Díjátadóval ért véget a Nemzeti Színház 2023/24-es évada

„Van mire büszkének lenni: mi vagyunk a legjelentősebb magyar színház – nemzetközileg is. Ott vagyunk Európa színházi térképén” – mondta Vidnyánszky Attila vezérigazgató június 19-én, a Nemzeti Színház évadzáró társulati ülésén.


Mint minden évad végén, most is kiosztották a Nemzeti Színház díjait, amelyeket a társulat szavaz meg az évad legjobbjainak. A Szeleczky Zita-emlékgyűrűt és a Farkas–Ratkó-díjat Herczegh Péter, a Szörényi Éva-díjat Szilágyi Ágota, a Sinkovits Imre-díjat pedig Schnell Ádám kapta. Németh Antal-díjat vett át Kornya István, a Nemzeti Magazin főszerkesztője, a Kulissza-díjat pedig Szigeti Gábor hangosító, Vida Gábor rendezőasszisztens és Kovács Bálint műszaki igazgató kapta. A Nissan magyarországi importőre, színházunk kiemelt támogatója az idei évben a legjobb női alakításért járó Szörényi Éva- és a legjobb férfi alakításért odaítélt Sinkovits Imre-díjban részesülő színművészek számára egy-egy Nissan gépjármű használatot biztosít a nyári szabadság idejére.

A 2023/24-es évadban a Nemzeti Színház nyolc bemutatót tartott, a teátrumban 115 produkció és 408 előadás volt látható. Vidéki helyszínekre összesen tizenöt előadás jutott el, a külföldi vendégjátékok száma kilenc volt. Hatalmas sikerrel zajlott a 11. MITEM – Madách Nemzetközi Színházi Találkozó huszonhárom produkcióval, valamint a Jelen/Lét Fesztivál huszonnégy produkcióval. Vidnyánszky Attila hangsúlyozta azt is, hogy a színház látogatóinak száma meghaladta a 120 ezret, ami 98%-os látogatottságot jelent.

„Színházilag talpra álltunk , de a lelki engesztelődéshez idő kell” – mondta a vezérigazgató.

A Nemzeti Színház repertoárjából 62 előadást láthattak a nézők Magyarország különböző városaiban és falvaiban Balatonboglártól Zsámbékig. Óriási érdeklődés övezte a Háztűznéző marosvásárhelyi, valamint a Fedák Sári című előadás székelyudvarhelyi, csíkszeredai, marosvásárhelyi és kolozsvári turnéját. A Magyar-Török Kulturális Évad keretében Antalyába utazott a társulat a Körhinta című produkcióval, amelyet álló tapssal fogadott a török közönség.

A 2023/24-es évadban a Nemzeti Színházban vendégeskedett a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház, a Székesfehérvári Vörösmarty Színház, a Szombathelyi Weöres Sándor Színház, a Kaposvári Csiky Gergely Színház, a Győri Nemzeti Színház, a Déryné Program, a Cervinus Teátrum, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház, a Kolozsvári Állami Magyar Színház, valamint a Kazán István Kamaraszínház, a Cervantes Intézet, a Dél-Pesti Tankerület. A teátrum adott helyet a HOBO nagykoncertnek, Fabók Mancsi előadásának, a Tündérkerti Gálaestnek és az Ádámok és Évák Ünnepének. A Nemzetiben zajlott a Nemzeti VERSeny, a Versünnep Fesztivál, a Pajtaszínházi Szemle, a 371 csillag gála, valamint a kaposvári és budapesti színművészeti egyetemek hallgatóinak vizsgaelőadásai. Április 15-én, nagyszabású gálaesttel ünnepeltük meg Bodrogi Gyula 90. születésnapját.

A gyermekek és a fiatalok olyan programokon vehettek részt, mint a Kölyöknapok a legkisebbeknek, színház-pedagógiai foglalkozások, pályaorientációs épületismertetés, az Ádámok és Évák Ünnepe a Magyar Kultúra Napján, illetve Nemzetiszínháztörténeti Vetélkedőn mérhették össze tudásukat a Bánk bán című előadás kapcsán. Kilenc alkalommal jelent meg idén is a Nemzeti Magazin, amely nemcsak a Nemzeti Színházban hozzáférhető, hanem Budapest kulturális helyszínein, illetve az idén nyáron a Balatonon is. A Színházi Olimpiáról elkészült egy reprezentatív album Kornya István szerkesztésében, és hamarosan elkészül a Nemzeti Színház legújabb évadkönyve is.

Az elmúlt évadban olyan művészek és kollégák kaptak jelentős díjakat, mint Bodrogi Gyula (Széchenyi Zsigmond-emlékérem), Blaskó Péter (Magyar Érdemrend Parancsnoki Kereszt Polgári Tagozat) Vidnyánszky Attila (Sota Rusztaveli Egyetem díszdoktor, Grúzia; Tamási Áron-díj, Tőkés-díj), Hobo (2024 Petőfi Zenei Életmű Díj), Trill Zsolt (Kossuth-díj, Arany Medál – legjobb férfiszínész díj), Eöri Szabó Zsolt (legjobb vágás/Skopje – Pozsgai Zsolt: Szeretlek, Faust!), Hosszú Marcsi (Magyar Teátrum Díj).

Fotó: Nemzeti Színház

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése