Francia musicalsztárok adnak koncertet az Erkel Színházban

Best of French Musicals címmel nagyszabású koncertet tartanak március 3-án az Erkel Színházban. Az esten felcsendülnek a legnépszerűbb francia musicalek betétdalai, köztük olyanok is, amelyekkel Magyarországon még nem találkozhatott a közönség.


A koncertet, melyet immár hatodik éve rendezik meg telt házzal Ázsiában, legközelebb Isztambulban találkozhatnak vele a nézők.

A szervezők olyan népszerű musicalekből válogattak, mint A párizsi Notre-Dame, a Rómeó és Júlia, a Mozart L’Opera Rock, a Starmania, vagy épp A Nyomorultak. Ráadásul az ismert dalokat ezúttal az eredeti francia előadók tolmácsolásában hallhatja a közönség.

Laurent Ban neve már közel 15 éve csenghet ismerősen a francia musical szerelmeseinek, hiszen amellett, hogy öt évig játszott A párizsi Notre-Dame-ban, legnagyobb sikereit Salieriként és Leopoldként aratta a Mozart L’Opera Rockban.

Nem ő az egyetlen, aki a híres zeneszerző életét feldolgozó rockopera nyomán vált ismertté, az est másik szólistája, Michelangelo Loconte ugyanis a darab címszereplőjeként vált a nézők kedvencévé.

Robert Marian kanadai színész nevéhez leginkább A nyomorultak Jean Valjeanjaként kötődik, kétszer – 1984-ben, illetve a darab 1991-es felújításában – is eljátszhatta a szerepet.

Az esten felcsendülő A párizsi Notre-Dame-részletek is olyan színészek előadásában hangzanak el, akik sikerre vitték az előadást: Elhaida Dani – aki a 2015-ös Eurovíziós dalfesztiválon is megmérettete magát – Esmeraldaként áll színpadra, míg Angelo Del Vecchio nevéhez Quasimodo köthető. Del Vecchio egyébként a Rómeó és Júlia musicalben is látható volt Benvolio szerepében, csakúgy, mint Gian Marco Schiaretti, aki Mercutiót alakította.

Az est magyar közönség számára legismertebb előadója Damien Sargue lesz, aki a 2000-es évek elején Rómeó és Júlia címszerepét alakította. Az ő Rómeója által lett világhírű a musical, melyet Magyarországon a Budapesti Operettszínház több mint 15 évig tartott repertoáron.

Az előadásra jegyek az Eventim hálózatában válthatók, további információ pedig ITT érhető el.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése