatokkal indította a társulati ülést Barnák László főigazgató, és szavait igazolja, hogy a Szegedi Szabadtéri Játékok rekordbevétellel zárta az évadot: 29 estén át a 17 különböző, igényes és változatos kikapcsolódást biztosító produkciót csaknem 63.000 néző tekintette meg, akik döntő többsége – a közönségkutatás eredménye alapján – nem szegedi lakos, hanem az ország más pontjaiból a fesztivál miatt látogatott a városba.
Dr. Binszki József, Szeged Megyei Jogú Város alpolgármestere megköszönte a színházban folyó színvonalas munkát, gratulált a társulatnak az elért eredményekhez. „A műsorválasztás igyekezett minden szempontot figyelembe venni, hiszen a nagy sikerű továbbjátszások, korábbi csodálatos produkciók mellett számos izgalmas újdonságot is láthat majd a közönség” – fogalmazott az alpolgármester.
Ünnepi évadot kezdett meg a Szegedi Kortárs Balett is: 1993 szeptembere óta, azaz pontosan 30 éve vette fel jelenlegi nevét az együttes, és azóta vezeti közösen Pataki András igazgató és Juronics Tamás művészeti vezető. A társulathoz idén új táncművészek érkeztek: Giordana Marzocchi, Nyeste Adrienn és Füzesi Csongor. A csapat november 10-én mutatja be, a Petőfi 200 emlékévhez kapcsolódóan, a Lánglelkű című produkciót, április 12-én pedig Csajkovszkij klasszikusa alapján a Fekete hattyút Juronics Tamás rendezésében.
Az új bemutatók mellett természetesen a népszerű repertoárdarabokat is láthatják a szegediek, sőt, Temesváron, Finnországban és Belgiumban is színpadra lép az együttes. A Kooperáló Színházpedagógia Alkotótér is új taggal bővült Szalai Kinga személyében, így Kállai Ákossal együtt folytatják idén az általános- és középiskolásokat, valamint felnőtteket megszólító és mozgósító workshopjaikat, színházpedagógiai foglalkozásokat, és Simone de Beauvoir Minden ember halandó című művét is színpadra állítják.
50. színházi évada alkalmából új szerepet vállalt Somló Gábor, október 6-tól a Szerelmes Shapekespeare-ben láthatják a nézők, illetve hétfőnként a jegyirodában is találkozhatnak vele, ahol a színházvezetőkről írt könyvét dedikálja. A Szegedi Nemzeti Színház új tagjai az idei évadtól: Ottlik Ádám színművész, Fekete Marianna rendezőasszisztens, Kürtös Petra rendezőasszisztens. Vendégművészként érkezik a Színház- és Filmművészeti Egyetemről Turi Péter, Polák Ferenc és a frissen végzett László Gáspár. Karmesterként folytatja munkáját Hermann Szabolcs, Halmi Rudolf pedig a Szegedi Nemzeti Színház tánckarához csatlakozott. Barnák László főigazgató mellett a négytagú művészeti tanács – Fábián Péter, Koltai M. Gábor, Tárnoki Márk és Dobszay Péter zeneigazgató –, valamint a teljes társulat azon dolgozik, hogy az új évadban is, az idén 140 éves, Szegedi Nemzeti Színház legyen a nap fénypontja.
Fotók: Szegedi Nemzeti Színház
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése