Teljes a VeszprémFest 2024-es programja

Jazz, pop, rock, soul, folk, elektro-swing, klasszikus- és jazz improvizációk is helyet kaptak a VeszprémFest 2024-es programjában, melyet július 16. és 20. között rendeznek meg, két helyszínen. A fellépők között olyan ikonikus előadókat találunk, mint Gregory Porter, a Toto, Paloma Faith, a Milky Chance, vagy a Caravan Palace. Snétberger Ferenc is tiszteletét teszi majd az eseményen, három nap három különböző műsort ad elő a Jezsuita Templomkertben.


December 4-én nagyszabású sajtótájékoztató keretében jelentették be a 2024-es VeszprémFest programjait. Az eseményen részt vett Mészáros Zoltán, a VeszprémFest ügyvezető igazgatója, Ovádi Péter országgyűlési képviselő, Porga Gyula, Veszprém Megyei Jogú Város polgármestere, Dr. Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter és Snétberger Ferenc Kossuth-, Liszt Ferenc- és Príma díjas gitárművész, a prémium zenei fesztivál 2024-es műsorának kiemelt hazai fellépője.

Júliusban ismét a sokszínű zenei műfajok és világhírű előadók találkozóhelye lesz az egykori érseki pihenőhelyből rendezvény- és koncerthelyszínné átváltozó HISTÓRIA KERT. Július 16-20. között a nagyszínpadon öt nap, öt műfaj, öt élvonalbeli előadója lép fel.

A sort a német Milky Chance együttes kezdi július 16-án, akik a folk, a rock, a reggae, a jazz és az elektronikus zene stílusjegyeiből alkotják meg zenéjük egyedi hangzásvilágát. Olyan neves előadóktól inspirálódtak, mint Bob Marley, Jimi Hendrix vagy a Red Hot Chilli Peppers.

Másnap a francia elektro-swing nagyágyúi, a Caravan Palace érkezik Veszrémbe, a formáció célja, hogy ötvözzék az elektronikus zenét a vintage jazz-hangzással. A július 18-án fellépő Paloma Faith is egyedi zenéjéről ismert. A BRIT Awards-nyertes angol énekesnő a soul és jazz sajátos egyvelegéből építkezik, kritikusai sokszor Amy Winehouse-hoz és Etta Jameshez is hasonlítják.

Július 19-én Gregory Porter lép a História Kert színpadára. Az amerikai világsztár 2016-ban éppen Veszprémben adta első magyarországi koncertjét, nyolc év után pedig ismét visszatér a királynők városába. Koncertjén várhatóan felcsendülnek legújabb albumának, a Still Rising dalai is. A nagyszínpad utolsó napi fellépője a három Grammy-díjjal jutalmazott Toto. Az 1970-es években alakult zenekar zenéjében egyaránt tetten érhetőek a pop, a soul, a funk, a progresszív- és hard rock, az R&B, a blues és a jazz stílusjegyei, lemezeit pedig több mint 40 millió példányban adták el világszerte. 2009-ben bekerültek a Musicians Hall of Fame-be.

2024-ben a VeszprémFest Snétberger Ferenc Kossuth-, Liszt Ferenc- és Príma díjas gitáros művészetéből ad három napon át metszetet a fesztivál exkluzív koncerthelyszínén, a JEZSUITA TEMPLOMKERTben. A festői Veszprémvölgyben felállított szabadtéri színpadon a 16. századi jezsuita kolostor romjai és a 17. században épült barokk templom-épület magával ragadó atmoszférájú környezetében három nap, három különböző műsort hallhat a közönség.

07.18-án Antonio Serrano spanyol harmonikaművésszel Jazz improvizációk Bach művei alapján című programját hallhatja a közönség. 07.19-én barátok és tanítványok színpadra lépésével Jazz és más inspirációk című műsora hangzik el. 07.20-án pedig a Pablo Casals Gordonkaverseny nyertes, jelenleg a karlsruhei Zeneművészeti Főiskola professzoraként is tevékenykedő Fenyő László csellóművésszel közös John Dowland és más klasszikus inspirációk című programja lesz műsoron.

Snétberger Ferenc Antonio Serranóval majd Fenyő Lászlóval közös koncertnapjainak délelőttjein az adott napon fellépő vendégművésszel közösen ingyenes, de regisztrációhoz kötött workshopokat is tart.

További információk és jegyvásárlás: www.veszpremfest.hu

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése