Országjáró turnéra indult a Budapesti Operettszínház

Javában zajlik a Budapesti Operettszínház Cintányéros cudar világ, avagy házhoz megy az Operett! című nagyszabású programsorozata. A teátrum népszerű művészei 2024 januárjától június végéig tartó országjárásuk során számos hazai térségbe elviszik az Operettszínház minőségi, látványos és maradandó élményt nyújtó operett és musical összeállításait.


A Kiss-B. Atilla Kossuth-díjas operaénekes vezette Budapesti Operettszínház már korábban is számos különleges, innovatív és sikeres programot kínált a nagyközönség számára. A teátrum újabb nagyívű vállalása a Kulturális és Innovációs Minisztérium Térségi Kulturális Szolgáltatások Mintaprogramjának keretében valósul meg. A mintaprogram célja olyan komplex értékalapú és minőségi kulturális szolgáltatások megvalósításának támogatása, amelyek lehetővé teszik a kultúra megélését az érintett térségekben élő magyar állampolgárok számára.

Homonnay Zsolt, a színház művészeti vezetője elmondta, hogy programsorozatukban azok a nézők is részesülhetnek az operettszínházi életérzésből, akiknek nincs, vagy ritkán adódik lehetősége ellátogatni hozzájuk. A produkció a helyszínek adottságaihoz és méretéhez mérten a legkomplexebb színpadtechnikával és látványvilággal valósulnak meg. A zongorakísérettel, vagy több fős zenekarral együtt színpadra lépő szólisták káprázatos jelmezekben varázsolják el a közönséget, akik az egyes állomások során megismerkedhetnek a jövő csillagaival, vagyis a Kiss-B. Atilla és Homonnay Zsolt vezetésével a Színház- és Filmművészeti Egyetemen működő operett-musical szakos osztály hallgatóival is. A Budapesti Operettszínház társulatának tagjai Jászfényszaru Adács, Akasztó, Bicske, Budakeszi, Csót, Csurgó, Dány, Dombóvár, Fehérgyarmat, Fertőd, Gellénháza, Hajdúbagos, Hajdúszovát, Jánoshida, Jászfényszaru, Kemenesmagasi, Kimle, Kiskőrös, Kiskunfélegyháza, Komló, Magyarbánhegyes, Martonvásár, Mátraderecske, Mindszent, Mórahalom, Nádudvar, Nagydobsza, Noszlop, Nyírcsászári, Orosháza, Orosztorony, Palotás, Perenye, Sárrétudvari, Simontornya, Som, Szendrő, Tardos, Tiszakarád és Zalalövő nézőit is megörvendeztetik előadásukkal.

A programsorozat eddigi helyszínein kitörő örömmel fogadták és állótapsos ovációval honoráltak a Budapesti Operettszínház sztárjait mindazok, akik rendkívül kedvezményes áron jegyet váltottak az alkalmakra. A rajongók számára külön örömet jelentett, hogy lehetőségük nyílt a személyes találkozásra, autogram kérésre és közös fotózkodásra is kedvenc művészeikkel.

A Budapesti Operettszínház Cintányéros cudar világ, avagy házhoz megy az Operett! című programsorozatának művészei Bojtos Luca, Bordás Barbara, Fischl Mónika, Kiss Diána, Lévai Enikő, Lukács Anita, Szendy Szilvi, Széles Flóra, Dénes Viktor, Homonnay Zsolt, Laki Péter, Ninh Duc Hoang Long és Vadász Zsolt, valamint a Kiss-B. Atilla és Homonnay Zsolt vezetésével a Színház- és Filmművészeti Egyetemen működő operett-musical szakos osztály hallgatói: Antalovics Péter, Árki Lili Katalin, Bartus Bertalan, Bayer Fruzsina, Fogl Noémi, Kertész Nóra, Lipics Franciska, Nagy Alma Virág, Nagy-Jancsó Júlia, Péntek Fanni, Rácz-Almási Vivien, Szabó Cintia, Szalay Ágnes, Tassonyi Balázs, Tóth Norbert és Vajda Zoltán Richárd.

Fotó: Budapesti Operettszínház

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése