„Úristen, micsoda krapek!” – Életjáték címmel portrékötet jelent meg Faragó Andrásról

December 14-én egy családias hangulatú beszélgetés keretében mutatták be Illés György és Lakatos András portrékötetét, melynek középpontjában a magyar színházi élet egyik kiemelkedő művésze, Faragó András Topy áll. Az eseményen, melynek a Kálmán Imre Teátrum kávézója adott otthont, a barátok, rokonok és a színművészt kedvelő érdeklődők mellett tiszteletüket tették azok a pályatársak is, akik valamilyen formában hozzájárultak a könyv elkészüléséhez.


Fodor János újságíró, a könyvbemutató moderátora a beszélgetés előtt méltatta a kötet szerzőit, valamint a vendégeket a bejáratnál személyesen köszöntő Topyt, majd Illés Györggyel és Lakatos Andrással közösen elevenítették fel az Életjáték megírásának kezdeteit, illetve a Lakatos András ötletéből születő könyv megalkotását, amely végül HEFA Invest Kft. gondozásában jelent meg. Az írók jól ismerik Topyt, ezért szívesen vállalkoztak a feladatra, hogy történeteken keresztül mutassák be őt, a könyv azonban nem csupán az ő emlékeiken alapul: a színművész kollégái is örömmel meséltek a közösen átélt munkákról, kulisszatitkokról, kalandokról, azokról az apró dolgokról, amik Topyt jellemzik.

Így nemcsak a színfalak mögé lát be a köteten keresztül az olvasó, hanem megismeri azt a pozitív és életvidám embert is, akiből a szembejövő nehézségek ellenére is folyamatosan derű árad. Pedig az élet olykor komoly próbatételek elé állította őt, erről ő maga vall az Életjátékban. Amit pedig nem tudnak elmesélni a szavak, megteszi az a számtalan fotó, amely egy-egy történet kapcsán helyet kapott a könyvben.

A kötet szerzői, Lakatos András és Illés György a könyvbemutatón

Az Életjátékban megszólaló pályatársak közül többen is tiszteletüket tették a Kálmán Imre Teátrumban, Fodor János pedig a beszélgetés egy pontján játékra is hívta őket. Egy olyan szót kért tőlük, ami Topy láttán először az eszükbe jut, de természetesen a megszólítottak egy-egy személyes emléket is megosztottak a hallgatósággal.

Oszvald Marika például egy televíziós élményével szórakoztatta az érdeklődőket, míg Kalocsai Zsuzsa felelevenítette a főiskolás éveiket. R. Kárpáti Péter, aki 17-18 éves kora óta ismeri a színészt, megidézte azokat az időket, amikor együtt laktak. Ez a történet – amelyből az is kiderült, hogy R. Kárpáti hogyan fürdette tejben-vajban Topyt – a könyvbe is bekerült. De megszólalt Halasi Imre, Teremi Trixi, Tóth János, Vadász Zsolt, a színművész felesége, Györgyi, valamint lánya, Fanny is, aki az édesapjával való szoros kapcsolatáról vallott.

„Ez olyan, mintha apa és lánya között lenne egyfajta szerelem” – mondta Fanny, hozzátéve, hogy rajongásig szeretik egymást, és mindent megosztanak a másikkal, legyen szó jó vagy rossz dologról.

A felszólalók szavaiból a könyvbemutató végére kirajzolódott egy kép, amely egyértelműen azt mutatja, hogy a környezete mennyire szereti Topyt, és milyen életigenlő embernek tartják. A mondott szavak ugyanis így hangzottak: mosoly, vigyor, támasz, tenger, derű, példakép, optimizmus, szerelem, energia.


Fotók: Vass Antónia

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése