A kulturális élet szereplői vehettek át állami kitüntetéseket

Március 15-e alkalmából állami kitüntetéseket adtak át a Pesti Vigadóban, az eseményen a kulturális élet számos résztvevője vehetett át díjat. Az elismeréseket Vitályos Eszter, a Kulturális és Innovációs Minisztérium parlamenti államtitkára és Závogyán Magdolna kultúráért felelős államtitkár adta át.

Ivancsics Ilona átveszi a Jászai Mari-díjat

Az alábbiakban a kulturális területen dolgozó alkotók névsorát közöljük.

Magyar Arany Érdemkereszt polgári tagozat kitüntetésben részesült:
  • ANTAL JÓZSEF, az Udvarhely Néptáncműhely táncművésze, koreográfusa,
  • BORISZ JAKSOV, a Pécsi Balett korrepetítora, a Pécsi Művészeti Gimnázium, Szakgimnázium és Technikum művésztanára,
  • BUZOGÁNY BÉLA színművész, író, rendező, a Mátészalkai Kulturális Nonprofit Kft. ügyvezetője, a Buzogány Béla Színháza alapító igazgatója,
  • CZEGLÉDI ZSOLT trombitaművész, a Magyar Állami Operaház zenekari művésze,
  • CSÁNYI LÁSZLÓ operaénekes-művésztanár, a Magyar Állami Operaház ügyelője, volt magánénekese, a Mária Rádió műsorszerkesztője, író, rendező,
  • DOBOS ISTVÁN, a József Attila Színház gazdasági igazgatója,
  • ÉRI MÁRTON népzenész, kulturális antropológus, rádióműsor-szerkesztő, a Magos és Erdőfű zenekarok tagja,
  • HORVÁTH JÁNOS, a Nemzeti Filharmonikus Zenekar hegedűművésze, az Új Haydn Vonósnégyes alapító vezetője,
  • KISS GÁBOR, a József Attila Színház színművésze, az Esztergomi Várszínház alapítója és művészeti vezetője, a Honvéd Együttes örökös tagja,
  • ID. LAKATOS VILMOS előadóművész, a Rajkó Zenekar volt vezető prímása,
  • LUCZA DANIELLA keramikus művész,
  • NEMESSÁNYI ÉVA NÓRA karvezető, előadóművész, az Új Színház korrepetítora,
  • NYÁRI LÁSZLÓ előadóművész, a Rajkó-Talentum Alapfokú Művészeti Iskola és Középiskola tanára, a Kis Rajkó Zenekar művészeti vezetője,
  • OLÁH ANDRÁS költő, író, a Partium irodalmi, művészeti, közéleti folyóirat főszerkesztője,
  • OLÁH MÁRTA karnagy, a Semmelweis Vegyeskar vezetője, a Nemzeti Énekkar nyugalmazott szólamvezetője,
  • SOMOGYI-TÓTH DÁNIEL karmester, orgonaművész, a debreceni Kodály Filharmónia igazgató-művészeti vezetője, a debreceni Csokonai Nemzeti Színház operaigazgatója, Debrecen város főzeneigazgatója,
  • SZÓKA JÚLIA énekművész, a Lukin László Alapfokú Művészeti Iskola zenepedagógusa,
  • VÉCSY VERA Balázs Béla-díjas gyártásvezető, a Kecskemétfilm főgyártásvezetője,
  • Z. NÉMETH ISTVÁN költő, író, pedagógus
Magyar Ezüst Érdemkereszt polgári tagozat kitüntetést vehetett át:
  • BALOGH ZSIGMOND fafaragó mester, népi iparművész,
  • FÖLDES GÁBOR, a Duna Művészegyüttes hangtechnikusa,
  • HENRI ZOLTÁN, a Vígszínház bútortárának vezetője,
  • JOHAN JÁNOS, a 100 Tagú Cigányzenekar vezető prímása,
  • KÁKONYI ÉVA, a József Attila Színház művészeti titkára,
  • LUDMÁNYNÉ TÓTH EVELIN táncpedagógus, a miskolci ELTE Best Dance Company alapítója és művészeti vezetője, a Táncpedagógusok Országos Szövetségének elnökségi tagja,
  • PÁNCZÉL LAJOS, a Nemzeti Cirkuszművészeti Központ Nonprofit Kft. szcenikusa,
  • PUP DÁNIEL közlekedésmérnök, a Széchenyi István Egyetem Audi Hungária Járműmérnöki
Magyar Bronz Érdemkereszt polgári tagozat kapott:
  • BENYOVSZKI BEATRIX, a Honvéd Együttes Művészeti Nonprofit Kft. főkönyvelője,
  • BERECZ LÁSZLÓNÉ, a Matyó Népművészeti Egyesület alapítója, tiszteletbeli elnöke,
  • BERTA ALEXANDRA citerás, népzenész, a Hagyományok Háza népzenei szakelőadója,
  • BLÉNESI ZSOLT balettművész, a Budapesti Operettszínház balettkari tagja,
  • BUJDOSÓ ANNA, a Bozsik Yvette Társulat táncművésze,
  • CSICSELY ZOLTÁN, a Nemzeti Cirkuszművészeti Központ Nonprofit Kft. produkciós menedzsere,
  • DARAI GYULA ATTILA, a Debreceni Egyetem Műszaki Kara Járműmérnöki és
  • DÉSKA BERTALANNÉ hímző, viseletkészítő népi iparművész,
  • DOCHNÁL ERZSÉBET, a Nemzeti Énekkar kottatárosa,
  • DULL-DARÓCZI GABRIELLA, a Radnóti Miklós Színház női öltöztetőtárának vezetője,
  • DR. HAJDU TAMÁS, gombkötő és paszományos népi iparművész,
  • KOPÁCSI ÁGNES, az Új Színház Nonprofit Kft. szervezési osztályvezetője,
  • LENCZ ISTVÁN, a Győri Balett díszítője,
  • NÉMETH MÁRIA, a Hagyományok Házának főkönyvi könyvelője,
  • POZSÁR RÓZSA, a József Attila Színház Nonprofit Kft. fodrásztár-vezetője,
  • TÓTH ERZSÉBET, az Új Színház Nonprofit Kft. jelmeztár-vezetője,
  • TÓTH JÁNOS GERGELY, az Új Színház és a Babits Mihály Színház színművésze,
  • ZSINICZKI MÁRTA, a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház női szabója
A mozgókép területén kifejtett kiemelkedő alkotótevékenysége, valamint művészi és tudományos teljesítmény elismeréseként Balázs Béla-díjban részesült:
  • BERECZKI CSABA filmrendező, producer, a Nemzeti Filmintézet nemzetközi és értékesítési igazgatója,
  • KRISKÓ LÁSZLÓ rendező,
  • ORDÓDY GYÖRGY filmrendező,
  • TOMASEVICS ZORKA szinkronrendező
Kiemelkedő zeneszerzői, zenei rendezői tevékenységéért Erkel Ferenc-díjban részesült:
  • BÁRSONY BÁLINT szaxofonművész, zenekarvezető, hangterapeuta, a Magyar Rhapsody Projekt zeneszerzője,
  • KÁROLY KATALIN énekművész, a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház zenei vezetője.
Kiemelkedő iparművészeti, ipari tervezőművészeti tevékenység elismeréseként Ferenczy Noémi-díjban részesült:
  • CARCASSNÉ HEGYVÁRI BERNADETT iparművész, a Széchenyi István Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola művésztanára,
  • ELEKES GYULA zománcművész,
  • KIRÁLY FANNI ötvös-iparművész,
  • NYÍRI KATALIN textil iparművész,
  • TRAUTSCH ANDRÁS JÓZSEF belsőépítész iparművész.
A névadó szellemiségéhez méltó, jelentős irodalmi alkotásért Gérecz Attila-díjban részesült:
  • GÁL JÁNOS író, Az eltűnt hírnév nyomában című verseskötete elismeréseként
Táncművészet terén kiemelkedő alkotói, előadói, tudományos és pedagógiai tevékenysége elismeréseként Harangozó Gyula-díjban részesült:
  • FUNDÁK KRISTÓF koreográfus, az Angyalföldi Vadrózsa és Vadvirág Táncegyesület oktatója,
  • GÓBI RITA táncművész, koreográfus, táncpedagógus,
  • SIMON ISTVÁN, a Budapesti Operettszínház balettművésze.
Kiemelkedő történeti irodalmi tevékenysége elismeréseként Herczeg Ferenc-díjban részesült:
  • BALOGH ELEMÉR író, költő, drámaíró,
  • PATAKI TAMÁS újságíró, a Magyar Demokrata főmunkatársa
A cirkuszművészet terén kiemelkedő artista tevékenysége elismeréséért Hortobágyi Károly-díjban részesült:
  • DITTMÁR LAIDO artistaművész, zsonglőr
Janza Kata átveszi a Jászai Mari-díjat

Kiemelkedő színészi, rendezői, tevékenysége elismeréseként Jászai Mari-díjat kapott:
  • BORDÁN IRÉN színművész,
  • IVANCSICS ILONA színművész, az Ivancsics Ilona és Színtársai alapítója és művészeti vezetője,
  • JANZA KATA, a Budapesti Operettszínház színművésze,
  • KISS GERGELY MÁTÉ, a debreceni Csokonai Nemzeti Színház színművésze,
  • KŐRÖSI CSABA, a veszprémi Petőfi Színház színművésze,
  • MÉSZÁROS TIBOR színművész, a kaposvári Csiky Gergely Színház művészeti igazgatója,
  • OLT TAMÁS színművész, a Karinthy Színház ügyvezető igazgatója,
  • PANEK KATI, a Kolozsvári Állami Magyar Színház nyugalmazott színművésze.
Kiemelkedő színvonalú irodalmi - költői, írói, irodalomtörténészi - tevékenysége elismeréseként József Attila-díjban részesült:
  • BÁLINT TAMÁS költő, író, lapszerkesztő,
  • BÁNKI ÉVA író, költő, irodalomtörténész, a Károli Gáspár Református Egyetem egyetemi docense,
  • GORETITY JÓZSEF irodalomtörténész, műfordító, a Debreceni Egyetem habilitált egyetemi docense,
  • HAFNER ZOLTÁN irodalomtörténész, szerkesztő, az Evangélikus Országos Gyűjtemény tudományos munkatársa,
  • KÖTTER TAMÁS író,
  • MIRTSE ZSUZSA író, költő, szerkesztő,
  • SZÁVAI GÉZA író, műfordító, kritikus, a PONT kiadó főszerkesztője,
  • VINCZE FERENC szépíró, a Szépirodalmi Figyelő főszerkesztője, az Eötvös Loránd Tudományegyetem és a Bécsi Egyetem egyetemi adjunktusa.
Kiemelkedő zenei előadó-művészeti tevékenysége elismeréseként Liszt Ferenc-díjban részesült:
  • BELLAI ESZTER operaénekes,
  • CORPUS HARSONA KVARTETT - PÁLINKÁS PÉTER harsonaművész,
  • CORPUS HARSONA KVARTETT - SÜTŐ ANDRÁS MIHÁLY harsonaművész,
  • CORPUS HARSONA KVARTETT - GÁSPÁR OLIVÉR harsonaművész,
  • CORPUS HARSONA KVARTETT - HEGYI GÁBOR LÁSZLÓ harsonaművész,
  • FÁBIÁN ÉVA, az Óbudai Népzenei Iskola népi énektanára,
  • FEJÉRVÁRI ZOLTÁN zongoraművész,
  • LUKÁCS MIKLÓS cimbalomművész
Kiemelkedő könnyűzenei, dzsesszzenei előadó-művészeti tevékenysége elismeréseként Máté Péter-díjban részesült:
  • SOLTI JÁNOS dobos, zenész, a Kőbányai Zenei Stúdió dob tanszékvezető tanára,
  • SZŐKE NIKOLETTA jazz énekművész, dalszerző, szövegíró,
  • ZEFFER ANDRÁS „ZEFI”, a Mobilmánia zenekar zenekarvezetője, billentyűs-énekes, zeneszerző, hangszerelő
Kiemelkedő képzőművészeti tevékenysége elismeréseként Munkácsy Mihály-díjban részesült:
  • BABUSA JÁNOS szobrászművész,
  • BÁNKI ÁKOS festőművész,
  • NAGY BARBARA képzőművész, a Magyar Képzőművészeti Egyetem adjunktusa,
  • NAGY GABRIELLA festőművész,
  • PELLES RÓBERT festőművész,
  • SZERÉNYI GÁBOR grafikusművész,
  • URAY-SZÉPFALVI ÁGNES festőművész, a Budapesti Metropolitan Egyetem óraadó tanára
A nemzeti identitás erősödését elősegítő kiemelkedő teljesítménye elismeréseként Sára Sándor-díjban részesült:
  • HARTUNG DÁVID operatőr,
  • PÜSÖK BOTOND filmrendező.
Kiemelkedő újságírói tevékenysége elismeréseként Táncsics Mihály-díjban részesült:
  • SZENTESI ZÖLDI LÁSZLÓ újságíró, a Magyar Nemzet lapszerkesztője,
  • SZIKORA JÓZSEF, a Magyar Katolikus Rádió főszerkesztője,
  • UGRON ZSOLNA, az MTVA szerkesztő-műsorvezetője, a Kertész Imre Intézet művészeti igazgatója
Magyar Érdemrend Lovagkereszt polgári tagozat kitüntetésben részesült:
  • BARTA DÓRA Harangozó Gyula-díjas táncművész, koreográfus, érdemes művész, a Kecskeméti City Balett, a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház balett tagozatának vezetője, a Hírös Agóra Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója,
  • BERZEVICZY-FEHÉR JÁNOSNÉ hímző és viseletkészítő népi iparművész, a népművészet mestere,
  • BERZSENYI KRISZTINA jelmez- és díszlettervező, a Színház- és Filmművészeti Egyetem Zsigmond Vilmos Mozgóképművészeti Intézetének oktatója,
  • BICZÓ PIROSKA régész, a Magyar Nemzeti Múzeum nyugalmazott főmuzeológusa,
  • ÉLTETŐ JÓZSEF költő, szerkesztő, dramaturg, műfordító,
  • KÉKEDI LÁSZLÓ VILMOS népi iparművész, a népművészet mestere, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja, Kisgyőr község polgármestere,
  • LAKATOS MIHÁLY József Attila-díjas költő, író, műfordító,
  • ŐRSI FERENC ipari formatervező,
  • PINDROCH CSABA Jászai Mari-díjas színművész,
  • TORONYKŐY ATTILA, a Magyar Állami Operaház rendezője
Magyarország Kiváló Művésze díjat vehetett át:
  • BÁN JÁNOS Jászai Mari-díjas színművész, érdemes művész, a Katona József Színház színművésze,
  • GRÁF ZSUZSANNA Liszt Ferenc-díjas karnagy, érdemes művész, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Rendkívüli Tehetségek Képzőjének oktatója, a Városmajori Gimnázium zenei tagozata és az Angelica Leánykar alapítója és vezetője,
  • HARIS LÁSZLÓ Balogh Rudolf-díjas fotóművész, érdemes művész, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja,
  • MÉSZÖLY KATALIN Liszt Ferenc-díjas operaénekes, érdemes művész, a Magyar Állami Operaház örökös tagja,
  • PÁL ISTVÁN SZALONNA Liszt Ferenc-díjas népzenész, érdemes művész, a Hagyományok Háza - Magyar Állami Népi Együttes főigazgató-helyettese, művészeti vezetője, a Szalonna és Bandája zenekar művészeti vezetője,
  • VOITH ÁGI Jászai Mari-díjas színművész, érdemes művész, a József Attila Színház örökös tagja
Magyarország Érdemes Művésze díjban részesült:
  • BEREZNAI PÉTER Munkácsy Mihály-díjas képzőművész,
  • BINDER KÁROLY DLA Erkel Ferenc-díjas zongoraművész, zeneszerző, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Jazz Tanszékének egyetemi tanára,
  • BUDAINÉ KÓSA KLÁRA keramikus népművész, a népművészet mestere, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja,
  • FERENCZI GYÖRGY Máté Péter-díjas előadóművész, a Rackajam vezetője,
  • HEFKÓ MIHÁLY DLA Ybl Miklós- és Ferenczy Noémi-díjas belsőépítész, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja, a Budapesti Metropolitan Egyetem Építészet és Design Tanszék főiskolai docense,
  • JOVIÁN GYÖRGY Munkácsy Mihály-díjas festőművész, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja,
  • KASSAI ISTVÁN Liszt Ferenc-díjas zongoraművész, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja,
  • KUN ÉVA Ferenczy Noémi-díjas keramikusművész,
  • LAJKÓ FÉLIX Liszt Ferenc-díjas hegedű- és citeraművész,
  • LŐTE ATTILA Jászai Mari-díjas színművész,
  • MÁGA ZOLTÁN Liszt Ferenc-díjas hegedűművész,
  • MOUSSA AHMED Harangozó Gyula-díjas táncművész, az Urban Verbunk Társulat művészeti igazgatója,
  • PÁNDY PIROSKA Liszt Ferenc-díjas operaénekes, a Madách Színház művésze,
  • TÓKOS ATTILA Harangozó Gyula-díjas táncművész, koreográfus,
  • VÁRNAGY ANDREA Liszt Ferenc-díjas zongoraművész, a Zenevarázslat program alapítója, vezetője
A magyar irodalom területén nyújtott kiemelkedő teljesítménye elismeréseként Magyarország Babérkoszorúja díjban részesült:
  • FARKAS WELLMANN ENDRE József Attila-díjas költő, a Magyar PEN Club alelnöke, a helyőrség.ma kortárs irodalmi és művészeti portál főszerkesztője,
  • GYŐRFFY ÁKOS József Attila-díjas költő, esszéíró, a Magyar Írószövetség Választmányának tagja,
  • SZÁLINGER BALÁZS József Attila-díjas költő.
Fotók: Balogh Zoltán / MTI

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése