Lévai Enikő és Cseh Dávid Péter is a Zenés „színház az egész világ” művészeti verseny zsűrijében

Idén is megrendezésre kerül az Országos és Kárpát-medencei művészeti Verseny, amelynek ezúttal a balatonfüredi Kongresszusi Központ ad otthont. A Nemzeti Tehetség Program által is támogatott megmérettetésre, amelyre minden korosztályból várják az operettek és musicalek iránt elkötelezett versenyzőket, április 20-án és 21-én kerül sor.


Tizennyolc éve rendezi meg nyaranta a Musicalre Hangolva Egyesület az Országos Musical és Operett Kurzust, melyet immár közel egy évtizede megelőz tavasszal egy művészeti verseny. A verseny célja elsősorban a tehetségek felkutatása, de a szervezők nem titkolt célja, hogy lehetőséget biztosítsanak a musicalek és operettek iránt érdeklődő, énekelni szerető és tudó jelentkezőknek, hogy elismert szakemberek előtt mutathassák meg magukat.

A zsűri idén is négy főből áll: Szabó Szilvia énekművész, a művészeti verseny megálmodója, és Lőrincz Máté, az Országos Musical és Operett Kurzus koreográfusa mellett ezúttal a Budapesti Operettszínház két művésze társul az ítészekhez. Cseh Dávid Péter számára nem ismeretlen a Kurzus, hiszen ő maga is több alkalommal vett részt a nyári képzésen, míg Lévai Enikő primadonna először csatlakozik a csapathoz.

A verseny legjobbjai a serleg és az oklevél mellett ingyenes részvételi lehetőséget is nyernek a nyári kurzusra, ahol három héten keresztül műhelymunka formájában képezhetik tovább magukat.

A korábbi évekhez hasonlóan idén is több kategóriában indulhatnak az érdeklődők. A Children szekcióban a legfiatalabbakat, a 10 év alattiakat várják, míg a Junior I. és Junior II. kategória a nagyobbaké. A szervezők gondoltak a felnőttekre is, ők szintén két kategóriában – 25 év alatt Felnőtt I., 26 év felett Felnőtt II. – énekelhetnek.

A szólók mellett nagy népszerűségnek örvendenek a duettek, így a zsűri a párosokat is értékeli, akik pedig csoportos produkcióval készülnek, nekik szintén külön kategóriát hoztak létre a szervezők. Sőt, lehetőség van több nevezést leadni, így a versenyzők akár több számban is megmérettethetik magukat.

Az Országos Musical és Operett Kurzus évek óta kiemelt missziójának tekinti az operett műfajának népszerűsítését, így az Operett kategória külön blokkot képvisel a versenyen.

A jelentkezési határidő március 24., a verseny feltételeiről további információ az Országos Musical és Operett Kurzus honlapján érhető el.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése